Vannak olyan

napok, amikor mindent megteszek, hogy szép és jó legyen a családomnak, mégse jó semmi. Például tegnap igazán nagyon érdekes dolgokat találtunk ki, de a gyerekek mégis úgy viselkedtek, hogy netudjátokmeghogy. Vártam már nagyon az estét, na. Szóval, voltunk...

...piknikezni, aztán meg...

...kirándulni, de például két másodperccel ezen bájos fotó elkészülte után, drága gyermekeim úgy összeverekedtek egy csapat turista szeme láttára, hogy majd' elsüllyedtem szégyenemben. Bár, a verekedés akkor is ciki, ha senki se látja.

Aztán voltunk falumúzeumban...

...ahol ez az íróasztal tetszett a legjobban.

Volt ott egy babaárus is, aki engem portugálnak saccolt. :)

A falumúzeumban pont mesenapot tartottak, és volt ott több hivatásos mesemondó. Én se tudtam, hogy vannak ilyenek manapság, de tény, hogy vannak. Egyik házikó tetőterében például egy Gwendolin nevű mesemondó mondta a meséket, és mi is odakeveredtünk, és mert hívtak, leültünk mesét hallgatni. Bevallom, nem értettem, miről volt szó, de szájtátva hallgattuk mégis, mert a 21. században elég nagy élmény egy szénára terített takarón igazi mesemondót hallgatni, akinek semmilyen más eszköze nincs a figyelem lekötésére, csak a hangja, a nyugalma, a tekintete és a furulyája. :) Itt a gyerekek voltak a célközönség, de utánaolvastam, hogy vannak felnőtteknek mesélők is. Szóval, ilyen csodás dolgaink voltak tegnap, és csak azért említettem meg, hogy mégis vártam az estét :), mert majd ugyis csak a szép marad meg emléknek, s hogy el ne felejtsem, hogy azért néha megszenvedtünk a gyerekneveléssel...:)