Sunday, December 7, 2008
Visszanézve kicsit
a bejegyzéseimre úgy tűnik, mintha én egész adventben gyertyafényben, szép muzsikát hallgatván - mézeskalácsot díszítvén, havas tájakon andalogva tölteném a napjaimat... Pedig...én is az időm nagyobb részét olyasmiknek szentelem, hogy például tíz percig beszédet tartok az autó mellett, míg végre befejezik a hisztit a gyerekek, hogy ne nyíljanak ki sorban az ablakok, míg veszekedve bevonulunk a vasárnap déli csendben a lakásba.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
6 comments:
Ilyen az élet a maga valóságában.Azért nem igazán erről álmodoztunk,dehát ez van!
Ó.Pedig már azt hittem, valakinek sikerült:-)Hehe.
:) Pont a félreértések elkerülése végett írtam le. Mondjuk a végén úgyis csak a szépre emlékezem. Remélem, ők is.
:-)
:) jo, hogy a szepre emlekszel :)
Nálam ez egy időben pont fordítva volt, úgy tűnt, mintha rettentően elegem lenne az anyaságból. Aztán amikor egyszer írt nekem valaki, hogy lassan nem is bánja, hogy nincs még gyereke, akkor megijedtem, és lekezdtem vidámabbakat is írni.
Post a Comment