Nem is tudom...

ha nagyon tárgyilagosan néznénk a jelenlegi napjaimat, akkor azt is mondhatnánk, hogy az ember ( vagyis én) azért kel fel , hogy először reggelit készítsen X (azazhogy hét) személynek, meg magának is, persze nem egy időpontban, hanem hullámokban. Mikor összeszedte az csészéket, ilyesmit, nekifog, és órákig kavargatja az ebédet, amit ugyancsak hullámokban fogyaszt az X személy, meg persze jómaga. Mikor mindent bepakolt a mosogatógépbe, akkor már jön is valaki uzsonnát kérni, meg mások is, de nem egyszerre, mert nem vagyunk egyformák, szerencsére. Délután elmegy az ember többedmagával megetetni a város kacsáit a város patakjánál (nem is érdekel, hogy szabad-e, jelenleg ez a nap fénypontja és kész...). Hazaballagva ugyancsak hullámokban vacsorát szervíroz az X személynek, na meg jómagának. És ezzel vége is napnak, jöhet a következő. Közben arra gondol, hogy mégiscsak azért eszünk, hogy éljünk, és nem fordítva, és hogy az élet már megint nem az, ami velünk történik, hanem ami bennünk. Szóval nem tárgyilagosan kell nézni a napokat. Meg különben is, állítólag az életben a folyamat a lényeg, és ha ez nem folyamat, akkor semmi sem az.

Nehezebb egy

új szokást felvenni, mint gondoltam. Merthogy persze, hogy nem voltam futni ma reggel. Mentségemre szólva, tényleg elég sok a dolgom, és Enikő pont akkor ébredt fel, mikor nekem lett volna egy szűk fél órám az önmegvalósítás, na meg az újabban szűkké vált nyári nadrágaimba való normális beleférés érdekében felveendő új szokás kialakítására, ha értitek, mire gondolok. Szóval, nem adom fel, már csak azért sem, hogy legyen, miről blogot írjak hétköznapi életem eseménytelenségéből kifolyólag, meg aztán nincs kedvem új nadrágokat venni.

Voltam

futni.

U.i. VAN, honnan felfejlődni. ;)

Olvasgatom

a Nők Lapja múlt hetekben megjelent példányait...na, és van benne egy ilyen kategorizálós teszt, hogy most akkor milyenek vagyunk: szangvinikusak, kolerikusak, melankolikusak vagy flegmatikusak. Én alapvetően az utóbbi lennék, de ami hihetetlen, az összes többi kategóriából is "kimazsoláztam" magamnak a kevésbé előnyös tulajdonságokat : szóval akkor én egy szétszórt, meggondolatlan, önfejű, borúlátó és sértődékeny flegmatika vagyok, ez utóbbi kategóriában is különös hangsúlyt helyezve a kényelmes, lassú és határozatlan jelzőkre. Na szép.

Egyébként,

meg amúgy is, van külön számítógépem. Eddig nem volt, de most már van. Szóval úgy néz ki, hogy Tibivel egy lépésnyire van egymástól az asztalunk, az asztalunkon az immár saját számcsigép, és ő például mailben linkeli át azt a youtube videót, amit meg akar mutatni. Meg mindketten bejelentkeztünk a messengerre, ahol láthatóvá tettük magunkat egymásnak. Hát...21. századi kommunikáció ide vagy oda, nemnormális egy dolog ez...:)

Tegnap

elmentünk Zsolttal és Ildikóval egy normális, hosszú túrára. Szép volt, jó volt, és már megint örexem, mert már megint majd' leszakadt a lábam. A táj viszont csodás, és a társaság is kellemes volt. :) Na, és ez egy körtúra volt egy tó körül, és már az elején, mikor leültünk pihenni egy padra, hát ők jól ottfelejtették a fényképezőgépüket. Kb. egy km után vették észre, és bár Tibi visszament a padig, már seholsem volt a gép. Ejnyéztünk egy kicsit, meg sajnálkoztunk, de hát mit volt mit csinálni, mentünk tovább. Mikor estefele visszaértünk a parkolóba, ahol az autónkat hagytuk, mi volt a szélvédőhöz támasztva? Hát a fényképezőgép + egy levél. Valaki megtalálta a gépet, és mivel véletlenül benne volt egy magyarországi számla is ( ez is bizonyítja, hogy nincsenek véletlenek...:), kikövetkeztette, hogy milyen nemzetiségű a gép gazdája, majd a parkolóban megkereste az egyetlen magyar rendszámú autót, ami a miénk volt, mivel "véletlenül" még nem cseréltük át a számot ittenire. A levél úgy kezdődik, hogy "Kedves magyarországi vendégeink!" és úgy végződik, hogy "Éljen a magyar-német barátság!"...:) Hát ilyenek vannak itt errefelé.

