Kiadós

korcsolyázással búcsúztunk a karácsonytól, - mely  szép volt, telve hiányokkal, telve kegyelemmel - s mint minden évben,  idén is elfelejtettem, majd újból megtanultam suhanni a jégen.  Jól van, nem igazából suhanni, csak éppen annyira, mint egy béna kacsa is tenné.
Boldog kis béna kacsa a jégen, én.

Nem tudom, fogok-e még idén írni, s figyelembe véve az év elején menetrendszerűen bekövetkező bejegyzés-írási válságot, végleg nem tudom, mikor fogok egyáltalán még írni, ezért itt és most, egy Tolsztoj-mondattal (ez a jövő évi mottóm!) kívánok szép és jó új évet:

Ha boldog akarsz lenni, hát legyél.

24.

Tegnap olyan adásra lettem figyelmes a rádióban, amelyben megkérdezték az embereket: miért szeretik a karácsonyt...Valaki azt válaszolta - azért, mert gyertyagyújtás után az édesapja mindig átöleli, majd azt mondja: Üdvözítő született ma néked... *

Ezzel a gondolattal és öleléssel kívánok én is mindenkinek áldott, boldog, békés, szép és jó karácsonyt,
szeretettel:
Márta

* Lukács evangéiuma 1, 11

23.

Míg megfő az ebédünk, - spagetti! - hadd köszönjem meg, hogy ebben az évben is elkísértetek az adventi úton, és köszönöm, hogy visszajelzéseitek által nem engedtetek elbátortalanodni. Kicsit betekintve a "kulisszák" mögé: nem írtam meg semmit előre. Minden reggel egyszerűen csak leültem, és reménykedtem, hogy amint minden napra megadatik a kenyér, úgy a szavak sem hagynak cserben. Reménykedtem, hogy amit írok, annak van némi értelme, vagy legalábbis egyszerűen csak szép.

Azért emlegetem a szépséget, mert engem ebben az adventben valahogy teljesen elárasztott...Nemcsak a természet szépsége, vagy a zene, a fények, vagy a gyerekek által fabrikált kis képeslap ( egyszerű, magas tömbházakat rajzoltak és ragasztottak piros papírra, nagyon barátságos lett, Karácsony a városban címet adtam neki...) - ezek is, de ennél sokkal-sokkal több. Ajándék volt mindez nekem.
Susan Sontag szépségről írt esszéjében egy német katona levelét idézi, aki 1942 decemberében őrségben állt az orosz télben:
A legszebb karácsony, amit valaha láttam, teljességgel önzetlen érzésekből áll, és cifra díszektől mentes. Egészen egyedül voltam a hatalmas, csillagos ég alatt, és emlékszem, egy könnycsepp gördült le fagyott arcomon, nem a fájdalom, s nem is az öröm könnye, hanem egy olyan érzésé, melyet maga a nagyszerű élmény fakasztott. (Susan Sontag, Elmélkedés a szépről)

Mára ennyi. Elkészült az ebéd.

22.

Mivel - talán két évvel ezelőtt - épp karácsony tájékán olvastam először Dietrich Bonhoeffer-től  bármit is - véletlenszerűen akadtam rá a menyasszonyának írt leveleit összegyűjtő könyvre a könyvtárban - szóval azóta adventkor mindig előveszem a könyveit. Bonhoeffer hozzátartozik az ünnephez. Szerette a karácsonyt, sokat írt róla, s bármilyen körülmények között tudott szépen ünnepelni...
1943-ban került börtönbe, ahonnan aztán már nem jött vissza, de még 1942 karácsonyán Tíz év után... címmel hosszú levelet írt: ezt szánta ajándékul legközelebbi barátainak. Leírta gondolatait mindenféléről, ami foglalkoztatta: a viharos időkről, a hétköznapi bátorságról, sikerről, szenvedésről, bizalomról, butaságról, együttérzésről, optimizmusról. Olyan idők voltak, mikor minden személyes gondolatnak tétje volt, s a nehéz idők megpróbáltatásait csak a legkiválóbbak - nem voltak kevesen! - állták ki méltóképp.  Napjainkban sokkal könnyebb az élet, de helytállani talán most is ugyanolyan nehéz.
Ma az ő egyszerű, de igaz - 70 év után is aktuális - minőségről formált gondolatait hozom.

...Kulturális szempontból a minőség-élmény visszatérést jelent az újságtól és a rádiótól a könyvhöz, a rohanástól a pihenéshez és a csendhez, a szétszórtságtól az összeszedettséghez, a szenzációtól a józan észhez, a virtuozitás-ideáltól a művészethez, a sznobizmustól a szerénységhez, a féktelenségtől a mértéktartáshoz.
A mennyiségek megterhelik egymás rovására a teret, a minőségek kiegészítik egymást.
(D. Bonhoeffer, Widerstand und Ergebung)

21.

