Abban a pillanatban ért házunk elé a kukásautó, mikor elkezdtek zúgni a harangok.
Én valahol a kettő között, résnyire nyitott ablaknál, középen, az ebédlőben felállított ideiglenes irodában, egy laptop előtt. Néhány percig, míg a szemét be nem kerül az autóba, keverednek a hangok.
Az egyik tömjénillatú pillanatokat idéz, színes templomablakon át rám sugárzó fényt.
A másik fáradt estéket, mikor még összeszedem az utolsó erőmet s elmosogatok.
Az egyik ünnepélyes.
A másik mindennapi.
Mindkettő imádságra indít.
Mindkettő szent.
5 comments:
Már annyira hozzászoktattál a jóhiz, a mindennapi betevő mártasághoz, hogy tegnap hiányzott. Örülök, hogy ma újra kaptam :-) Köszönöm.
jóhoz, nem jóhiz:-)
Ez a tegnapi égbolt és a tegnapi gondolat. De tegnap nem volt hozzá erő, kedv. :)
Nekünk, olvasóknak veled gondolkodóknak is az a jó, ha kedvvel, kedvből írsz:-)
És csoda, hogy csinálod. Hogy ilyen kitartóan.
ez nagyon IGEN
♥
Post a Comment