Thursday, December 9, 2010

9.


Mikor olyan dolgokra, kapcsolatokra vágyom, melyek nem nekem vannak szánva, belebetegszik a szívem. Sose tudnék szebbet, igazabbat írni arról a másféle várakozásról, ami az Advent lényege...Legkedvesebb költőm szinte kivülről (és belülről) tudott szavait mindenképpen szerettem volna leírni ezekben a napokban, mert van ami elveszíthetetlen, van ami megunhatatlan.

Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)

14 comments:

Thea said...

Szép gondolatok! :-)

Anna said...

Valahogy biztos voltam benne, hogy ezek a gondolatok előbb-utóbb benne lesznek a kalendáriumodban.

Kóczi Csilla said...

"meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk". Ezt a mondatot évekkel ezelőtt már "eltettem" magamnak, ma pedig nagyon megtaláltak Pilinszky gondolatai. Köszönöm, Márta. :o)

Anonymous said...

egy Pilinszky video

iri said...

Szep idezet!
Ez is egy varakozas:a Marta kalendariuma!

márta said...

Nem műküdik a videó, de lehet hogy csak nekem nem...

Köszönöm, hogy írtatok. :)

Lea Mónika said...

köszönöm én is:)

. said...

Ellenőriztem, nálam működik a video.
De próbáld ezt. Vagy esetleg itt.

márta said...

Ezek mennek, köszönöm.

Anka said...

ez az én adventimben is szerepel... az egyik legkedvesebb...

Zsuzsa said...

Nagyon szép! Köszönöm Márta!

Noémi-Ruth said...

hát, én sem tudtam idén sem kihagyni. Gondolkodtam, hogy lehet, hogy már megunják az olvasóim, de hátha ők sem, mint ahogy én sem... meg látom, te sem...

kastanie said...

Tegnap hallottam Pilinszkytől adventi sorokat, amikből a következő gondolat megfogott:

"azzal, hogy Isten beleszületett az időbe,
módunkban áll kiemelkedni az időből. "

Utánakerestem, honnan való, aztán idejöttem újra, hogy a te általad idézett sorok között van-e.

idemásolom, hadd legyen itt:


Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga
a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.
Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor

könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra

összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is

tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság,

a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk,

melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a

jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.
A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A

múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes

megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma

sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és

erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban

megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő

és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is

készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk

és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk

között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe,

módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle.

Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az

után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

márta said...

Köszönöm. :)