Senki sem ért rá velem jönni. Sétálni viszont egyedül is jó, s ha a rendetlenség, a napok óta semmiféle-kérlelésre-el-nem-pakolt-ruhák s más effélék miatt már igencsak kezdene előbújni a bennem élő házisárkány - szóval akkor egyenesen kötelező.
A rosszkedvben nem az az elviselhetetlen, hogy rossz a kedv, hanem hogy bezárja a szívet. Se ki, se be, se lát, se hall. Álldogálok épp elégszer kérlelve becsukott szívek előtt - tudva, hogy odabent lenni sokkal nehezebb...
Ahogy megyek, lassan kisimul a lelkem. Megnyitom szívem az öröm érintése előtt. Élvezem a csendet, a ködöt, a hó ropogását talpam alatt, s kis leesett fenyőágakat gyűjtök össze a földről.
Már a dombon túl járva egyszer csak barna négylábú bukkan fel a kanyar mögül, repdeső fülekkel vágtat felém. Lili lesz az, a szökevény hajlamairól híres kutyus a faluból, - majd' ledönt a lábamról örömében, mikor felismer. Kicsit beszélgetek a gazdáival, boldog karácsonyt kívánok nekik - végül pedig sikertelenül próbálok ünnepi csoportképet kattintani a vidám kis társaságról.

Az örömnek Istennél van a lakhelye, Tőle száll alá, és átöleli a szellemet, a lelket és a testet,  s mikor ez az öröm megérint egy személyt, akkor szétszóródik,  magával ragad másokat, s feltöri a bezárt ajtókat. Van olyasfajta öröm is, ami mit sem tud a szív fájdalmáról, a gyötrelemről, a félelemről; nem maradandó, pillanatnyi bódultság csupán. Az Istentől jövő öröm útja a jászol szegénységén, majd a kereszt gyötrelmén át vezetett; ezért van az, hogy legyőzhetetlen és megdönthetetlen.
- Dietrich Bonhoeffer-

20.

Mintha kezdeném úgy érezni magam, mint a kicsi királylány a Grimm mesében, akinek hat esztendeig nem volt szabad beszélnie, miközben az átok megtörése okán hat inget kellett megvarrjon csillaghúrból hat hattyúvá változtatott bátyjának, s akárhogy igyekezett szegény, a legutolsó inget nem sikerült befejeznie, így egyik királyfinak élete végéig hattyúszárny lógott a fél karja helyén.
Kötött-varrott ajándékok készülnek a gyerekeknek ugyanis, s nem az ő hibájuk, hogy hárman vannak, mert akárhányan lennének, a legutolsó margóján mindenképpen úgy érezném, gondolom én, hogy ezzel már képtelen leszek elkészülni.

A legnagyobb igyekezet ellenére: amit emberileg tenni tudunk, csupán töredék. Az ember itt kevés a szeretetre. Ennyire telik. S ezt pontosan tudva csak azzal  a reménnyel lehet mégis nekiállni kötni, írni, barátkozni, tanulni, dolgozni, szóval élni  - mennyi bátorság kell a leghétköznapibb élethez is akár! - hogy töredékeink időnként csodálatosan  kiegészíthetik majd egymást.
Még mindig jobb, ha a királyfi fél hattyúszárnnyal él, - mert legalább él, és emberi életet él.
Az szeretetből hozott áldozatnak akkor is van értelme, ha egyébként semmi értelme.

Nem lenne mégis sokkal jobb biztosra menni?(Egy a biztos: ha nem kezdek neki annak a lehetetlen csillaghúr-ingnek, a bátyám hattyú marad, míg él. Minden más, szóval akármi más csodálatosan bizonytalan marad az utolsó percig.)
Nem-e kell vajon előbb mindent jól megérteni mielőtt hinni mernék?
Nem. Csak menj és éld, amit nem értesz.
Just do it.

19.

Ma hajnalban kissé nyomorultul és túl későn ébredtem, ennek következtében aztán kénytelenek voltunk többet szaladni az éppen kikanyarodó iskolabusz után, mint valaha. Mind hosszabb az idő, míg így a reggelenkénti szétesettségből megszületik az a teljes valaki, aki amúgy vagyok is, ha egy ritmusban létezik a test, a lélek, az agy, hát főleg ez a bonyolult női agy...
Rend körülöttem nincs. Viszont itt van bennem az öröm, mert ez a sok szétszórt gombolyag, gyöngy, festék, ragasztó és csillámpor, amik lehetetlenné teszik egy rendezett otthon látszatának megteremtését,  mind-mind a kreativítás és szeretet bizonyítékai.  Ajándékok készülnek egymásnak és egy-két szomszédnak. Ezenkívül mindahányan hozunk valami kézzel-nem-megfogható ajándékot is a közös ünnep fényének emeléséhez, így - ha jól tudom- lesz majd: gitározás, versmondás, egy saját történet felolvasása (feltéve ha kitalálódik addig a történet), zongorázás, én pedig Tolsztojtól a Pánov bácsi karácsonyát fogom felolvasni. Hogy végül mi lesz, s mi nem lesz, az még a jövő titka - de nálunk mindenképpen beszámítják az elképzelést és igyekezetet is.
Jó lenne főzés közben vagy valahogy végighallgatni még Bach Karácsonyi oratóriumát, de ezt esetleg apró részletekben, ha egyáltalán...Pedig nagyon szép, a szövege pedig egyenesen gyönyörű:

