Tegnap este becsomagoltam az utolsó karácsonyi ajándékot. Elmesélem a történetét.
Ahhoz a kis egyházi közösséghez, amelyhez tartozom s amellyel együtt vasárnaponként dicsérem az Urat, csatlakozott az elmúlt évben egy kedves nő, Barbara. Barbara szellemileg sérült, gyámság alatt él, egyedül, de valaki rendszeresen felügyeli az életét. Tud dolgozni, egyedül utazni, apróbb vásárlásokat elintézni. S az okostelefonját brilliáns és ezerféle módon használni.
Múlt héten írt, kérdezte, elvinném-e istentiszteletre. Megmondom őszintén, nem volt hozzá kedvem. Mégpedig azért nem, mert ő más városban él, s ha őt is vinni kell, körülbelül húsz perces autóút kitérőt kell tenni, majd ugyanennyit vissza. Töredelmesen bevallom, sajnáltam ennyi időt Barbarára szánni. Emiatt korábban kelni. Főleg, hogy vonattal nagyszerűen magában is meg tudná tenni az utat. Írtam neki, sajnos nem lehet, de egyszerűen nem fogadta el e lehetőséget. A betegségéből adódó sérültség rámenőssé, majdhogynem agresszívvé tette. Napokig háborgott miatta a szívem.
Végül elmentünk érte, persze. Sőt, ha már - a második mérföld szellemében -, még a szentesti fuvart is bevállaltuk. Az istentisztelet végén odajött hozzám és széles mosollyal, csak a Barbarára jellemző szívélyességgel mondta: Márta, te olyan kedves vagy. Karácsonykor kapsz tőlem ajándékot.
Ez az utolsónak becsomagolt karácsonyi ajándék küzdelmes története. Úgy kezdődött, hogy napokra tönkretette az adventi békémet. Többet kért tőlem, mint amennyit szívesen adtam. Eltoszogatott a határokig. Oda, ahol hirtelen minden könnyűvé és fényessé válik. Ahol egyszer csak elnevetjük magunkat. Ahol kedvesnek látnak, pedig pontosan tudni, hogy nem vagyok az.
Ha bárki másról lenne szó, nem készülnék viszontajándékkal. Mert az ajándékozás művészet. Eredeti értelmében véve szigorúan egyoldalú tevékenység. Az ajándékozó nem vár viszonzást. De mivel Barbaráról van szó - neki nem is egy, de akár két ajándékot is adnék.
18 comments:
Oh te Márta… olyan őszintén Ember vagy!!! Köszönöm neked a mai bejegyzést is!! Hálás vagyok érte!
��... bizony, vannak nehéz örömök is. Látod, még mindig tudsz magadnak is meglepetést okozni. De jó :)!
Az a két kérdőjel egy szívecske volt eredetileg... :D
Hű, ez olyan nehéz... Mert közben meg nagy életfeladat nemet is momdani, ismerni a határainkat, stb.
Jó, hogy megtetted. Ismerve téged sokáig bántott volna, ha nem.
Kedves Márta!
Nekem erről az esetről Adrian Plass jutott eszembe.Ismered ezt a brit írót,aki leginkább humoros keresztény könyveiről híres? Néha előveszem,ha már túl régóta vagyok nyomott hangulatban,felvidítanak a történetei,de főleg az a nézőpont,ahogyan látja a dolgokat.
Azt mondja egy alkalommal: "Nagyon jó keresztény lennék,ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet!" :)
A könyveit ajánlom szeretettel.
Áldott Ünnepeket!!!!
Szeretettel,
Judith
Hát ez az! Én is nagyon jó keresztény lennék, így meg csak kegyes kétbalkezeskedem.😂
Igen, és valahogy olyan érzésem van, az utóbbi időben mindenki (én is) a határait védi, néha arra gondolok, talán azért is olyan szűkösek...plusz van néhány nagyon kellemetlen, idegesítő mondata Jézusnak (pl Lukács 6:30-38), ami nagy kihívások elé állít, de úgy gondolom, mégsem tehetek úgy, mintha sose mondta volna vagy nem úgy kellene értelmezni...gondolom, ezért is kap minden közösség egy-két Barbarát, hogy legyen min elgondolkodni 😊
Szívemet és torkomat megszorongatta ez a mai történet.
Azt hiszem, a legnagyobb dolog a saját határainkat feszegetni, és megugorni a magunktól nem várt magasságot.
Barbara annyira boldog lesz a Te ajándékodtól. Meg én is az vagyok, lettem ettől a történettől.
Nem tudom, persze igazad van, de kétlem, hogy a Barbarák miattunk vannak, hiszen nem.
Nekem nehezen megy ez, ilyen aktívan tenni masért, persze lehet, hogy azért , mert kicsi gyermekeim vannak, és már nincs kifelé adnivalóm, vagy érted.
Persze, nem miattunk, de vannak, és szükségük van olyan közösségekre, ahol helyük van. Kölcsönösen szükségünk egymásra, inkább így fogalmaznék.
Ah Zsuzsa, soha nem mondanám egy kisgyerekes anyának, hogy még pluszban vállaljon valamit...ez csak az én történetem. Nem felszólítás, példa vagy ilyesmi. A saját utam. Hátha volt, van még valaki hasonló helyzetben - amikor többet kérnek, mint amit adhatnánk, de mégsem szívesen adunk -. :)
Jajj, nem így értettem, ne haragudj.
Pont hogy fáj, hogy többet kéne tennem, de nem bírok.
🤍
💛
(nem kéne többet)
Köszönöm.
Jajj, őt én is imádom :-)
Ó Márta, ez annyira ismerős! A mi közösségünknek is van egy "Barbarája"... Köszönöm hogy ilyen őszintén leírtad. Nagyon tanulságos. Hédi
Megerősítő, hogy más is van így ezekkel a dolgokkal. Én sokszor elvárom magamtól, hogy jó kedvvel válaljak hasonló dolgokat, de nem mindig sikerül. No de ha kedv nincs is mindig hozzá, szetetettel teszem, s utókag az öröm is hatványozott, mert adni jó, főleg, ha nem viszonyozható.
Post a Comment