Bemondta a rádió, hogy baleset miatt torlódás és húsz perccel hosszabb utazási idő várható az A3-as autópálya Passau felé vezető oldalán. A húsz percből el is telt már majdnem ötven, de én még mindig ott araszoltam centiméterenként a sötétben. Éhes voltam, kissé elgyötört, s egy hosszú nap végén egyszerűen csak haza akartam érni valahogy.
Lehúztam kissé az ablakot, s felnéztem az égre. Odafent egyetlen csillag ragyogott, de fénye elég volt, hogy eszembe juttassa, nem vagyok egyedül.
Karácsonyi zenét kerestem a telefonomon, s elkezdtem dúdolni, halkan, csak magamnak.
Az elém besorolni akaró autókat mind beengedtem, oly udvariasan és szívesen, amennyire csak adott körülmények között az tőlem telt.
Táskám mélyén összelapult müzliszeletre találtam, szívemben váratlanul felbukkanó örömre, lelkemet elárasztó vigasztalásra:
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!
Az ünnep nem válogat. Apró, szinte említésre sem méltó történetek szárnyán érkezik, s percek alatt érzi magát otthon bárhol, hol bár résnyire, de megnyitják a szívet és az ablakot.
A karácsony ajándék, s csak úgy megtörténhet, bárkivel, bármikor, bárhol.
Lehet, hogy épp velem, lehet, hogy egy fárasztó munkanap végén, s ha épp zsúfolt autópályán várakozom egy végeláthatatlan sorban, akkor hát, azt hiszem, pontosan ott.
