Szomorú kép

  Tudom, hogy bejegyzéseim hol vidámak, hol szomorúak. S talán nem kellene feltennem ilyen képeket, de arról írok, ami foglalkoztat. Már meséltem Ugandáról, ugye? Megígértem valakinek, hogy imádkozni fogok ezért az asszonyért. Aids-es. Ha jobban megnézitek, a takaróján egy Új Szövetség van. Ma a csodákról írtam. Van olyan ország, ahol csoda, ha valaki életben marad.

Csoda vagy nem csoda?

  "Kétféleképpen élhetjük az életünket. Mintha semmi sem lenne csoda, s mintha minden csoda lenne." Einstein

   Most akadtam erre az idézetre, ami azért érdekes, mert egyszer Tibivel beszélgettünk ilyesmiről, és majdnem szó szerint ugyanerre a következtetésre jutottam. Lehet, hogy egy Einstein veszett el bennem? ;)
   Van olyan ismerősöm, nem mondom meg ki, aki tényleg mindenben csodát lát. Minden apróságért imádkozik, olyanért is, ami szerintem magától értetődő, aztán örül a csodának. Azt hiszem, ő tényleg boldog, bár be kell valljam, néha kicsit idegesítő, hogy minden apróságot úgy felfúj.
   Aztán ismerek olyat is, aki mindent kimagyaráz. Neki semmi sem csoda, mindennek van logikus magyarázata, oka. Ez is idegesítő néha.
  Hogy én milyen vagyok? Hol ilyen, hol olyan. Ezek szerint lehet harmadikféleképpen is élni az életet. Néha valamit csodának látok, később meg azt mondom, véletlen volt. 
Pedig hiszek a csodákban. Csak az zavar, hogy ugyanazt a dolgot
 lehet annak is látni, meg nem is.

Nevetőgörcs

   Ma délután részt vettem Sárával és Annával egy kis koncerten a zeneiskolában, ahova Sára jár. A szolfézstanár hívta meg a Sára csoportját, hogy hadd ismerkedjenek a gyerekek a zenével és a hangszerekkel. A végzős növendékek zenéltek. Eddig minden szép és jó, csakhogy közben néhány kisgyerekre rájött a nevethetnék, és állandóan kirobbant belőlük a kacaj. Teljesen pirosak voltak, és szó szerint szenvedtek a visszafojtani kívánt nevetéstől. Mit mondjak, örültem, hogy nem az én gyermekeim voltak...
  Erről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban és nem csak akkor hányszor kerültem én is ilyen helyzetbe, főleg a gyüliben. Nem tudom miért van az, hogy pont akkor jön rá az emberre a nevetés, amikor nagyon komolynak kellene lenni. Sokszor majd' megpukkadtunk ima vagy
bibliaórán a nevetéstől. És amikor már szétharapdáltuk a nyelvünket, és 
minden szomorút
elgondoltunk, akkor éreztük, ahogy rázkódik a pad a melletünk ülő nevetésétől. Hát azt alig lehetett kibírni. Én minden áldott vasárnap fenyítésben részesültem emiatt annak idején.
  Hú, egyszer egy temetésen történt ugyanez. Nem is temetésen, hanem virrasztáson. Hát akkor nagyon szégyelltem magam, de mint a ragályos betegség terjedt el köztünk a nevetőgörcs. Nem tudom, hogy bírtuk ki.
  Az én gyerkőceim még nem nagyon voltak ilyen helyzetben, mert az itteni gyüliben nincsenek merev szabályok. Van néhány matrac tele játékokkal a terem végében, istentisztelet alatt ott játszhatnak a gyerekek, és egy kis zajtól még senki sem botránkozik meg.
  Hát ezt is hozzáírhatjuk az élet furcsaságaihoz: hogy a bárányhimlőnél és influenzánál csak a most-nem-lenne-szabad-nevetés és az ásítás ragályosabb.

Miért van nekem szükségem erre?

