Sajnos,

már csak egy napig lesznek itt Anyuék...Igazán nagyon szép hetünk volt. Jövő héten pedig Tibi szülei jönnek két hétre. Ez a nyár ilyen...vendégfogadós, és ez legalább annyira szép, mint amikor mi utazunk másokhoz.
Már rég el szerettem volna menni, és ma sikerült is meglátogatni a közelben levő Buchenwald (volt) koncetrációs tábort. Nagyon bátran indultunk neki, de egyszerűen csak egy kis részét tudtuk megnézni, annyira szomorú és nyomasztó volt. Látni az áldozatok kis személyes tárgyait, a cipőjüket, a krematóriumot...a fotókat, filmeket. Nagyon kis gyengék vagyunk mi, még nézni sem tudjuk azt, amit mások átéltek és amibe belehaltak. Kellett néhány óra, míg aztán össze tudtam szedni magam, és örülni tudtam a délutáni grill + tábortűzezésnek a tó partján. Szóval ilyen ellentmondásosra sikerült a mai nap, és talán egyszer elég bátor leszek a tábor többi részét is megnézni, mert emlékezni kell...legalább ennyit...
Most pedig megyek én is aludni, mint a többiek. Csak gondoltam, írok néhány sort, mert annyira könnyű ezt is elhanyagolni, pedig...mégiscsak megérdemel minden nap néhány szót, hogy ne szálljon el csak úgy, nyomtalanul.