A Szentlélek ünnepe.

Mi az, hogy szent?

Amit biztosan érzünk, de nem tudjuk, minek nevezzük.

Valami, ami legbelül van, mélyen, s ugyanakkor felettünk is, végtelenül. 

Egy gombóc a torkomban mikor megszólalnak a harangok.

Hosszú utazás után először megpillantani a tengert.

Levenni a cipőt és mezítláb menni tovább.

Az élet.

Az emberi test. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma? S mint ilyen, mindenestül szent. Szent kezek, lábak, arc, szent csípő. Akkor is szent, ha fáj, ha fáradt. Már akkor is az volt, mikor világra jött és szent marad, az utolsó lélegzetvételig. Sőt, még utána is, miután szerető kezek gyengéden földbe teszik, és porból újból porrá lesz. 

Kenyér és bor és orgonaszó egy idegen városban.

 

Mi az, hogy lélek?

 

Falevelek susogása s a rajtuk átcsillanó napfény.

Reggelenként az erő, felkelni.

Az érzés, hogy valakit feltétlenül fel kell hívni.

A tűz pislákolása.

Ihlet és egy új, szokatlan ötlet.

Rokonlelkek közötti csendes egyetértés.

Olyan emberek közötti együttérzés, akik azelőtt egyáltalán nem értették egymást.

Közösség és könnyedség.

Sírás és nevetés.

Egy százszor is elolvasott szövegrészlet, aminek hirtelen értelme lesz, lelke és aktualitása.

Emlékezés valamire, amit már rég elfelejtettem.

Szív és elme.

Megérzés. Álmok.

Az íróasztalomon a káosz és csendes, koncentrált, írással töltött órák, még mielőtt felkel a nap.

Névtelen adomány.

Egy hirtelen jött, őszinte dicséret után a könnyek a szememben.

Belső erő az elengedéshez.

Kedv elölről kezdeni mindent.

Szélfutta magból kikelt virág a kertemben.

A lelkiismeret hangja.

Meglepetés.

A deja-vu érzése.

Nyugtalanság a kényelemben.

Béke a viharban.