Wie soll ich dich empfangen 
Und wie begegn' ich dir? 
O aller Welt Verlangen, 
O meiner Seelen Zier!
O Jesu, Jesu, setze 
Mir selbst die Fackel bei, 
Damit, was dich ergötze, 
Mir kund und wissend sei! *

* Hogyan fogadjalak,
s hogyan közelítsek hozzád? 
Te, kit az egész világ áhít, 
ó, lelkem ékköve!
Ó Jézus, Jézus, mellém
helyezd világító fáklyád!
S hogy mivel gyönyörködtesselek,
tudasd velem!

18.

Nem is tudom. Alig merem bevallani, hogy...én megpucoltam az ablakokat. És már fel van díszítve a karácsonyfa, s még nem fogyott el az összes süti. Délután pedig le szoktam ülni díszeket varrni a gyerekekkel az jótékonysági karácsonyi vásárra. A naponkénti jövés-menésben figyelmet fordítok arra, hogy lefotózzam a szép pillanatokat, hogy aztán másnap reggel, mikor egy órát szánok az adventi bejegyzésre, legyen mit tenni a kalendáriumba. Arról, ami fáj, amiben kudarcot vallok, s a tényről, hogy hetek óta nem tudok igazán meggyógyulni - épp annyira azért igen, hogy ablakot tudjak pucolni a csípős hidegben, - nem szívesen beszélek. Nem azért, mert jobbnak akarom beállítani az életemet, mint amilyen, hanem mindig is ilyen voltam, s nem látom okát, miért változtassak ezen, mikor annyi, az enyémeknél sokkal nagyobb baj van a földkerekségen. Néha megállok, s ha nem tudnám, hogy valaki más már elhordozta a világ bűnét és terhét, kicsit talán bele is tudnék roppanni az egészbe.
A szívem mélyén persze arra vágyom, hogy így is szeressenek. A kalendáriumot pedig csakis azért írom jól-rosszul, de minden évben - mert így szeretném megköszönni ami van, ami nincs s ami lehetne. Senkinek sem tökéletes az élete. Ha tudnám, hogy bárkit is  frusztrálok vagy elbizonytalanítok - rögtön törölném, mert nekem egyszerűen nem érné meg.
Szóval. Nem igazán számít, meg van-e pucolva az ablak, van-e süti, van-e karácsonyfa. Márta és Mária történetét is azért szeretem annyira, mert Jézus szavai mindig egyenesen a szívemhez szólnak: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lukács evangéliuma 10: 41,42)
S ezzel a gondolattal elegánsan és örökre felszabadított az elképzelés alól, hogy  a mi helyünk csakis a konyhában ( vagy más konyha-szerű helyeken) lenne. Mindenki igazi kincsekre vágyik. Az igazi kincs pedig az, ami megmarad akkor is, ha minden mást elvennének tőlünk.

17.

Váltig állítom, hogy a német fráuk mennyire csodálatosak Nyilván annyira, amennyire én sose leszek, mert kétlem, hogy képes lennék valaha is már november közepén nekiállni a karácsonyi kekszek sütésének. Szóval, megadom magam, de épp csak annyira, hogy azért én se ne jöjjek zavarba, ha egy kis édességre vágynánk a szép hosszú adventi időszakban. Egy csésze tea, mellé sütemény - mindig jut is, marad is.

Recepteket ígértem. Íme:

1.  Csokoládés csillagok

Hozzávalók: 300 g liszt, 100 g barnacukor, egy csipet darált szegfűszeg, 3 evőkanál kakaó, 1 tojás, 200 vaj.
Elkészítés: elkeverem a lisztet, a cukrot, a szegfűszeget és a kakaót, majd kis mélyedést fúrok a közepébe. Ebbe beleütöm a tojást, és beledarabolom a vajat. Gyors mozdulatokkal sima tésztát gyúrok,amit fóliába csomagolva 60 percre hűtőbe teszem. Végül kinyújtom, szaggatom, 180 fokon megsütöm.

2. Csokoládékenyér (ez a kedvencem: szép, finom és hamar készen van)

Habosra keverek 250 g vajat 250 g cukorral. 6 tojást felverek, majd hozzákeverem a cukros vajhoz. A habos masszához sorban hozzákeverek még: 250 g keserű csokoládét, 250 g darált mandulát és 100 g lisztet. Kibélelek sütőpapírral egy nagy tepsit, majd elegyengetem benne a masszát. 170-180 fokon kb. 20-30 percig sütöm . Miután kihűlt, bevonom a tetejét csokoládéglazurral. Én tettem rá diódarabkákat is. Végül kis négyzet alakú darabkákra szeleteltem.

