Mind

halogatom, odázgatom a dolgokat, de most már akárhogy is muszáj nekifognom csomagolni. Öt személynek, három hétre. De úgy, hogy legyen elég ruha és cipő meleg és hideg esetén, napsütésben és esőben, tengernél és hegyekben, autóbanhányáskor - asztalnálleevéskor...elvileg már rutinom kellene legyen ilyesmiben, mégis...Viszont. Elhatároztam, felhagyok az évek óta űzött fejfájós-morcos pakolászási stílusommal, és első lépésként a csomagolást is a várvavárt nyaralás szerves részének nyilvánítom. Szóval nem egy olyan dolognak, amin túl kell esni valahogy, mert akkor már a nagyon hosszú autóutat is egy ilyen dolognak lehet (szoktam) látni, meg aztán a lehurcolkodást a partra is, meg a felhurcolkodást a hegycsúcsra...szóval, hova sietünk, nem?! És ha már odaértünk, ahova sietünk, akkor meg elkezdünk jól visszafele sietni? Hát ilyesmi filozófikus kérdések feltevésére jutottam, s egy jó kérdés feltevése néha fontosabb, mint maga a válasz. ( S különben is annyi szépidézetet lehet olvasni arról, hogy nem is a cél a cél, hanem az odáig megtett út, na az a cél...)
Második lépésként elfogadtam a lelkem mélyén azt a tényt, hogy nyilván így is - úgy is itthonhagyunk valamit. Ha eleve ezzel számol az ember, akkor nagy meglepi és döbbenet már nem érhet.
Harmadik. Örülök, hogy nem halasztgattam a végtelenségig szeretett kis virágaim és kertem gondozására alkalmas személy(ek) kiválasztását és megkérését is. Majd tűzök ilyen kis cetliket a cserepekre, hogy melyik virág mennyi vizet igényel. Nem is tudom mi lenne, ha még állatunk is lenne, úgy hozzá tud nőni az ember szíve minden kis aprósághoz.
Negyedik. Most felálltam és gyorsan odatettem az útleveleket. Legalább az itthon ne maradjon.
S végül de nem utolsó sorban még főzök szépen egy kávét, aztán leülök és átgondolom a dolgokat, mert mindenek előtt a fejemben kell rendnek lennie, s különben is még itt van az egész holnapi nap a csomagolásra, nem kell azt annyira nagyon elsietni.

Ui. Amúgy ebben az egész csomagolásban az a jó, azonkívül hogy gyökeresen megváltoztattam a pakolási filozófiámat ugye, hogy végre használtuk is valamire Tibi szuper, de már régóta az ágy alatt porosodó horgászfelszerelését. Ugyanis a vadiúj fekete fürdőruhám a szemem láttára csúszott le a zongora mögé és hát valamivel ki kellett onnan halászni.