Eredetileg azért léptem be ebbe könyvklubba, mert szeretek olvasni - mondja -, maradni pedig azért maradok, mert szeretek veletek beszélgetni. Mindketten hamarabb érkezünk, együtt választjuk ki az asztalt, majd mindketten kávét rendelünk. Ő az, aki legkésőbb csatlakozott a csoporthoz, s egy ideig minden alkalommal megemlítette, mennyire idegen neki a könyv, s mennyire furcsa, hogy néhány, egymásnak tulajdonképpen ismeretlen ember rendszeresen találkozik.
Szinte biztos voltam benne, hogy elmarad.
Aztán egyszer csak, ki tudja mitől, hogyan, megtört a jég.
Szinte láthatóan, hallhatóan omlottak le a láthatatlan falak.
S azon talán valóban, még nekem is gondolkodnom kellene, miről is szólt a ma megbeszélt fejezet.
De a kedvességet, őszinteséget, a derűs hangulatot nem fogom elfelejteni.
Az emberi lélek apró gesztusokban megnyilvánuló végtelen szépségeit őrzöm, míg élek.
5 comments:
ezért (is) szeretem az emberi lélek színességét, az emberi viselkedés és kommunikáció folyamatos kölcsönhatásait, annyira csodálatos, izgalmas,
hogy mindig "kettőn áll a vásár", ha két ember találkozik, attól függ milyen lenyomat marad bennük a találkozás után, hogy milyen aktuális állapotban érkeznek, mit tartanak fontosan elmondani, jelezni, hogyan reagálunk egymás üzeneteire..., mit hogyan dekódolnak a másik jelzéséből (milyen előzetes tapasztalataik vannak, és milyen hangulatban, pihentségben egyéb gondolatokkal érkezünk...ahh
imádom,
és azt is, hogy ezek nem kőbe vésett törvények, minden találkozás más, ahogy én is más-más aktuális állapotban vagyok, és minden találkozás más más részlete marad jobban bennem, attól függően, épp mire vagyok fogékony
Akár még ugyanaz a mondat is lehet érthetetlen, vagy épp bántó, és lehet barátságosan közelítő is számomra, és hogy mennyi minden befolyásolja, hogy milyen érzelmeket kelt bennem...az a legcsodálatosabb, hogy nem tudjuk előre, és meglepetés minden akció-reakció, és csodálatos ahogy alakulnak a barátságok, az érdeklődések, ahogy nyílnak ki a lelkek, és érteni kezdik egymás szavait, gesztusait
imádok találkozni emberekkel, beszélgetni, sokszor egy frappáns jó értelmes mondat, máskor egy-egy finom, vagy akár tartalom nélküli üdítő gesztus esik jobban...
olyan csodálatos ez
bocsánat, hogy ennyit írok (tudom, nem szokás), de nem bírom megállni, nagyon szeretem az irodalomterápiás csoportokat, az olvasótáborokat, a mindenféle könyvklubokat ♥, imádom látni, ahogy egybehangolódik a társaság, és olyan izgalmas, ki hogy kerül oda, és hogyan éli meg a folyamatot, egyik alkalomról a másikra... nagyon nehéz bekapcsolódni, a már ismerős, összeszokott társaságba újként - később - belépve, ismerős az a szitu: próbálunk alkalmazkodni, sokszor nem is azt mondva amit a többi vár, sokkal inkább azt, ami a nehézség ...és - esetetekben - pompásan oldotta az idegenkedést az, hogy valamiben első lehetett, és veled kezdhette a találkozást, már kevésbé "később-jövő"nek érezhette magát, de jó ♥
Köszönöm, hogy írsz, nagyon szeretem a kommenteket!:)
Igen, az a legszebb és a legfélelmetesebb is, hogy ezeket a dolgokat nem lehet előre kidolgozni, kiérdemelni, csak elkezdeni lehet és hagyni, hogy "fújjon a Szél"...
...és ÉRTENI, hogy amit a "szél fújt", miért úgy volt
Olyan jó olvasni ezt a blogot! A hozzászólásokat is. Személyes ismeretség nélkül is drága Katalin! Jó kis eszmefuttatások. Köszönöm! Egy ismeretlen aki sokat jár itt és sokat tanul itt. Hálás köszönet!
Post a Comment