Sajnos,

már csak egy napig lesznek itt Anyuék...Igazán nagyon szép hetünk volt. Jövő héten pedig Tibi szülei jönnek két hétre. Ez a nyár ilyen...vendégfogadós, és ez legalább annyira szép, mint amikor mi utazunk másokhoz.
Már rég el szerettem volna menni, és ma sikerült is meglátogatni a közelben levő Buchenwald (volt) koncetrációs tábort. Nagyon bátran indultunk neki, de egyszerűen csak egy kis részét tudtuk megnézni, annyira szomorú és nyomasztó volt. Látni az áldozatok kis személyes tárgyait, a cipőjüket, a krematóriumot...a fotókat, filmeket. Nagyon kis gyengék vagyunk mi, még nézni sem tudjuk azt, amit mások átéltek és amibe belehaltak. Kellett néhány óra, míg aztán össze tudtam szedni magam, és örülni tudtam a délutáni grill + tábortűzezésnek a tó partján. Szóval ilyen ellentmondásosra sikerült a mai nap, és talán egyszer elég bátor leszek a tábor többi részét is megnézni, mert emlékezni kell...legalább ennyit...
Most pedig megyek én is aludni, mint a többiek. Csak gondoltam, írok néhány sort, mert annyira könnyű ezt is elhanyagolni, pedig...mégiscsak megérdemel minden nap néhány szót, hogy ne szálljon el csak úgy, nyomtalanul.

Szerettem volna

kissé frissíteni a Küchenfee-t, de nem tudom áttölteni a gépre a képeket, mert nem találom az ehhez szükséges kábelt, és képek nélkül nem az igazi. Ma vendégeink elmentek Drezdába, illetve Chemnitzbe, mert Zsolt ott élt egy fél évig ösztöndíjasként két évvel ezelőtt, és szeretett volna nosztalgiázni egy kicsit és megmutatni Anyuéknak a helyet. Így ma egy szokásos napunk van és én már megint itt lógok a blogon.
Hoztak nekem egy csomó Nők Lapját...annyira hiányzott már. És ajándékképpen választhattam könyveket, úgyhogy így most olvashatjuk a Tündér Lalát Szabó Magdától, Berg Judittól a Cipelő cicákat (sokat nevettünk, mert a rajzok nagyon szépek benne és a történetbeli Dorka pont olyan, mintha Enikőről rajzolták volna) és egy Michael Ende könyvet is. Sőt, én kaptam egy szakácskönyvet is. :) Szóval, kész háváj van.
Apu kedvéért elmentünk megint a falumúzeumba, mert ő nagyon szereti a régi dolgokat, és mindent, ami a famunkával kapcsolatos. Készített magának egy esztergapadot és most már előre örül, hogy télen dísz-szekereket készíthet megrendelésre...Mondta is, hogy mindig is ilyesmiről álmodott, és most közel a hatvanhoz teljesülni kezd az álma, és hogy higgyem el, hogy amit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb sikerül. :)
Anyuval felváltva ügyködünk a konyhában, azért felváltva, mert ugye, ismeritek a két dudásról egy csárdában szóló szólásmondást...:) De ebből mindenki csak profitál, már ami a végeredményt illeti.
Szóval így. Most pedig mennem kell, mert megígértem a gyerekeknek, hogy elmegyünk megnézni a kacsákat.

