Mindenütt megtalálhatóak. Hotelekben és esküvőkön. Ott van minden valamirevaló kiállításon. Templomokban és hegycsúcsokon felállított keresztek lábánál. Mert az emberek fontosnak érzik megörökíteni, akármilyen múlandó formában, jelenlétük bizonyítékaként, hogy itt jártam, ezt gondoltam.
Egyik kedvenc foglalatosságom beleolvasni ezekbe a feljegyzésekbe, még mielőtt, természetesen, ott hagyom a sajátomat is. Dicséret, köszönet, kritika, érzések, gondolatok, ahány ember, annyiféle megnyilvánulás. Különösen szeretem, ha valaki egy anekdotát, történetet mesél el.
A lakóhelyünk körül sok kisebb-nagyobb domb- és hegycsúcs van, már ismerem szinte mindegyik vendégkönyvet. Tegnap felfedeztünk egy újat. Új csúcs, új vendégkönyv. Beleolvastam. Az egyik bejegyzést egy Emmi nevű nő írta és felelevenít egy 1943-ból származó családi emléket. Egy ugyancsak Emmi nevű kislány a Michael nevű öccsével ott járt a Gsengetstein nevű csúcsnál, s a kisfiú, a legszebb vasárnapi ruhájában, átbújt a kereszttől balra levő résen, majd visszajött a jobbra fekvő résen szutyokmatyiként. Ennyi. Ennyi a történet. Annyira kedves. Szinte látom magam előtt, ahogy évtizedeken át mesélik újra és újra, először a gyerekeknek, majd az az unokáknak, gazdagon megterített vasárnapi asztal mellett. Szinte hallom a nevetést, nem mintha maga a történet olyan hallatlanul vicces lenne, vagy újszerű, de soha nem az számít, mit, csak az számít, hogyan. A legérdekesebbet is lehet unalmasan, a leghétköznapibbat is lehet ízesen, vidáman, szeretettel.
Hetvennyolc év után a hajdani Emmi lánya, vagy talán inkább unokája eljött a régi helyre, megkereste és megtalálta a keresztet, a réseket.
És otthagyott, mindannyiunknak, egy apró, szívmelengető történetet.
3 comments:
Gsengestein: Próbáltam kimondani, és a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő jutott eszembe. Pedig inkább gesegneter Stein = áldott kő rejtőzhet a névben.
Vendégkönyvben nekem is van, és ha elfelejtem a vendégek orra alá dugni, akkor legalább én beleírom a menüt, és hogy kik voltak, és ha volt valami jópofa sztori, vagy valaki mesélt valami érdekeset, akkor azt is. Ez is egy fajta napló. És ha már napló, konyha naplóm is van, de sajnos azt nagyon rendszertelenül vezetem, pedig jó lenne (ill. jó is) visszalapozni, hogy mikor mit főztem, és kinek.
Áfonya: nyamiiiiii
érdekesek ezek a családi sztorik, nem is vesszük észre néha, mennyire bántó lehet az illetőnek, nem tudom, remélem, ez kedves sztori mindenkinek, és nem túl sértő Michaelnek, hogy szutyokmatyiként emlegették nevetgélve a felnőttek...
kérlek, ne értsetek félre, csak erősen emlékeztet egy gyerekkori esetemre, ahol megszégyenítettek, mert valamit nem úgy tettem, ahogy elvárták a felnőttek
A szöveg alapján nem gondoltam erre a lehetőségre, de valóban, előfordulhat, hogy az érintett számára nem kedves történet...
Post a Comment