Adventi kalendárium a lelkem, s Ég felé néz az összes ablaka.
Minden hajnalban kinyitok egyet, majd piros takarómba burkolózva kikönyöklök: nézem a csillagokat, a falu fölött őrködő utcalámpákat, a távolban a hegyeket.
Értéknek látom minden beteljesületlen, lehetetlen, elengedett álmom, mindent, mire mindhiába vágyódom e homályos ég alatt.
Értéknek látom, mert oly módon teszi bennem élővé a várakozás szépségét, akár a hiábavaló várakozásét is, ahogy a siker vagy a beteljesülés sohasem tehetné.
Semmi sem vész kárba.
Minden, mi megőriz attól, hogy keménnyé, engesztelhetetlenné, közömbössé vagy reménytelenné váljon a szívem, az ajándék.
Soha, de soha, és semmi, de semmi sem vész kárba.
Addig nem, míg minden reggel fel tudok kelni, és ki tudok nyitni lelkemen az Ég felé egyetlen kicsi ablakot.
