A múlófélben levő év folyamán egyszer egy eddig számomra idegen városban sétálgattam s betértem egy könyvesboltba. A kasszánál dolgozó eladó kedvessége felejthetetlen emlék marad, míg élek. Ráértem, hosszasan nézegettem a könyveket, így annak is tanúja lehettem, ahogy szívből gratulált egy kisfiúnak, aki az összegyűjtögetett zsebpénzéből végre kiválaszthatta és kifizethette a minden jel szerint már régóta áhított könyvet. Olyan szívélyesen szolgálta ki - még ajándék könyvjelzőt is adott -, mintha valami különleges esemény lenne egy könyv tulajdonosává válni, ami természetesen így is van. Én csak egy képeslapot vettem végül, néhány centért, de ugyanezt az érzést nekem is átadta. Mintha szárnyakat kaptam volna, úgy indultam tovább. Nem mindegy, hogyan adunk át valamit, s az sem, hogyan fogadjuk el.
Van, ami nincs benne az árban. Van, ami személyes, ráadás és extra, s egyébként is megfizethetetlen.
Ugyanezt a meghatottságot, megajándékozottságot éreztem minden egyes nap, mikor az elmúlt hetek folyamán valami szépet találtam a postaládában.
Összegyűjtöttem, és - a legelső képeslapot leszámítva - még kicsomagolatlan ajándék-pillanatként őriztem őket.
Hogy ma, így karácsony előtt közvetlenül, kicsit abbahagyva a sütés-főzést, egyszerre bonthassam ki, mégis egyenként, s elfogadjam, ugyanolyan örömmel, mint ahogy valahol valaki rám gondolt és becsomagolta nekem őket.
3 comments:
Áldott napot kívánok neked, Márta, pláne, ha már "kimenekítetted magad a konyhából":-)))
Péreli Zsuzsa angyalos képeslapját én is kincsként őrzöm:)))
Áldott karácsonyt kívánok Neked és családod valamennyi tagjának!
Remélem az enyém is megérkezett. Sok pihenést: Reni
Post a Comment