Megvagyok ám, csak

nincs időm írkálni...Ezen a héten itt vannak a szüleim és a testvérem+sógornőm, szóval nagyon jó dolgom van. Most éppen reggeliznek a gyerekekkel, akik mindent elmondanak, ami eszükbe jut. Biztos volt már másnál is olyan, hogy a kicsik olyasmit is kifecsegnek, ami ...khm, kicsit rontja az ideális képet a családról...:) Ez nem is baj, mert egyrészt úgy kell élni, hogy ne legyen ciki, ha a gyerek elkezd társaságban mesélni, másrészt meg ideális család nincs is, tehát mi sem lehetünk azok. Meg ilyenek...:)

Mindenféle

mindenfelé csapongó gondolatokat vár tőlem Gira egy ilyen blogos üveggolyós játék keretében. Nem tudom, honnan az üveggolyós elnevezés, de az a lényege, hogy le kell írni, mi jut eszembe az ABC betűiről. Ám legyen, tehát akkor aszongyahogy:
A - Anna (de az "aranyos" is eszembe jutott, valószínűleg a két gondolat nem független egymástól)
Á - álom ( ez alvás közben szokott előfordulni a szó hétköznapi értelmében, és én nagyon szeretek aludni)
B - bicikli (mikor tanultam biciklizni, mindig a megállással volt baj, mert ez nem normálisan történt, hanem egyszerűen elengedtem a kormányt, aztán jól elestem. Ezt annyiszor megismételtem, hogy az ember, akinek a háza előtt volt a "megállóm", már kiült, és várta, mikor jövök megint.)
C - cica ( volt egyszer egy Fernandó nevű macskánk, akiről később kiderült, hogy lány, és olyan emancipált volt, hogy a kis kölykeit beköltöztette a fiúkutyánk óljába,( akiről később nem derült ki, hogy ő is lány lenne,) és csak szoptatni járt "haza".)
D - dübörgés (de erről nem a zaj jut eszembe, hanem már örökre a gazdaság...)
E - egyébként (nagyon szeretem használni, ha kell, ha nem)
É - Értelem és Érzelem (Jane Austen rajongó volnék)
F - fenyőfazúgás (aki járt már fenyőerdőben, tudja, miről beszélek)
G - galagonya ( és a galagonyáról Döbrönte, meg Weöres Sándor, ez utóbbi kettőről pedig Annáék :)
H - halihó ( Boci mindig így köszön...)
I - illatok ( levendula, kávé, friss fű, széna...)
J - játék (ez is az, és szeretem az ilyesmit, mert nincs jobb a szavak játékánál, ahogy itt pattogtatjuk szerteszét a világban)
K - kegyelem ( ami megtart)
L - locsolás ( ezt szoktam én elfelejteni a virágaimmal kapcsolatban, de mostanában tényleg locsoltam őket, és mégis van, ami tönkrement, illetve hát, hadd legyek pozitív: van, ami (még) nem ment tönkre :)
M - Márta (vagyis én...Apu kedvéért lett ez a nevem, szerintem szép)
N - Németország (új lakóhelyünk, ahova soha nem költöztünk volna, ha rajtam áll, de mégis itt vagyunk, és jó, hogy itt vagyunk. Ha máshol lennénk, az is jó lenne, lényeg, hogy legyünk valahol, az otthon ott van, ahol együtt lehetünk és ahol muffint tudok sütni, meg saját asztalom van:)
Ny - Nyikita ( nem tudom miért :), ez egy jó kis orosz név, és itt már felismerem az orosz illetve amerikai akcentussal németül-beszélőket, és fogalmam nincs, milyen a magyar akcentus, mert a maga furcsaságait nem veszi észre az ember)
O - olló ( van összesen vagy 4-5 ollónk, de ha Tibinek szüksége lenne rá, akkor egy sincs meg, és mindenki keresgél nagy dünnyogések közepette:), ugyanez a helyzet a tollakkal is :)
Ó - Óz, a nagy varázsló (el kellene még egyszer olvasni)
Ö - öregség ( tartok tőle )
Ő - őskövület ( nincs hozzá kommentárom, nem tudom, miért ez jutott eszembe)
P - pillangó ( nemcsak szépek, de egy mély tanítás az egész kis életük)
Q - quiche (ez egy francia ételféleség)
R - remény ( ma felhívott egy rákból éppen felgyógyult néni, aki hallott rólunk és elkérte valakitől a telefonszámom, hogy beszélhessen velem...itt van a rehabilitációs klinikán...nagyon régen költözött ide Magyarországról, alig tud már magyarul, de felhívott így ismeretlenül, hogy beszéljünk. Szeretném meglátogatni. És remélem, hogy a gyógyulása maradandó.)
S - sóska, sáska (egyiket sem szeretem)
SZ - szobafogság (néha kérik a lányok, hadd legyenek szobafogságban...felőlem! :)
T - Tibi (miheziskezdenéknélküle?:)
Ty - tyúk (van más Ty betűs szó is vajon?)
U - ugyanmár! (ezt is gyakran használom, amikor mérges vagyok, de nem gyakran vagyok mérges)
Ú - út (vajon melyik az én utam? - mindig ezt kérdezem, pedig hát azon járok...)
Ü - ügyelet (nem szeretem, ha Tibi ügyeletes)
Ű - űr (van más Ű betűs szó is vajon?)
V - vadló ( jobb elkerülni őket)
W - witz (így mondják németül a "vicc"-nek, legalább ezt nem felejtem el)
Z - zizzent (mindenki lehet néha)
Zs - Zsezse (néha így hívjuk Enikőt, nagyon illik hozzá, de nem tudnám elmagyarázni, hogy miért)

