Friday, December 9, 2022

9.

Van egy bőröndöm, bolhapiacon szerzett kincs, az aktuálisan olvasott könyvek tárolására használom. Közvetlenül a lemezlejátszó mellett van a helye. A szerény lemezgyűjteménnyel együtt ez az én analóg sarkom, menedéke a menthetetlenül régimódi lelkemnek. Advent elején ünnepi könyvesbőrönddé nemesül, s szinte csupa olyan könyv kerül bele, amit már rongyosra olvastam. Számomra advent a régi történetek ideje. A megunhatatlan, jól ismert, időtlen, mindig aktuális történeteké. Felelevenítem, újraolvasom, újraértelmezem őket. 
Dietrich Bonhoeffer egy börtöncellában való várakozáshoz hasonlítja az adventet. Az ember reménykedik, vár, tesz-vesz, de az ajtó zárva van, s csak kívűlről lehet kinyitni.
Louisa May Alcott Kisasszonyok című könyvében Jo úgy emlékszik vissza a gyermekkorára, hogy sötét idők jártak, de a March család értett hozzá, hogy minden körülmények között megteremtse a saját fényét.
Van, amit én teremtek meg. Van, amiben csak reménykedhetek.
Ilyen és sok más, ezekhez hasonló, egymásnak csodálatosan ellentmondó és kiegészítő, elindulni és továbblépni segítő mondatok rejtőznek a bőröndömben. 
 
Ma ezekről beszéltem egy videóban (a bejegyzés végén még mindig ott van), de mivel azt a visszajelzést kaptam, hogy nem lehet jól hallani, leírtam a lényegét.

19 comments:

Katalin said...

annyira szégyellem, hogy egyedül én vagyok ennyire süket, nem lehet jól hallani ezt se, sajnálom:(

Zsuzsa said...

Ilyenkor nálam is külön polcon várnak az adventi, karácsonyi könyvek. És mivel én sokat járok gyalog, a hangoskönyvek is. Most épp Mácsai Pál olvassa nekem a Diótörő és Egérkirályt, egészen varázslatos. Két éve pedig Kern András hangján kapott egész más hangsúlyokat a Karácsonyi ének.

Zsuzsa said...

És ott egy Pilcher:-)))

Anonymous said...

Olyan jó újra és újra hallani téged, Márta! Nálam tökéletesen hallatszott és jól érthető volt minden. Köszönöm! Én is további áldott adventet kívánok neked 🧡💛🤍
P.

Anonymous said...

Örök hálám nagyonnagyon köszönöm. …fantasztikus vagy

Katalin said...

igen, ettől szorongtam, hogy mindenki másnál tökéletesen jól hallatszik - és ezt meg is kapom -, az én asztali hangszórómból pedig csak távoli halk hang (holott minden más teljes hangerővel müxik, bármi mást hallgatok), megpróbáltam a telefonomról, fülhallgatóval, azon is nagyon halk, sajnos én vagyok ilyen béna,
végtelen hálás vagyok, h. tettél fel képeket is, sőt írtál is milliósok dolgod ellenére, nagyon szépen köszönöm, a képeket külön is, szeretem nézegetni a könyveidet, sokszor iránymutatóak voltak az évek során, és azok a mai napig is ♥

Katalin said...

https://litera.hu/irodalom/netnaplo/orsegvaltas.html

mindig keresgetni kezdek a könyveid után, és olyan , mikor találok valamit

Katalin said...

idén többet fordultam a mesék felé az adventi időszakban (önkéntesek mesélhetnek a Gyerekkönyvtárban), de magamnak is találtam kincseket, antikvár mesekönyveket, sok szeretettel ajánlom egyik kincset: Esterházy Miklós AZ ÖREGHEGY MESÉI

Bernadett said...

Kedves Márta, köszönöm a mai "könyvajánlót", élvezettel hallgattam, nézegettem. Polcz Alaine könyvét meg is rendeltem a lányomnak.
Egyet pedig szeretettel ajánlok az enyémek közül: Fekete István: Régi karácsony című novellás kötetét, melyet az Új Ember Kiadó adott ki.
Áldott Adventet!

Bernadett said...

Ez kimaradt.
Részlet Sinkó Ferenc utószavából: „Varázslatos az Ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött.”

Zsuzsa said...

Ez csak technika, kinél halk, kinél nem, nincs miért szégyellni magad, ne butáskodj!

Zsuzsa said...

Senki nem bántott, attól, mert más hallja, vagy másnál hangos, az nem azt jelenti, hogy te "megkaptad". Ne szorongj ilyenek miatt, ez egy kedves blog, kedves közösség.

Zsuzsa said...

Az egy csoda kötet, az biztos!

márta said...

A legegyszerűbb telefonom van, s elég halkan is beszélek, de igyekszem mindig szöveget is írni ezután.:)

f.klarcsi said...

Nicsak egy Pilcher!

Fekete István Régi Karácsonya nálam is nagy kedvenc! Nekem két német antológiám van, tele szép képekkel, novellákkal, de receptek, dalok, játékok is vannak benne. Az egyik ez:

https://www.thalia.de/shop/home/artikeldetails/A1047822023

Idén még le se vettem a polcról, az unokák miatt nálam is a mesék mennek most nagyon.

Katalin vigasztalásául: nálam sem hallatszik Márta kedves hangja, pedig két böngészőn, és két gépen is próbálkoztam. (Eddig, ha nagyon füleltem, akkor azért átjött a hang is, de msot semmi.)

f.klarcsi said...

Ja, és még egy kedvenc: Agatha Christie - Csillag Betlehem felett. Semmi krimi, de a történetek is A.C. furmányos észjárására vallanak.

https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-csillag-betlehem-felett

Kolner said...

Érdekes látni milyen sok átfedés van az itt kommentelők adventi olvasmányaiban. Fekete István, Pilinszky, a Karácsonyi ének az én listámon is ott van, és idén Bonhoeffer is odakerült- a Te "ajánlásodra". Bár nem kifejezetten adventi, de évek óta ilyenkor mindig a kezembe veszem Robert Fulghum könyveit. (Kedvencem a Már lángolt, amikor ráfeküdtem) Szerintem van hasonlóság a Te és az ő írásai között, ő is hétköznapi dolgok szemlélésén keresztül próbálja megtalálni az élet kisebb és nagyobb csodáit. 2-3 írása nekem nagyon sokat segített, amikor a hétköznapokban kissé megkopott a lelkem.
További szép adventi várakozást kívánok!

márta said...

Köszönöm az ajánlókat, feljegyeztem magamnak a következő adventekhez :)

Zsuzsa said...

Én a Börtönlevelekkel szemezek évek óta miattad, de nem is tudom, félek tőle. Hogy nem vagyok hozzá teológiailag elég művelt.