3. Vaníliás kiflik

280 g lisztet elkeverek 100 g darált mandulával, 2 zacskó vanilincukorral, 100 g cukorral és 225 g hideg, darabokra vágott vajjal. Gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrom, majd fóliába csomagolva 60 percre a hűtőbe teszem. Négy részre osztom a tésztát, és 2-3 cm vastag hengerekké formálom. Ezeket kb.1 cm vastag darabokra vágom, és kis kiflikké formálom. 180 fokon aranybarnává sütöm őket, majd meghintem vaníliás porcukorral.

4. Vaníliás-narancsos keksz (már szerepelt a blogon egy mazsolás változata, de így sokkal egyszerűbb és ugyanolyan finom)

Hozzávalók: 375 g liszt, 90 g cukor, 1 csipet só, 3-4 tasak vanilincukor, 1/2 teáskanál fahéj, 1/2 bionarancs, 190 g hideg vaj, 1 tojás.
Elkészítés: a lisztet, cukrot, két tasak vanilincukrot, a fahéjat és a tojást jól összegyúrjuk. A narancs héját lereszeljük. A narancshéjat és vajat is hozzágyúrjuk a tésztához. Fóliába csomagolva fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Aztán lisztes deszkán kinyújtjuk, szaggatjuk, vanilincukrot szórunk rá és 180 fokon kb. 12-14 percig sütjük. 

5. Lekváros(vagy zselés) keksz

Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a következő hozzávalókat: 375 g liszt, 200 g cukor, csipetnyi só, 2 teáskanál vanilincukor, 100 g darált mandula, egy fél citrom héja, 250 g  hideg vaj.
30 percig pihentetjük a hűtőben, majd szaggatjuk,kb. 180 fokon sütjük. Később lekvárral összeragasztjuk.

16.

Ha igazán komolyan gondoljuk a Szentírás megértését, - hallottam egyszer egy evangélikus lelkésztől - meg kellene tanulni a nyelveket, melyeken íródott. S bármennyire meghökkentőnek találtam az ötletét, - melyet egyébként úgy próbál megvalósítani, hogy szabadideje egy részét ingyenes héber tanfolyamok tartásával tölti, - kénytelen vagyok elismerni, hogy majdnem igaza van. Ráadásul mekkora kedvem lenne hozzá! De hát, de hát.  Bárcsak ne okozna ekkora kihívást ennek az egyetlen nyelvnek a tanulása is, ami a mindennapi életemhez kell! Mindenesetre, a túlzásokra hajlamos rész bennem érdemesnek találná mondjuk az ógörög nyelv tanulását egyetlen rövid, ihletett, gyönyörű szöveg eredetiben való elolvasása okán.

Kezdetben volt az Szó...Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága...Ő, a Szó, emberré lett, igazi hús-vér emberré. Közöttünk élt, és láttuk az ő hatalmát és fenségét...Mózes által adta Isten a törvényt, de Jézus Krisztus által megismerhetjük az ő jóságát és hűségét. Istent soha senki nem látta. Csak az egyetlen, aki Istennel, az ő Atyjával a legszorosabb közösségben van, ő mondta el és mutatta meg, kicsoda Isten. ( János evangéliuma 1. részből - a német "Gute Nachricht" c. fordítás nyomán)

 Ismerek egy másik lelkészt, aki szimbolikusan mindig úgy áldja meg a gyülekezetet, hogy középen kis rést szabadon hagyó háromszöget formál a két tenyeréből, aztán mindig elmagyarázza: az áldást Isten adja, ő csak szabadon hagyja az utat a résen át; az egyik tenyér jelképezi a törvényt, a másik a jóságot, a kegyelmet - s ez utóbbi mindig kicsit rásimul felülről az előbbire. Mert az áldás mindkettőt magában foglalja, de a kapcsolat mindig fontosabb annál, hogy kinek van igaza, s a kegyelem mindig felülírja a törvényt.

A tökéletes  igazságot úgy lehet messziről csodálni, mint elérhetetlen hegycsúcsot a messzeségben. De Isten valódi, teljes lényét csak egy hús-vér ember tudta, és tudja azóta is ezerféleképpen elmondani.
Amúgy tegnap este elmentem végül énekelni.*  Nem kellett messze menni, csak átvágtatni a dombon a holdfényben a templomig. Ott volt már a falu apraja-nagyja, s a csodás akusztikájú térben összeszorult a szívem a szépségtől, amint énekeltük:

Shine your light, shine your light
Shine your light through me Jesus
Shine your light, shine your light
Shine your light through me Jesus.

* N. receptje apróbb csodát művelt: egy ujjnyi gyömbért héjával együtt feldarabolni, feltenni főni és 15 percig forralni, amilyen forrón csak lehet, mézzel vagy anélkül iszogatni. 
Holnapra pedig már tényleg lefordítom a megígért keksz-recepteket.

15.