Akkor ezt most tovább kell gurítani? Ha van kedvük hozzá, akkor legyenek a következő "áldozatok"....kiislegyen, kiislegyen...juj, nem tudom. Senki se jut eszembe. Aki kéri, az írhatja tovább, de tényleg. Nekem jól esett az én listámat megírni, köszönöm a lehetőséget :) .

Tegnap felhívott

Sára osztálytársának édesanyja, (már meséltem róla, neki vannak Down szindrómás gyermekei, csak nem akarom mindig emlegetni, mert ez nem fontos, illetve bizonyos szempontból persze az, de amúgy meg nem kell állandóan hozzátenni.) Na, és meghívott ma reggelire, és végül náluk voltunk egész délelőtt. Valami irtó mulatságos német-angol keveréknyelven beszélünk, én igyekszem németül, de mikor nem megy, átváltunk angolra, sőt a mondatok is simán fele így, fele úgy...:) Ő is azt hazudta, hogy sokat fejlődtem nyelvileg mostanság...:) Szükségem volt már nagyon erre, hogy valakivel ne csak az időjárásról váltsak néhány szót. Itt azért a legtöbb ember nem nagyon nyitott, és hát én sem vagyok nagyon nyitott, de hát ilyen is kell legyen valaki. Fura az ember: ha nincs lehetősége, vagy nem tud kapcsolatot teremteni másokkal, egy idő után nem is csoda, ha lógatja az orrát. Végül is ezért mondják azt, hogy társas lények vagyunk. Ezt itt ezerrel tapasztalom. Szóval, hálás vagyok nagyon a mai napért, a barátságért is, amit Juttától kapok és a jó példáért, amit az életével mutat: hogy lehetséges, hogy nem tudsz semmit tenni egy nehéz helyzet ellen, de igenis tudsz tenni valamit vele.

Reméltem, hogy

nem jut eszébe senkinek megkérdezni...szóval, ma sem voltam futni. Egyrészt: hova ez a nagy sietség, hát Scarlett is nemmegmondta, hogy holnap is lesz nap. Másrészt: kb. 5-kor kellene kelnem, hogy körbefussam a várost, és ennek következtében egy idő után, hosszú távra tervezve, friss és fitt legyek - de rövid távon nézve: hat körül már frissen és jókedvűen kellene készítsem a reggelit meg a tízórait Tibinek, mint a derék asszony...És hát futás nélkül is csak kivonszolom magam a konyhába, se frissen, se túl jókedvűen, viszont mindig mérsékelt derűsen. De például ki mondta, hogy csak reggel lehet futni. Ezért tegnap megpróbáltam délben, mikor a parkban terelgettem a gyerekeket. Az meg azért nem jó, mert a hátizsák ide-oda lötyög rajtam. Este meg már...na, az este az jó lenne, de kitalálok én valami jó kifogást ezzel kapcsolatban is. Szóval, bárki beláthatja, hogy jelen körülmények között nem csoda, ha ma sem futottam.

