Monday, March 31, 2008

Gondolhatjátok, mennyire

vártam, hogy délben végre mehessek az iskolásaimért...Próbálok én laza lenni, de izgultam miattuk nagyon. Meg aztán ma vezettem itt először autót, és ilyen apró sikerélmények is kellenek, mert én külföldön eddig valamiért nem mertem vezetni sehol, de ezt csak a női agyak érthetik meg, mert logikus magyarázat nincs rá. Szóval visszatérve a sulira: abszolút pozitív volt, a lehetőségekhez képest. Mert az, hogy idegen minden, az tény, de az itteni gyerekek valami tündériek voltak... hallottam, ahogy próbálják magyarosan szólítani Sárát és Annát ( nem tudják kiejteni az "a" betűt a németek), meg elköszöntek, adtak nekik kóstolót a tízóraiukból, ilyenek. Érdekes, Sára olyanokat mondott, hogy a padtársnője vagy a tanító néni ezt vagy azt mondta, és mikor kérdeztem, hogy hát honnan tudja, akkor nem tudta megmagyarázni, de bizonygatta, hogy bizony azt mondták. Úgy látszik, igaz, hogy a szavak a kommunikációnak csak egy részét teszik ki. Anna kissé szorong, szinte végigaludta a délutánt az átélt izgalmak hatásaképpen. De itthon sok biztatást kap, és remélem, hogy idővel feloldódik. Szóval, ilyen volt az iskola, aztán délután papírokat intéztünk, mert a bürokrácia az itt is olyan, mint bárhol a világon, és jó lenne legalább tudni, hogy mi minden kell, de sokszor csak véletlenül jövünk rá, hogy még kell ilyen-olyan papíros. És végre van lámpaféle felszerelve a fürdőben is. Az élet apró örömei...

3 comments:

Anonymous said...

Szinte éreztem én is az izgalmat, még így blogon keresztül is(ahogy leírtad)Azért tényleg nem semmi...valami olyasmi jutott eszembe,mikor én óvodás lettem, és nem sokat tudtam románul(annyira nem, hogy 2. vagy 3. nap egy másik csoportba mentem be, és nem tudtam mit mind faggatnak, hogy oda vagyok-e íratva?(a DA és NU -t, azt tudtam mondani...)Szóval:erőt neked is és bátorítsad a kicsi drágákat...

Révész Szilvi said...

Az enyémek is így voltak Mongóliában. Bálint az oviból hazajövet részletesen mesélte, hogy kivel mit beszéltek...:) Bori egy kéttannyelvű suliba járt, s mivel az angoltanárok elég segítőkészek voltak, két hónap alatt már beszélt és simán értette amit kellett, pedig előtte egy szót se tudott angolul. Egy csomó mindent a szituációból tanult, értett meg, így a mai napig is van olyan szó, amire ha rákérdezek, csak körülírással tudja a magyar megfelelőjét.

márta said...

Most már sejtem, ki vagy. :) Annak idején láttalak titeket vagy a Fókuszban, vagy az Aktívban, vagy valahol...:)