Szóval, szünidő

van. Azért Enikő jár óvodába, de csak 9-től fél 12-ig, mert szerintem így neki is jó, hogy megmaradjon a folytonos nyelvi környezet. Sárával és Annával együtt megyünk érte, és onnan megyünk a parkba, játszótérre, ide-oda. Tudjátok, ez az, amikor a játszótéri anyuka megy a nagy játszótéri hátizsákjával, meg a gyerekeivel (akik hol éhesek, hol szomjasak, hol pisilniük kell, és kicsit hangosak), és a hátizsákban mindig ott van valami tanulnivaló, de ez csak megnyugtatásképpen, mert olvasni nincs se idő, se alkalom. Aztán mikor hazaérünk, akkor szabad-foglalkozás van, magyarán, mindenki elvan. Ez tart addig, amíg össze nem vesznek. Akkor általában előveszek valami olvasnivalót, és addig olvasok nekik, míg már nem jön ki hang a torkomon, de az se elég persze. Meg társasozunk, vagy ők társasoznak, és közben rájöttem, hogy nem szeretek társasozni (kivéve Ligrettó). Közben persze van főzés, meg ilyesmi. Meg porszívózás. Meg kéne megint ablakot pucolni. Meg ilyenek. Este nagyon későn fekszenek le, mert lágyszívű és nem túl következetes anya vagyok. Amúgy mostanában bosszantóan levert lennék, de a szünidős napirend miatt erre nincs lehetőségem. Szóval, az ember még rendesen nem is sajnálhatja magát itt. És ha most nem készülök el 5 perc alatt, akkor már nem érünk oda Enciért az oviba, úgyhogy viszlát.