Szóval, szünidő

van. Azért Enikő jár óvodába, de csak 9-től fél 12-ig, mert szerintem így neki is jó, hogy megmaradjon a folytonos nyelvi környezet. Sárával és Annával együtt megyünk érte, és onnan megyünk a parkba, játszótérre, ide-oda. Tudjátok, ez az, amikor a játszótéri anyuka megy a nagy játszótéri hátizsákjával, meg a gyerekeivel (akik hol éhesek, hol szomjasak, hol pisilniük kell, és kicsit hangosak), és a hátizsákban mindig ott van valami tanulnivaló, de ez csak megnyugtatásképpen, mert olvasni nincs se idő, se alkalom. Aztán mikor hazaérünk, akkor szabad-foglalkozás van, magyarán, mindenki elvan. Ez tart addig, amíg össze nem vesznek. Akkor általában előveszek valami olvasnivalót, és addig olvasok nekik, míg már nem jön ki hang a torkomon, de az se elég persze. Meg társasozunk, vagy ők társasoznak, és közben rájöttem, hogy nem szeretek társasozni (kivéve Ligrettó). Közben persze van főzés, meg ilyesmi. Meg porszívózás. Meg kéne megint ablakot pucolni. Meg ilyenek. Este nagyon későn fekszenek le, mert lágyszívű és nem túl következetes anya vagyok. Amúgy mostanában bosszantóan levert lennék, de a szünidős napirend miatt erre nincs lehetőségem. Szóval, az ember még rendesen nem is sajnálhatja magát itt. És ha most nem készülök el 5 perc alatt, akkor már nem érünk oda Enciért az oviba, úgyhogy viszlát.

Az az igazság, hogy

időnként nagyon honvágyam van. Veszélyes dolog ez, mert ilyenkor hajlamos vagyok búsongani, morzsolgatni a könnyeimet, meg ilyenek. Sajnálni magam. Egy részem mindig is vágyni fog haza, ez van. Pedig nagyon szép itt, és nincs okom panaszra. Például csak hallomásból tudom, hogy máshol kánikula van. Itt nincs. Volt néhány melegebb nap, de nem annyira meleg, mint otthon szokott lenni. Tegnap egész délután szitált az eső, és mi elindultunk a kilátóhoz, és annyira gyönyörű volt a nedves erdő, a párás táj...Meg az újonnan felfedezett ösvények. Mint a gyerekek, úgy örültünk neki. Meg aztán, honvágy ellen az is jó, hogy egy meglehetősen szórakoztató családdal rendelkezem. Legalábbis mindig van valami. Mostanában például az, hogy Enikő folyamatosan nyekereg, nyafog, de tényleg. Én már minden szakirodalmat sorba vettem, hogy mit rontottunk el, de szerintem most ilyen időszaka van, nem lehetek mindenért én a hibás, nemdebár?:) Szóval, elhatároztuk Tibivel, hogy nem és nem kapunk miatta idegösszeroppanást, hanem kivárjuk türelemmel ezen időszak végét, mert biztos lesz vége, nyugtassatok meg, hogy lesz. Olyan nincs, hogy ne legyen. Lehet, hogy már vége is...Ez egy új nap, és ez jó alkalom új szokások felvételéhez, új elhatározások megtételéhez, és holnap elkezdem a rendszeres reggeli futást, de most már tényleg.