Már elmúlt éjfél, s inkább most írom meg a holnapi bejegyzést, ami persze már a mai. Odakint havazik, a reggeli tea termoszban, a kávé alatt csak be kell gyújtani, hogy hajnalban kissé magamhoz térjek, mielőtt beautózunk a városba a legidősebb kisasszonnyal. Sítáborba utazik ugyanis. Az ő kedvéért, nehogy lemaradjon a nagy eseményről, már ma délután feldíszítettük a karácsonyfát.
És aztán istentiszteletre megyünk, s ha képes leszek kevésbé repedt fazék hangot megszólaltatni,  délután elmegyek énekelni az adventi koncertre. S ha nem tudok elmenni énekelni, elmegyek nézőnek. S ha nem tudok elmenni sehova se, semminek se, a szívemben fogom énekelni a legutóbb tanult karácsonyi dalt ( a 16. perctől):
Sweet is the song the angels sing,
guiding us into the light.
No mather what, we're not alone,
a star is shining tonight. 

Van akinek szüksége van a szimbólumokra, nekem mindenképpen. Én szeretem a hagyományokat, a díszeket, a sok kis égőt, amint kigyúlnak a szürkület beálltával. S bár néha nagyon megnehezíti az életünket, szeretem ezt az elrejtett életet, hogy itt nem érzékelni a nagyvárosok ünnep előtti tumultusát. Mind több gyertyák gyújtunk meg, ma már a harmadikat. A fény legyőzi a sötétséget. Az élet legyőzi a halált. S történjék bármi: nem vagyunk egyedül.

14.

Ma reggel örülök, hogy élek. Tényleg! Legfeljebb nem énekelek holnap az adventi koncerten.
Egy végtelenül egyszerű téli illatosító receptjét hozom ma. Kis fazék vízbe teszünk: klementinahéj darabkákat, fahéj rudakat, szegfűszeget - majd lassú tűzön párologtatjuk, vagy odatesszük a kályhára, már akinek van ilyenje. Ennyi.
Tervezem majd megosztani néhány karácsonyi keksz receptemet is, hátha örülne neki valaki.
És néha elzongorázom a karácsonyi kottáimat, tudván-tudva, hogy  Händel Örvendj világ-ját gyorsabban, vidámabban kellene, de egyrészt nem tudok gyorsan zongorázni, másrészt az is megható, ha az öröm lassan, szelíden érkezik, mint a hópelyhek - és széppé teszi megfáradt, szomorú, kissé fásult világunkat.

13.

Én ezt nem így képzeltem, de mégiscsak az a helyzet, hogy vannak elviselhetetlen napok. Mikor mindahányan, minden szinten és minden lehetséges kombinációban élhetetlenné tesszük egymás életét, én is persze, - de habitusomból adódóan inkább csak a békességet akarom kitartó, hiábavaló próbálkozással, mindenáron megtartani, míg csak úgyis össze nem törik végül, hogy vele együtt összetörjön kicsit mindig a szívem is. Aztán lassacskán megszelídülünk és megnyugszunk - mindahányan, minden szinten és minden lehetséges kombinációban. Leülhetünk szépen megenni a levest, és senki sem fog talán sértődötten elrohanni az asztaltól ma már.

Itthon én csak én vagyok, te pedig csak te. Csak a család. És lehet, hogy csak a család, de legtöbbször mégiscsak ez az egyetlen rendelkezésre álló társaság. Elég jó társaság, egyébként és szerintem.
Mindenesetre, megelégelvén a levegőben röpködő, egymás fejéhez vagdosott kemény szavakat, egy szép, idillikus advent délutánon kitaláltam egy mindenkire vonatkozó házi feladatot: gondolkozzunk el egymás jó-ságán is. Nem túl könnyű penitencia. Milyen kár, hogy sokkal könnyebb megbecsülni valakit, aki egyébként jó messze van, és sosem fogja őszinte szeretettel magához ölelni a borzas fejünket reggelenként. Egy befőttesüvegben gyűjtögettük egy ideig a kis cetliket, majd tegnap felolvastuk őket. Szép volt.

(A legnagyobb bók pedig, amit valaha leánygyermektől kaptam, így hangzik:
Te mindig gondoskodó vagy, sőt, néha még cool is.)

12.

A konyhaasztalon, - melynek társaságában az egész délelőttömet tervezem tölteni, - van: egy termosz forró tea, mellette méz, hogy segítsen átvészelni a megfázást, mellette egy halom könyvelési feladat, ezeket délutánig meg kell oldani, mellette egy gyertya, mellette egy piros ruhájú angyal, emellett a számítógépem, amin meg kellene írni a mai adventi bejegyzést, aztán a Szentírás, a fekete notesz, néhány receptes füzet, és még itt vagyok én is.

Én, mint egyetlen ezen a világon, akinek pont ilyen a szíve, az érzései, a gondolatai.
A kérdésre, hogy ki vagyok, ugyanúgy nem tudok igazán válaszolni, mint a lányom, aki megnézegeti magát a tükörben, és megállapítja, mennyire szép...Én megnézem magam a tükörben, és nem értem, mitől ilyen fáradt az arcom. Csak azt tudom, hogy egyetlen vagyok, ezért pótolhatatlan, mint minden ember, mert mindenki valakinek a testvére, barátja, gyermeke, apja, anyja, valakinek a legfontosabbja. Másokkal együtt vagyunk egyetlenek.

