Thursday, December 19, 2019

19.


Minden leendő anya és apa úgy várja gyermeke születését, hogy sejti ugyan, de nem tudja még, mennyire megváltozik minden. Egy egészen apró, tőlünk függő lény eléri azt, amit addig senkinek sem sikerült: megváltozunk, önként lemondunk a szabadságunkról, odaszánjuk minden időnket, az egész életünket, hogy védjük, etessük, vigasztaljuk, segítsük, szeressük.
Még egy kutya beszerzése is - senki se kérdezze, honnan tudom - mindent felforgat, ami addig jól-rosszul, de mégis csak működött egy háztartásban.

Adventkor ezeket az apró elindulásokat, a bátor, beláthatatlan következményekkel járó kicsi lépéseket is ünnepeljük. Az újrakezéseket. A lelkünk mélyén ott lévő vágyat a békülésre, az építésre, a világ jobbá tételére. A csodálatra, a változásra. 
Adventkor ezt a sóvárgást is ünnepeljük. Helyet készítünk neki. Vigyázunk rá, mint valami drága kincsre, mert az. Belőle - mint ősszel elültetett hagymából tavasszal a virág - gondolatok fakadnak, tervek, tettek, változás.
Tegnap egy barátnőmmel órákig ültünk egyetlen csésze tea mellett egy hangulatos kávézóban s a jövő évről beszélgettünk. Terveket szőttünk, álmokat s konkrét lépéseket, amiket bátorkodunk majd megtenni ahhoz, hogy valami tényleg változzon, haladjon.

A világ egy másféle Messiásra számított, akkor és most.
Az igazi Messiás meglehetős csalódást okozott.
A mód, ahogy született, ahova született, a körülmények, az élete s halála puszta emberi mértékkel mérve messze alulmúlta a mércét, amit vele szemben józan emberi ész állítana.
A mód, ahogy született, ahova született, a körülmények, az élete s halála felforgatta a törvényeket. Betartotta, majd messze felülmúlta a fogat-fogért, szemet-szemért igazságát. Új szövetséget, új szókincset, kegyelmet hirdetett.
A mód, ahogy érkezett mindörökre megszentelt minden apró, jelentéktelen tűnő kezdetet.

7 comments:

Katalin said...

Menyire jókat mondtál , mennyire érthető, mai egyszerű, átlátható, és mennyire nagyon telitalálat, minden szód. Nem szeretem amikor így ömlengünk, de ez a posztod most kivétel, ezt nem tudom nem megköszönni, annyira szíven talált

Anonymous said...

Köszönöm,hogy írásaiddal felmelegíted a szívem minden reggel!

Áldott ünnepeket kívánok Neked! Üdv., Márta Budapestről

'Zsike said...

💚

f.klarcsi said...

Kedves Márta!

Hosszasan törtem a fejem, hogy mit is hozzak ma. Olyan kerek egész, amit írtál, hogy bármilyen komment, idézet csak ront rajta, ill. olyan áthallásokat okozhat, amit sem Te, sem én nem akarnánk. Már-már félmegoldáson törtem a fejem, amikor rábukkantam a Jazzation - Feljött már a hajnalcsillag felvételére.

https://www.youtube.com/watch?v=qserM9mpLh0&fbclid=IwAR3UWnCTyF7_ipCiQdlAKSVNt_Kq-05m7d-g6gdbRWUYr4_yZRQl1Oxq3HI&app=desktop

A Hajnalcsillagot, amúgy is emlegetted a napokban. Jazzation dalt meg már napok óta akorok mutatni Neked, mert remélem örömet okoznak.

Szeretettel: F.Klárcsi

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Ezt gyönyörűen leírtad!Amúgy is köszönök minden napot!Tudod itt vagyok mégha nem is írok mindig,mert ahogy az előttem való írta néha nem is tudód mit is tehetsz hozzá,hogy ne ronts!

Emi said...

Én is itt vagyok, csendben, de nagyon nagy hálával. Köszönök minden bejegyzést! ♥️♥️♥️

Klaudia said...

"Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

(Fekete István)