Mikor olyan dolgokra, kapcsolatokra vágyom, melyek nem nekem vannak szánva, belebetegszik a szívem. Sose tudnék szebbet, igazabbat írni arról a másféle várakozásról, ami az Advent lényege...Legkedvesebb költőm szinte kivülről (és belülről) tudott szavait mindenképpen szerettem volna leírni ezekben a napokban, mert van ami elveszíthetetlen, van ami megunhatatlan.
Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)
14 comments:
Szép gondolatok! :-)
Valahogy biztos voltam benne, hogy ezek a gondolatok előbb-utóbb benne lesznek a kalendáriumodban.
"meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk". Ezt a mondatot évekkel ezelőtt már "eltettem" magamnak, ma pedig nagyon megtaláltak Pilinszky gondolatai. Köszönöm, Márta. :o)
egy Pilinszky video
Szep idezet!
Ez is egy varakozas:a Marta kalendariuma!
Nem műküdik a videó, de lehet hogy csak nekem nem...
Köszönöm, hogy írtatok. :)
köszönöm én is:)
Ellenőriztem, nálam működik a video.
De próbáld ezt. Vagy esetleg itt.
Ezek mennek, köszönöm.
ez az én adventimben is szerepel... az egyik legkedvesebb...
Nagyon szép! Köszönöm Márta!
hát, én sem tudtam idén sem kihagyni. Gondolkodtam, hogy lehet, hogy már megunják az olvasóim, de hátha ők sem, mint ahogy én sem... meg látom, te sem...
Tegnap hallottam Pilinszkytől adventi sorokat, amikből a következő gondolat megfogott:
"azzal, hogy Isten beleszületett az időbe,
módunkban áll kiemelkedni az időből. "
Utánakerestem, honnan való, aztán idejöttem újra, hogy a te általad idézett sorok között van-e.
idemásolom, hadd legyen itt:
Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga
a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.
Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor
könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra
összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is
tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság,
a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk,
melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a
jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.
A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A
múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes
megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma
sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és
erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban
megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő
és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is
készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk
és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk
között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe,
módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle.
Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az
után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.
Köszönöm. :)
Post a Comment