Hogy mikor melyik a legkedvesebb zsoltárom, az nagyon változó, mert mindig az, amelyiket olvastam. Most éppen ezt, és azért éppen ezt, mert lenyűgöz, hogy a mód, ahogyan neveljük gyermekeinket, megértéssel és sokkal, de sokkal nagyobb irgalommal, mint szigorral, az egy hasonlat. Kifejezi Isten gondolatait, mi pedig - minden küszködésünkkel együtt - metaforák lehetünk az Ő nagy, ragyogó, mindent betöltő szívén...

"Amilyen irgalmas az apa fiaihoz,
olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.
Hiszen tudja, hogyan formált,
emlékszik rá, hogy porból lettünk."
(103. Zsoltár - részlet)

11.

Idei karácsonyi képeslapjaim inspirálója Mici, azon ritka pillanatainak egyikében, mikor ébren van. Mikor a nagy havazások voltak, kiraktuk időnként az ajtó elé ugyanis, de ő nem ment sehova, csak ült, nézegette az udvart, aztán visszakérezkedett aludni.
Még mindig szeretem a képeslapokat. Még mindig nem viszonzásos alapon küldöm őket, még mindig nem csak a szokás miatt, még mindig nem mindenkinek,  akinek szívesen elküldeném szívem szeretetét a messzi távolba egy darabka színes papíron. Milyen kár, hogy nem végtelen az erőm, az időm és a memóriám! Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért."*

* Pilinszky János, Az ember itt

10.

Még a legelején írtunk egy listát, hogy kinek mi a szíve vágya, milyen téli-adventi-karácsonyi tevékenység az, ami ne maradjon el idén sem. Van egy barátnőm, aki szenvedélyes lista-gyártó, és mikor nagyon pénztelen időszakot vészeltek éppen át, listát írtak a férjével, milyen érdekes programot lehet szervezni kevés vagy semmi pénzből. Van a listaírásban valami varázslatos, valami fontoskodó, amivel kicsit össze lehet terelni az ide-oda kallódó, éppen veszekedő vagy unatkozó családtagokat... Szóval az adventi listánk, szóval a pontok, amiket már "abszolváltunk."
- közös olvasás
- karácsonyi kekszek sütése
- adventi kalendárium
- a ház díszítése, dekorációk barkácsolása
- séta a havas erdőben
- jókedv
- puncsot inni
- moziba menni
- legyen hideg
- horgolni, kötni
Ami még előttünk van:
- karácsonyfát díszíteni
- felolvasni a karácsonyi történetet
- szánkózni, síelni, korcsolyázni
- mézeskalácsházikót és zserbót sütni
- karácsonyi istentiszteletre menni
- együtt zenélni és énekelni 
- ajándékot adni és kapni
- karácsonykor húst enni (nem mintha máskor nem...)

Ezek egyike sem üríti ki a kissé megtépázott családi kasszát, és tulajdonképpen lista nélkül is működnek. A mozival kicsit gondban voltam, mert végignézve a 60-65 km-es körzetben levő kínálatot, egy film sem tetszett. És akkor hallottam a rádióban egy ajánlót, a Csendes Éj  film ajánlóját, és igaz, hogy kicsit messze kellett utazni miatta, és igaz, hogy a hatalmas teremben csak tízen ha voltunk, de nagyon szép, nagyon igaz, ha valakinek elérhető közelségben van, és kis elcsendesedésre, arcon sötétben végigpatakzó könnyekre vágyik, nézze meg.

9.

A hétfő reggelek mindig nehezen indulnak. Ezért is ülök most itt álmosan, egy rendetlen ház közepén, egy hosszú tennivalós lista elején, szanaszét guruló gondolatokkal. Ilyenkor még szembetűnőbb a tény, hogy mennyire egyedül vagyunk mindannyian. Egymással is egyedül. Nem küszködhetek egyik gyermekem helyett sem az ébredéssel, a hideggel, a kedvetlenséggel. Legfeljebb megterítem szépen minden reggel az asztalt, és gyertyát gyújtok, mézet teszek a forró teába, és a fűtőtestekre terítem melegedni a ruhákat, de nem léphetek be mindenhova, s nem vehetek át  - mert nem lehet - minden terhet.
Sokáig tartott, nagyon sokáig, mire megértettem, hogy a legmélyebb magányt ember nem oldhatja fel teljesen, s a szívhez vezető sok-sok ajtó közül a legtitkosabbat nem nyithatja ki senki.
A karácsonyi öröm  -  hogy velünk az Isten, és nem hagy el soha,  - az illúziókon valamivel túl van.
Ezért, ha hátralevő életemben mondjuk csak egyetlen verset lenne szabad olvasnom, akkor egy utánozhatatlanul szép Pilinszky verset...

Zsoltár

Aki többnapos éhezés után
kenyérre gondol:
valódi kenyérre gondol.

Aki egy kínzókamra mélyén
gyengédségre áhítozik:
valódi gyengédségre vágyik.

S aki egy vánkosra borúlva
nem érzi magát egyedül:
valóban nincsen egyedül.

8.

