Thursday, July 10, 2008
Ma van a szünidő
első napja. Tegnap bizonyítványt kaptak a lányok, olyasmit, amilyet Magyarországon adnak, tehát nem jegyeket kaptak, hanem egy értékelést. Szerintünk reális és kedves értékelések mindkét lányunk esetében. Különösen Annán gondolkozom. Ugye ő szerintem nem sok darab szót szólt az iskolában, mióta itt van. Ez meg is van említve a papírosban. Ennek ellenére nagyon szeretik, pont akkor értem oda tegnap az osztálya elé, mikor őt szólították, hogy vegye át a Zeugnis-t, és akkora vastapsot kapott az osztálytársaitól, hogy ihaj. Még a csukott ajtón keresztül is meghatódtam. Minden gyereknél lehetett jelentkezni, hogy valami kedveset mondjanak róla a többiek, és Anna szerint nála mindenki akart mondani valamit. Szóval érdekes gyerek az én Annám, valamiért nincs valami nagy önbizalma. Érdekes ez az önbizalom-dolog is amúgy, mert ugyanazon családban egyik gyereknek több van, a másiknak kevesebb. És semmilyen kapcsolat nincs, vagy legalábbis nem sok, a tehetség és az önbizalom között. Mert Annának van, mire büszkének legyen, és sokat is dicsérjük, mégis bátortalan...Szóval mostanában ilyeneken gondolkozom, és próbálom megtenni azt, ami tőlem telik. Valahol azt olvastam, hogy minden szülő a gyermeke tükre, és olyannak látja magát, amilyennek én látom őt. S ha ez így van, akkor igazabb tükröt kell tartsak eléjük. Meg ilyenek.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
7 comments:
Orulok nektek. Az onbizalmas dologgal meg nem tudom miert van ugy , ahogy van de nalunk is igy volt. Nekem is kvs vlt, edig tudtam, volt eszem, de ha a tanitoneni meg akarta tudni en mit gondolok arrol a bizonyos dolo0grol, vagy feladatrol, kulon meg kellett kerdezze, hogy "Klari, te tudod?" es en valaszoltam, hogy igen, miutan egy csomo gyerek nem tudott valaszolni. Szerintem, nem csak a szulon mulik, hanem ez benne van a gyerek termeszeteben is, es az lyan gyereket ketszer olyan sokat kell batoritani, dicserni. Latom ezt az oviban a gyerekeknel. Szoval sok turelmet es kitartast Anna batoritgatasaban. :)
Köszönöm. :)
Gratulálok! :)
Örvendek nektek.
Pont ma olvastam a Tesszalonikai levélben, hogy aki bátortalan azt bátorítani kell. Biztos, hogy fog ez menni nektek.
Én is gratulálok a lányaidhoz és jó bátorítást a továbbiakban :)
Azon pedig elgondolkoztam, amit írtál, hogy amilyennek látjuk a gyermekünket olyannak látja ő is magát. Ismertem egy lányt, aki valami csodaszépnek képzelte magát, pedig nem volt az és utólag kiderült, hogy egyszem gyermek és otthon folyton azzal traktálták, hogy ő milyen szép és folyton unszolták, hogy szépségversenyeken jelentkezzen, meg ilyenek - ő elhitte azt amit a szülők mutattak neki a tükörben.
És olyan lányt is ismerek akinek otthon mindig azt mondták, hogy nincs zenei hallása meg hangja sem, mert nem volt kitől ilyesmit örököljön, meg hogy erre születni kell és nincs esélye hangszeren megtanulni játszani és emiatt abszolút semmi önbizalama sincs zenei téren, pedig nem is biztos, hogy olyan antitálentum csak épp azt tartja magáról, mert elhitte...
Márta, lehet, hogy bizonyos esetekben igaz ez a tükrös mese, de én már éppen elég ellenpéldát láttam erre. Most olyan helyzetekre gondolok (konkrétan, de most ezt nem részletezem, mert nincs értelme), hogy a szülők túlságosan elfogultak voltak a gyerekkel szemben, és az ők szemükben ő volt maga a megtestesült Tehetség és Zsenialitás, holott a valóságban messze nem érhetett az árnyékába sem annak az ideálnak, amit szülei megteremtettek, és akinek látták őt. Persze, később a gyerek itta meg a levét, mert sok-sok "zuhanás" és "orra bukás" jutott neki osztályrészül, míg kezdte kapiskálni, hogy talán mégsem ő a világ közepe, ahogy azt - a szülei miatt - addig hitte.
Neked is igazad van, mert számomra hihetetlen, de tényleg vannak emberek, akikben túlteng az önbizalom, és az se jó. A ló egyik oldalára se jó esni...:)
Post a Comment