Utolsó munkanap ebben az évben.
Ma is olyan korán kelek, hogy odakint még csak nem is dereng. A konyhában csak a kávéfőző feletti villanyt kapcsolom fel, a nappaliban az olvasólámpát. Gyertyát is gyújtok. Aztán olvasok, hogy legbelül is fény gyúljon.
Utána Mamát rendezem, nála mozgásérzékelő lámpa van szerelve az ágya alá, ahogy belépek a szobájába, felkapcsolódik. Kikísérem a fürdőszobába, kinyitom az ablakot, szellőztetek. Kicsit kikönyöklök az ablakba, nézem a csillagokat az égen, az utcalámpákat, a szomszédok házán a fényfűzéreket s a miénket díszítő egyetlen csillag tükröződését a szemközti ház ablakán. Az ég alján még csak most jelenik meg egy mind világosabbá váló, narancssárga csík.
Minden új nap, ahogy lassan megérkezik, egy új csoda.
Felnyitom a laptopot, írni kezdem a mai - túl hosszú - bejegyzést, a végére talán számomra is kiderül, miről szól.
Visszatérve a fényekhez, az adventem s életem eme legfontosabb témájához: tegnap este szólt a férjem, jöjjek a konyhablakhoz, van egy meglepetése. Idebent lekapcsolt minden lámpát, majd megnyomott egy gombot. Odakint az udvar túlsó részén hirtelen ragyogni kezdett a kerti ház. Előző este, mikor sehogysem értettük egymást, s én jobbra mentem haragudni, ő meg balra, titokban - s szavak híján - az összes létező fényfűzért felaggatta, hogy meglepjen. Hogy szépet lássak, ha kinézek a konyhaablakon.
A világosság életet teremt. Szabaddá tesz. Sokszorozódik, tükröződik, bennem is.
Van egy reggeli imádság - már tudom kívülről-belülről -, amit Dietrich Bonhoeffer írt 1943 karácsonyán, a börtönben. Ajándéknak szánta a többi fogvatartottnak. Mikor nincsenek saját szavaim, mikor a saját sötétségem foglya vagyok, elég, ha csak ezt mondom el:
In mir ist es finster aber bei Dir ist Licht;
Ich bin einsam, aber Du verlässt mich nicht;
ich bin kleinmütig, aber bei Dir ist die Hilfe;
ich bin unruhig, aber bei Dir ist der Friede;
in mir ist Bitterkeit, aber bei Dir ist die Geduld;
ich verstehe Deine Wege nicht, aber
Du weißt den Weg für mich.
Bennem sötétség van, de nálad van a fény.
Magányos vagyok, de te nem hagysz el.
Bátortalan vagyok, de nálad ott a segítség.
Nyugtalan vagyok, de nálad béke van.
Bennem keserűség, de nálad türelem.
Útjaidat nem értem, de
Az én utamat Te ismered.
4 comments:
Kedves Márta!
Sikerült addig elszöszmötölnöm a gép előtt, mig megjött a mai napi szösszeneted. Talán tetszeni fog a mai meglepetésed:
"Urunk, Jézus,
Fény és sötétség ura, kérünk áldd meg a te Szent Lelkeddel karácsonyi előkészületeinket.
Mi, akiknek oly sok dolga volna, mindennap megállunk, hogy a csendben és békében meghallhassuk szavad.
Mi, akik oly sok minden miatt aggódunk, reménnyel várjuk, hogy közénk térj.
Mi, akiket oly sok áldással halmoztál el már így is, várjuk, hogy királyságod tökéletes öröme eljöjjön.
Mi, akiknek nehéz a szíve, keressük léted örömét.
Mi, a te néped vagyunk - sötétben járunk, de keressük a fényt.
És azt kérjük: Jöjj közénk, Úr Jézus!"
Amen
(Mark Neilsen)
Márta, köszönöm ezt a mait. A verset. Napok óta nem találom, hogy kell elfogadnom azt, ami van, hogyan kezeljem, hogy ne rontsam el, és egyáltalán, nem kapok választ sokmindenre, ami feszít, és amit magamban sem értek, egyre inkább nem... Ha - talán - el tudom fogadni, hogy nem kell mindent megértenem...könnyebb...lenne.
En is koszonom ❤
Úgy örülök, hogy már reggel teszel azért, "hogy legbelül is fény gyúljon" :) Ez nagyon tetszik. Hédi
Post a Comment