Szóval, akkor naplósra

veszem a dolgokat: tegnap este végül is eljött vacsorára Tibi lengyel származású kollégája, és elhozta a testvérét is, aki épp most jött hozzá látogatóba. A társalgási nyelv angol volt, miattam és a kolléga-testvér miatt, és mivel egyikünk se tud normálisan angolul (sem), jól értekeztünk. Hoztak lengyel sört, és tipikus lengyel édességeket.
Aztán ma pótoltuk a tegnapi kirándulást is. Igaz, hogy ébredés után akartunk indulni, de én már tudom, hogy ez startból ebéd-utánt jelent a mi családunk esetében. De így is messze jutottunk, és egy kb. 9 km-es gyalogtúrát tettünk meg gyönyörűséges helyeken. A gyerekek előtt le a kalappal a teljesítményük miatt, én meg szerintem öreXem, mert rendesen kinyiffantam. Amúgy egy hónapja minden reggel tervezem, hogy elmegyek végre futni a parkba, mert ez már nem állapot, hogy ilyen lusta és kényelmes vagyok, aztán mégse. De. A remény hal meg utoljára, és holnap (vagy holnapután, vagy azután ) most már tényleg... most pedig ne is beszéljünk a hibáimról, hadd örüljek inkább annak, hogy ma igazán szép napunk volt és úgy teleszívtuk magunkat fenyőillattal, hogy elég lesz egy hétig.

A mai napom

rendkívül hasznosan telik. Mivel Tibi jólmegérdemelt szabadnapját tölti, ő is itthon van, és rengeteg szép és jó dolgot terveztünk mára: kirándulás + grillparti valami kollégánál, valamint reggel sokáig-alvás. Ehhez képest hét előtt kiugrott az ágyból, és villámgyorsan felöltözött, mert azt hitte, rossz helyen parkolt tegnap este ( és most biztos örülni fog, hogy így kipletykálom.) Aztán rájött, hogy hát nem is, de nekem még egy fél óráig hangosan dobogott a szívem, annyira megijedtem. Aztán azóta volt reggeli, meg tízórai, meg ebéd, talán uzsonna is, már nem emlékszem, mert valaki állandóan enni kér. "Nincs valami kis ennivalóóó?":) Kirándulni nem mentünk, mert ellötyögtük az időt, és a grilles kollégával végül is úgy alakult, hogy ő jön hozzánk, mert rájött, hogy nincs is grillsütője, az meg már milyen lenne, hogy grillparti grill nélkül, ugye. Úgyhogy így valahogy. Most pedig a változatosság kedvéért megyek, és készítek egy kis harapnivalót.

Ma van a szünidő

első napja. Tegnap bizonyítványt kaptak a lányok, olyasmit, amilyet Magyarországon adnak, tehát nem jegyeket kaptak, hanem egy értékelést. Szerintünk reális és kedves értékelések mindkét lányunk esetében. Különösen Annán gondolkozom. Ugye ő szerintem nem sok darab szót szólt az iskolában, mióta itt van. Ez meg is van említve a papírosban. Ennek ellenére nagyon szeretik, pont akkor értem oda tegnap az osztálya elé, mikor őt szólították, hogy vegye át a Zeugnis-t, és akkora vastapsot kapott az osztálytársaitól, hogy ihaj. Még a csukott ajtón keresztül is meghatódtam. Minden gyereknél lehetett jelentkezni, hogy valami kedveset mondjanak róla a többiek, és Anna szerint nála mindenki akart mondani valamit. Szóval érdekes gyerek az én Annám, valamiért nincs valami nagy önbizalma. Érdekes ez az önbizalom-dolog is amúgy, mert ugyanazon családban egyik gyereknek több van, a másiknak kevesebb. És semmilyen kapcsolat nincs, vagy legalábbis nem sok, a tehetség és az önbizalom között. Mert Annának van, mire büszkének legyen, és sokat is dicsérjük, mégis bátortalan...Szóval mostanában ilyeneken gondolkozom, és próbálom megtenni azt, ami tőlem telik. Valahol azt olvastam, hogy minden szülő a gyermeke tükre, és olyannak látja magát, amilyennek én látom őt. S ha ez így van, akkor igazabb tükröt kell tartsak eléjük. Meg ilyenek.

Amúgy meg, és

egyébként is, és nem azért mondom, de felfedeztem magamnak Tracy Chapman-t, akinek a hangja és a dalai, meg a stílusa, meg minden nekem nagyon, de nagyon tetszik.


De ez is nagyon jó:


Meg a többi is, de hát nem fogom most az összest ide betenni, de bocs.

Aztán. Tejesdoboz-reciklálás 2.

