Mesélgetős.

Ezt a kis órát is tegnap vettem, a bolhapiacon. Olyan szépnek találom. Szegény árus, mikor látta, hogy nem tudok és nem is akarok alkudozni, magától levitte az árát. Szeretem, hogy olyan kis régimódi. Meg kell még szokjam a használatát, eddig mindig a mobiltelefont nézegettem, ha tudni akartam hány óra.


Nem tudom, kik lehettek ezek a hölgyek, nincs semmi írva a levelezőlap hátuljára. De látszik, hogy egy csapatba tartoznak, teljesen egyforma a ruhájuk, a kalapjuk. Talán nővérek lehetnek, nem tudom. Olyan kis komolyak.


Ennek a fényképnek a hátulján írás is van, de sehogysem tudom kiolvasni. Csak annyit, hogy egy bizonyos Hans írta egy bizonyos kedves Anninak, hetven évvel ezelőtt.



Ez itt egy hely, ahova vágyom egyszer elmenni.


××××

Én úgy vagyok vele, hogy nincs itt túl sok barátom. Sokszor abból élek, amit a posta hoz nekem. Sokszor sokáig nem hoz semmit, nem ír senki emailt, se kézzel írott levelet. Máskor pedig váratlanul levél vagy csomag érkezik, és én meg csodálkozom, hogy például ilyen emberek vannak, akik viszonzást nem várva egyszerűen csak azt szeretnék, örüljek egy kicsit. Szóval, itt is és még egyszer, köszönöm.