Tényleg szállingózott

kicsit a hó, és remélem, hogy még fog, de engem ez a kicsi is nagy konyhában-főzés-közben-rádiós-zenére-táncolós hangulatra ihletett. Amúgy nem is nagyon számolok be, mert már magam sem tudom követni - pedig külön falinaptárba jegyzem fel pirossal - hogy melyik gyereket, mikor és hova kell vinni-hozni. Mondjuk, ilyesmivel el is telik általában a napom. Az ilyesmi ilyen karácsony-előtti időszakban hihetetlenül felfokozódik, mert mindegyiknek van olyan, hogy Mikulás-nap, meg olyan, hogy iskolai-óvodai Karácsony, meg focis karácsony, meg még ki tudja mi ...és azt már ki sem számolom, hogy az ilyenkor szokásos kis cserebere ajándékok hányszor hány euróba kerülnek. A lényeg, hogy ők is örülnek, hogy adhatnak, meg persze, hogy kaphatnak, én meg annak örülök, sőt kifejezetten hálás vagyok, hogy így, mindent hárommal szorozva is - megvan rá pénz.
Közben sorban mindenki volt beteg is, ma éppen Enikő a soros lázas. Annát pedig ma például vinnem kell a klinikára kötözésre, mert múlt héten elesett, lett egy karcolás a tenyerén, és sajos egy kis szilánk is bekerült a bőr alá, ami aztán csúnya gyennyesedést okozott, úgyhogy már tudjuk, milyen az a sebészeti ügyelet.
Szóval szépen zajlik az élet, és mindjárt itt a karácsony, pedig én még ablakot sem pucoltam, mert mind azt hittem, bőven van még rá időm. Jövő hét végén érkeznek Tibi szülei, akiket meghívtunk Karácsonyra, hogy ne legyenek egyedül, és mert sok jó ember kicsi helyen is jó ember.
Addig viszont van még, és remélem, hogy lesz még havazás. A havazódásnál nincs is jobb.
Most pedig felteszek néhány képet a múlt heti ovis adventezésről, ahol a kicsik előadták a Hófehérkét, és Enikő volt a jó királynő, aki sajnos már a darab elején elhalálozott. A baba az ölében, az a pici Hófehérke. :) Amúgy nagyon szép volt, még kávét és sütit is kaptunk, amit a gyerekek sütöttek nekünk.
Szerintem ha már beszámoló, akkor ebből kihoztam, amit lehetett.