4.

Van nekem ez a kis fekete jegyzetfüzetem, amiről a gyerekek néha megkérdezik, mi a csudát írok mindig bele. Pedig nem csak írok, hanem rajzolok is, sőt ragasztok, ősszel például teleragasztottam érdekes színű falevelekkel, most pedig összeszemetelik a zsebemet a széteső száraz levéldarabkák. Egyébként meglehetősen értéktelen, és nincs is benne semmi egetrengető titok.
Egy istentiszteleten nagyon megérintett az ige, s hogy el ne felejtsem, elővettem a kis feketét, majd rajzoltam egy fát, erős gyökerekkel, az ágakra rajzoltam sok levelet és rengeteg fészket, a fészkekbe pedig madarakat.
Minden egy kicsi magból indul ki. Elvetjük, öntözzük, gondoskodunk róla, de nem siettethetjük, hogy mikor lesz már belőle valami. Ilyen az Isten országa az emberi lélekben. És így működik minden más is, ami szépségével valami megmagyarázhatatlan módon vonz és hívogat, honvágyat ébresztve egy ismeretlen, de mégis otthonos táj után. Oly közel hozzá mindig, s mégis olyan nagyon messze...

"Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb  ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között."
(Máté evangéliuma 13: 31-32)

Ui. Miért van mégis, hogy várom-várom a madarakat, és nem ültetek soha egyetlen fát sem?