Én már régóta vágyok egy szép kis babaházra, ahogy Tibi is "karácsonyi ajándék a lányoknak" címen nemrég vett egy távirányítós autót, hozzá autópályarendszert, vagymit. Titokban már kipróbálta, de mondtam neki, hogy már csak hat hónap karácsonyig, aztán nyugodtan játszhat vele nyíltan is :) Szóval én mégsem veszek babaházat, addig nem, míg a tejedobozokból ilyen szép kis kuckót épít Anna a manójának. Mazsola íróasztala teásdobozból készült, papírzsebkendőből az abrosz, és a cérnagurigám a rokka szerepét tölti be.

Tejesdoboz-reciklálás 1.

Itt nálunk tilos kidobni a dobozokat, meg a tojástartókat, meg a wc-papírgurigákat, ugye. Most például ebből a tejesdobozból egy bicikli készült, de tényleg. Van kormánya, és felhívom a figyelmet arra, hogy a Csacsika farkának is készült külön kis valami, ahol nyugodtan kilóghat, masnistul-mindenestül.

Vannak olyan

napok, amikor mindent megteszek, hogy szép és jó legyen a családomnak, mégse jó semmi. Például tegnap igazán nagyon érdekes dolgokat találtunk ki, de a gyerekek mégis úgy viselkedtek, hogy netudjátokmeghogy. Vártam már nagyon az estét, na. Szóval, voltunk...

...piknikezni, aztán meg...

...kirándulni, de például két másodperccel ezen bájos fotó elkészülte után, drága gyermekeim úgy összeverekedtek egy csapat turista szeme láttára, hogy majd' elsüllyedtem szégyenemben. Bár, a verekedés akkor is ciki, ha senki se látja.

Aztán voltunk falumúzeumban...

...ahol ez az íróasztal tetszett a legjobban.

Volt ott egy babaárus is, aki engem portugálnak saccolt. :)

A falumúzeumban pont mesenapot tartottak, és volt ott több hivatásos mesemondó. Én se tudtam, hogy vannak ilyenek manapság, de tény, hogy vannak. Egyik házikó tetőterében például egy Gwendolin nevű mesemondó mondta a meséket, és mi is odakeveredtünk, és mert hívtak, leültünk mesét hallgatni. Bevallom, nem értettem, miről volt szó, de szájtátva hallgattuk mégis, mert a 21. században elég nagy élmény egy szénára terített takarón igazi mesemondót hallgatni, akinek semmilyen más eszköze nincs a figyelem lekötésére, csak a hangja, a nyugalma, a tekintete és a furulyája. :) Itt a gyerekek voltak a célközönség, de utánaolvastam, hogy vannak felnőtteknek mesélők is. Szóval, ilyen csodás dolgaink voltak tegnap, és csak azért említettem meg, hogy mégis vártam az estét :), mert majd ugyis csak a szép marad meg emléknek, s hogy el ne felejtsem, hogy azért néha megszenvedtünk a gyerekneveléssel...:)

Ha jól belegondolok, az

egyik legjobban tetsző dolog itt az, hogy az emberek kezet fognak egymással. Nemcsak bemutatkozáskor, hanem mindig. Találkozáskor és elköszönéskor. És nemcsak a férfiak fognak kezet egymással, hanem a nők is, és az a szabály sincs kőbe vésve (szerencsére, mert eléggé butaságnak tartom), hogy a nő nyújt először kezet a férfinak. Azt még nem láttam, hogy puszival üdvözölték volna egymást valakik, a szerelmeseken kivül persze. Még a gyerekek is kezet fognak az óvónénivel. Szóval ez egy ilyen általános szép szokás, az örökös fesztiválozás és kolbászsütés mellett.

A (nemlétező) nyelvtudásomról

tájékoztatván mondom: tegnap valaki azt mondta, hogy igazán sokat fejlődtem az elmúlt néhány hétben, amit nem egészen hiszek, mert pont vele beszélek úgy, hogy a fele mondatot angolul, a másik felét németül mondom. Ahogy sikerül, meg ahogy eszembe jut, mert egy nyelv-saláta van a fejemben. Ma pedig, láttam egy babaárust, és megkérdeztem tőle, hogy ő varrta-e a babákat...Erre ő mosolygott, és azt kérdezte, hogy portugál vagyok-e. :) Egy magyar, aki portugál akcentussal beszél németül. Ez lennék én.

