6.

Ha írtam volna adventi bakancslistát - nem írtam -, akkor az is rajta lenne, hogy: barátokat hívni vacsorára. Köszönetképpen, hogy vannak, hogy léteznek, hogy olyan széppé tették ezt az évet. S mivel tudom, milyen nehéz ebben az időszakban időt találni, mikor mindenki ráér, már november közepén elkezdtem a hivogatást, jöjjenek, gyújtsuk meg együtt a legelső gyertyát az adventi koszorún.
Menüt terveztem, bevásárlólistát írtam, főztem - töklevest! -, sütöttem - rakott krumplit, citromos piskótát, mézeskalácsot! Majd megterítettem, gyertyát gyújtottam.
Vendéglátóként nagyon elfáradnék, ha én kellene legyek a társalgás középpontja is. De nem kell. Mikor valamiben nagyon elfáradok, tudom, valami olyasmivel foglalkozom, ami tulajdonképpen nem (csak) az én dolgom.

Aki hídat, utat, barátságot, kapcsolatot, közösséget épít, soha nem egyedül épít.
Elég csak elkezdeni. Elég csak folytatni, amit más elkezd. Csak lehetőséget teremteni.
Vagy egészen konkrétan asztalt teríteni, s ha a vendégek megérkeznek, nyugodtan leülni, élvezni a szép adventi estét.