 Hogy nap végén mindig is összeterelgettem a gyerekeket és felolvastam valamit, szóval ez azért szorul változtatásra, mert esténként sokszor nem vagyok itthon. Az mindenesetre nem lehet, hogy történetek és mesék nélkül teljen el az Advent...Ezért napközben, ha csak öt percre is, leülünk és olvasunk. Mostanában történeteket Anne karácsonyából, és kiselejtezett könyvtári könyveket, bennük naiv kis ünnepi novellákkal. És zsoltárokat. Lassanként pedig majd Krisztus születését.
Néha pedig egyszerűen csak bolondokháza van, és akkor nem olvasunk semmit.

Egyébként  tegnap délben elállt a vihar, s a pirinyó főtéren mégiscsak felépítették a puncsos bódékat, s mi mégiscsak elindultunk az itthon fellelhető majd' összes hangszerrel  megtartani a szokásos karácsonyi vásárt, a Christkindlmarktot. Mert mindenesetre az sem lehet, hogy Christkindlmarkt nélkül teljen el az Advent.

Legyen szép a második adventigyertya meggyújtása. Legyen ünnep, legyen megadva a módja, de leginkább csak: legyen. Szükség van a fényre, hogy eltűnjön a  sötétség. 

7.

(Mire befejezem a mondatot, már holnap lesz, ezért ér megírni már most a bejegyzést.)
Odakint minden olyan, mint reggel, a lámpák fényénél még mindig táncolnak a hópelyhek, sűvít a szél, mindenki alszik. A ma olyan volt, amilyen. A holnap még érintetlen, mint a hótakaró a dombon.
 Szeretném majd olyan egyszerűen és figyelmesen megélni, amilyen egyszerűek az idei adventi díszeink. Teljesen odavagyok a fehér színért ugyanis, felújításkor fehér lett a konyhabútor, fehér lambériát kértem a plafonra, óriási fehér hópelyhek készültek az ablakra, de fehérek gyertyák, a hó és a Mici is.
A figyelmesség feltételezheti, hogy nem kapcsolom be a számítógépet, és néhány óráig mindent megteszek, amire a gyerekek kérnek. Szóba jöhet némi keksz-sütés, kártyázás, forró csoki. Nincs másom, csak saját magam, a gondolataim, a hitem, az időm, a szeretetem...( - fűszerezve némi túlérzékenységgel, helyenként egy kis türelmetlenséggel, kényelmességgel, csak hogy teljes legyen a kép. Das gehört dazu.) Amim van, szívesen adom. Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.*
Mindenki saját maga lehet a legszebb karácsonyi ajándék.

* Weöres Sándor

6.

Vannak napok, amiket egyszerűen csak ki kell bírni.
Engem viszont lelkesít, hogy ennél valamivel többre is képes az ember.
Az mindenképpen kellemes, ha nem kell megszakadni, és jut idő magamra, és jó a hangulat, és levelet hoz a postás, ésésés...de titokban abban reménykedem: ezeknél kevésbé felszínes célok is vezetnek azért, mikor hajnalonként kikászálódom az ágyból, majd nézegetem egy kicsit az utcai lámpák fényénél sűrűn kavargó hópelyheket, míg iszom egy kis forró kávét.
Közben arra gondolok, hogy hideg van, és sűvít a szél, s ha eláll, menni kell havat lapátolni. Hogy az élet nem áll meg csak azért, mert igazán zord a tél. Hogy bármit is hozzon a mai nap: köszönöm, ha türelmet és bizakodást tanulhatok nehézségekből.
Semmi sem magától értetődő. Minden nap ajándék.

5.

Viszonylag nehéz olyan időpontot találni a családunkban arra, hogy ebben a szép adventi időszakban itthon is legyünk mind egy szálig, ráadásul jókedve is legyen mindahányunknak, vagy legalábbis valamilyen kedve.
Ezért nagyon boldog tudok lenni, ha sikerül kirángatni négyötöd részünket s elindulni sétálni az erdőben egy rövidet. Utána kipirult orcával teát főzni, s megsütni a délelőtt elkészített mézeskalács tésztát. Nem bánni ha az idillbe folyamatosan hiba, némi hajtépés, kiabálás, apró sértődés, pohártörés, teakiborulás vegyül.
 Boldog vagyok, mikor sikerül egyszerűen csak szeretni az én tökéletlen, hangos, csodaszép, reális életemet...

4.

Van nekem ez a kis fekete jegyzetfüzetem, amiről a gyerekek néha megkérdezik, mi a csudát írok mindig bele. Pedig nem csak írok, hanem rajzolok is, sőt ragasztok, ősszel például teleragasztottam érdekes színű falevelekkel, most pedig összeszemetelik a zsebemet a széteső száraz levéldarabkák. Egyébként meglehetősen értéktelen, és nincs is benne semmi egetrengető titok.
Egy istentiszteleten nagyon megérintett az ige, s hogy el ne felejtsem, elővettem a kis feketét, majd rajzoltam egy fát, erős gyökerekkel, az ágakra rajzoltam sok levelet és rengeteg fészket, a fészkekbe pedig madarakat.
Minden egy kicsi magból indul ki. Elvetjük, öntözzük, gondoskodunk róla, de nem siettethetjük, hogy mikor lesz már belőle valami. Ilyen az Isten országa az emberi lélekben. És így működik minden más is, ami szépségével valami megmagyarázhatatlan módon vonz és hívogat, honvágyat ébresztve egy ismeretlen, de mégis otthonos táj után. Oly közel hozzá mindig, s mégis olyan nagyon messze...

"Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb  ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között."
(Máté evangéliuma 13: 31-32)

Ui. Miért van mégis, hogy várom-várom a madarakat, és nem ültetek soha egyetlen fát sem?

3.

Ha az idő mértékegysége a ceruza lenne, akkor egy ceruzája járok be a városba könyvelőséget tanulni, és nagyjából pont egy ceruzája nem találkoztam még senkivel, aki megértette volna, miért pont én, miért pont könyvelőséget.
Miért, miért. Azért, mert szeretem a logikát, és a könyvelőség logikus. Mert nem olyanok a körülmények, hogy közel s távol lehetőség lenne valami sokkal látványosabb munkára vagy tanulnivalóra. Nem olyan a nyelvtudásom, és nem is lesz soha olyan. Nem vagyok már nagyon fiatal, természetesen fiatal vagyok és szép, csak nem annyira. Mert egy családi asztalra kézzelfogható ételt kell letenni, és reménykedem, hogy néhány ceruza elkoptatását beválthatom majd egy darab kenyérre. Mert úgy gondolom és úgy élem meg, hogy bármit, de bármit a világon lehet szeretettel és örömmel csinálni. Mert képes vagyok megtalálni a poézist a számok és kontók világában is. Értékelni tudom, ha a feladatban nem úgy írják, hogy mondjuk "elromlott a cég számítógépe, venni kellett újat, ennyi és ennyi a forgalmi adó, ennyi és ennyi az árkedvezmény...", hanem így: " a vállalat számítógépe kilehelte a lelkét". 
Ha felhívom a szüleimet, és megkérdezem aput, hogy van - az év folyamán agyvérzése volt - soha nem azt mondja, hogy jól, mindig azt: nagyon jól. 
Ezek a különbségek számítanak, ezek teszik gyönyörűvé az életemet.

"...én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." 
(János evangéliuma 10: 10)

2.

Múlt héten leesett a világnak ebben a sarkában is az első hó.

Épp egy hosszú séta kellős közepén történt, ha nem csal az emlékezetem, márpedig nem csal, mert bizonyítékom is van róla: egy fénykép, rajta az első hó, és én, boldogan, mint egy tejbe esett friss labdarózsa. Annak a békéjét, amint a végtelen erdők-mezők közepén állva nézzük a csendes, lassú hóesést, szóval ezt lenne jó magunkkal vinni a télbe, ami itt nálunk sohasem egyszerű, a végtelen hólapátolások, az autóval a  hegyről való visszafele csúszások, az elszigetelődés, a délután rendszeresen leereszkedő sűrű köd miatt.
A hozzám hasonló félős lányok ó, de könnyen elfelejtik, hogy mindig csak a következő lépéshez kell némi bátorságot összeszedni. Az sohasem lehet mentség, hogy nehezek a körülmények.

Csak elindulni kell, menni az életen át, egy életen át,  egyszóval é  l  n  i  -  s legfeljebb kicsi lámpást gyújtani, ha túl sötét az út.

1.

Úgy alakult ez a vasárnap reggel, hogy egyedül vagyok. Egyedül, de semmiképpen sem magányosan. Az adventi koszorú, ami nem is koszorú, már készen van, - az első gyertyát pedig majd késő délután gyújtjuk meg, mikor a család többi tagja is hazaszállingózik innen, onnan.
Úgy alakult az elmúlt hónap, hogy apránként vagy hirtelen, ki tudja, de elfelejtettem írni is, fotózni is. Szóval ezért nem volt túl sok bejegyzés, és mondhatnám, hogy hiányzott, de nem hiányzott.
Úgy alakult, hogy idén is lesz adventi kalendárium, nem mintha tudnám, miről fogok tudni írni így, hogy - mindenféle rosszkedvtől, fásultságtól, hamis szerénységtől és effélétől mentesen - úgy gondolom, csupa megszokott gondolatom van. Hogy én messziről mennyire tudom csodálni a mindig újat mondani tudókat, a ragyogó elmék sziporkázóan okos mondatait!
Amit tudok, és ezért hát végül is nem érdekel, mennyire vagyok unalmas vagy nem: teljes szívemből része akarok lenni az adventi örömnek. A meghívás mindenkinek szól. Annyira gyönyörű Pilinszkynél, ahogy sokszor ír a megterített asztalról, ahol van elég hely...Ennél szebb gondolat szerintem a világon nincs.

"Lelkünk az Urat várja,
ő a mi segítségünk és pajzsunk.
Benne van szívünk öröme."
( 33.  Zsoltár)