Ha lehetne,

legszívesebben levendulát termesztenék. Onnan jutott eszembe, hogy Tihanyban most valamikor van a levendula fesztivál. S Franciaországba is azért szeretnék elmenni, hogy lássam Provence-ben a nagy levendulaföldeket. S ha lenne egy levendulaültetvényem, akkor készítenék olajat, és szappant, meg gyertyát, meg ilyeneket. Álmodozni nem tilos, végülis...

Néhány nap

múlva itt a vakáció, és már nagyjából túl vagyunk az Abschlussfeier-eken. A képek Anna osztályának záróeseményén készültek. Igazán nagyon hangulatos volt. Ami vicces, hogy a németeknek csupa olyan gyerekénekeik vannak, legalábbis mi olyanokat próbáltunk énekelni a tűz körül, amiben ilyen fura-vicces szavak vannak...na, most egy se jut eszembe, de kb. olyanok, hogy: olario, mollario, persze nem ezek, de hasonlók. Vigyorogtunk is erősen, de hát ilyenkor normális a vidámság. És amit a lányok sütögetnek a botokra tűzve, az egyszerű sós tészta, és nagyon finom, ki lehet próbálni. Kicsit hasonló kinézetre a kürtős kalácshoz.
Amúgy ezek az utolsó iskolanapok ún. Projekt-Tag-ok, amelyek egy adott téma köré csoportosulnak, jelen esetben az "Egészséges Életmód" köré. Ezért egyik nap Sport-fesztivál volt, másik nap Úszó-fesztivál, tegnap fogápolási nap (még jó, hogy nem fesztivál volt ez is :), ma pedig egészséges ételeket készítenek, de szerintem nevezhetjük nyugodtan egészséges étel-fesztiválnak. Itt odavannak a fesztiválokért és a Bratwurst-ért, bár ez utóbbi nem tudom, mennyire egészséges, de finomnak finom.

Amugy itt nagy

melegek vannak mostansag, de mikor mar tobb a soknal, akkor szokott jonni egy jo kis nyari zapor, amit en a balkonon szeretek megnezni, es szerencsere eleg nyitott balkonrol van szo, tehat esely van az elazasra is. Ja, es vegre kinyilt a levendulam.
A balkonrol jut eszembe...egyik nap Tibivel ott beszelgettunk, elveztuk a kilatast, es hat eppen jott a vonat. A kedves kis piros vonat, ami orankent viszi a nepeket Weimar es Kranichfeld kozott. En meg elkezdtem integetni, nem tudom miert, mert felnottek ilyet mar nem csinalnak, sot mar a ket nagyobbik lanyom sem, egyedul Eniko nem veszitette el meg a gyerekek azon os-tudasat, hogy a vonatnak integetni kell. Meg is kerdezte kedves-viccesen Tibi, hogy :"Normalis vagy?:)" Na, es neztek az emberek a vonatbol, hogy mit akarok, DE volt egy szemely, aki visszaintegetett. Az elmult par napban, mikor nem volt lehetosegem irni, ez volt a legkedvesebb elmenyem, es gondoltam, megorokitem, mielott elfelejtem.

Nahat, tisztara elszoktam

a szamitogepezestol...Es ezen az uj masinerian nincsenek ekezetek. Csak szolok, azoknak, akik mar lelekszakadva vartak az uj hireket a szosszenkedorol, hogy most erkezett az uj gep, es mukodik, de mindjart inkabb kikapcsolom, nehogy ezt is tonkretegyem. Nahat. Azert jo megint kapcsolatban lenni a nagyvilaggal. Annyira elvoltam itt...Se tv, se net, se semmi. Meg az EB donto vegeredmenyet is onnan kovetkeztettem ki, hogy elmaradt a hejehuja itt a varosban. Amugy meg idonkent kimentem az Ilm partjara, hatha kuld nekem valaki egy palackpostat. Nnna, akkor megint vagyok. Velkamm magamnak. :)