19.

Minden leendő anya és apa úgy várja gyermeke születését, hogy sejti ugyan, de nem tudja még, mennyire megváltozik minden. Egy egészen apró, tőlünk függő lény eléri azt, amit addig senkinek sem sikerült: megváltozunk, önként lemondunk a szabadságunkról, odaszánjuk minden időnket, az egész életünket, hogy védjük, etessük, vigasztaljuk, segítsük, szeressük.
Még egy kutya beszerzése is - senki se kérdezze, honnan tudom - mindent felforgat, ami addig jól-rosszul, de mégis csak működött egy háztartásban.

Adventkor ezeket az apró elindulásokat, a bátor, beláthatatlan következményekkel járó kicsi lépéseket is ünnepeljük. Az újrakezéseket. A lelkünk mélyén ott lévő vágyat a békülésre, az építésre, a világ jobbá tételére. A csodálatra, a változásra. 
Adventkor ezt a sóvárgást is ünnepeljük. Helyet készítünk neki. Vigyázunk rá, mint valami drága kincsre, mert az. Belőle - mint ősszel elültetett hagymából tavasszal a virág - gondolatok fakadnak, tervek, tettek, változás.
Tegnap egy barátnőmmel órákig ültünk egyetlen csésze tea mellett egy hangulatos kávézóban s a jövő évről beszélgettünk. Terveket szőttünk, álmokat s konkrét lépéseket, amiket bátorkodunk majd megtenni ahhoz, hogy valami tényleg változzon, haladjon.

A világ egy másféle Messiásra számított, akkor és most.
Az igazi Messiás meglehetős csalódást okozott.
A mód, ahogy született, ahova született, a körülmények, az élete s halála puszta emberi mértékkel mérve messze alulmúlta a mércét, amit vele szemben józan emberi ész állítana.
A mód, ahogy született, ahova született, a körülmények, az élete s halála felforgatta a törvényeket. Betartotta, majd messze felülmúlta a fogat-fogért, szemet-szemért igazságát. Új szövetséget, új szókincset, kegyelmet hirdetett.
A mód, ahogy érkezett mindörökre megszentelt minden apró, jelentéktelen tűnő kezdetet.