   Mármint a blogírásra? Ezen gondolkozom. Két hónappal ezelőtt még csak nagyon halványan tudtam volna meghatározni, hogy mi is egyáltalán az, hogy blog. Aztán egyszer csak én is hozzáfogtam, mert tiszta véletlenül megtudtam, hogy Eszternek  és Levinek is van, bele olvastam
az írásaikba és én is kedvet kaptam hozzá. Valamilyen szinten mindig is vonzott az írás.
   Aztán lassan rájövök, hogy ez az egész bloggolás nagyon népszerű dolog. Vannak tematikus blogok, sztár blogok, baba blogok, blogot ír a miniszterelnök (azt nem olvasom ) és szegény Demcsák Zsuzsa most azt kívánja, bár sose írt volna...
  Mitől népszerű vagy nem egy blog? Én nem tudom, hogy az enyém milyen, mert nekem nincs felszerelve olyan statisztikai kütyü, ami mutatná, hogy ki mikor és hányszor nézi meg a lapomat. Nem mondom, hogy nem érdekel, de nem fogok feltenni semmilyen számlálót, mert nem azért szeretnék írni, hogy minél többen olvassák. Na jó, ez nem igaz:)
  Szóval, szerintem akkor jó egy blog, ha:
        1. Ismerem azt, aki írja, de ez nem feltétlenül igaz. Én mindenesetre az ismerősökét olvasom
szívesebben.
        2.  Ha őszinték a bejegyzések. Ezt azért lehet érezni (vagy nem). Ha valaki nem tud valamiről őszintén írni, inkább ne írjon az adott dologról. Kérdezte egyik nap Tibi, hogy miért írtam le azt, amikor összevesztünk. Hát azért, mert az is hozzánk tartozik, ilyenek vagyunk.
Egy gyülekezeti alkalom után egy nővel beszélgettem, és kiderült, ő úgy lát minket, mint egy fajta minta-családot, akik mindenben egyetértenek és példásan nevelik gyermekeiket. Csak néztem...Na, hát elmeséltem neki az aznap reggeli készülődésünket, és mindjárt megnyugodott, hogy azért némileg árnyaltabb a kép :)
       3.  Jó, ha a blogírónak van öniróniája és tud nevetni saját magán. Azt hiszem, ez nekem megy. Hosszú évek munkája van benne, de ma már elmondhatom, hogy tudok nevetni saját magamon.
       4. Én személy szerint szeretem, ha szép képekkel van megspékelve a bejegyzés.
       5. És végül, de nem utolsósorban, nagyon jó, amikor jön néhány kommentecske. De kibírom anélkül is :) Ugyis tudom, hogy elolvassátok amit írok! :)

Politika

  Az késztet arra, hogy ezt az unalmas című bejegyzést megírjam, hogy nagyon elegem van a politikából. Mondjuk ez eleve egy tőlem nagyon távoleső műfaj, nem érdekel, nem foglalkozom vele, de mivelhogy én is emberek, újságok és net között élek, csak megtudok ezt-azt. Két nagy párt van, ez a kettő marja egymást állandóan. Egyik sem sokkal jobb a másiknál, bajban is vagyok, mikor teljesítenem kell állampolgári kötelességemet. Úgy szoktam dönteni, hogy biztos nem szavazok arra, aki megtagadta szeretett szülőföldem polgárait.
  Már egy ideje figyelem, mit művelnek Demcsák Zsuzsa körül. És nagyon elkeserítő ez a hatalmas rosszindulat, ami folyik. A kormány őt kérte fel szóvivőnek, igent is mondott, de most mégis visszalépett, mert már nem bírta elviselni a ellene irányuló támadásokat. Minden fronton támadták: a múltját, a családját, a blogját, egyszerűen hihetetlen, mennyire leleményesen építették fel a lejárató hadműveletet. Nekem Demcsák Zsuzsa senkim, nem ismerem, nem is az ő pártját favorizálom, de úgy gondolom, a munkáját kellett volna méltatni, de erre, mármint a munkára, nem kapott lehetőséget. Lehet, hogy tényleg nem lett volna alkalmas erre a munkára, nem tudom, de miért van szükség ennyi rosszindulatra? Nem értem, miért nem lehet másképp hozzáállni a dolgokhoz?
  Nem is tudom, miért is háborodok ilyesmin. Nem érek el vele semmit. Csak felhúztam magam, és még jó, hogy kiírhattam magamból.
  Jól mondta Salamon annak idején: "Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál." (Péld.22:1)

Szülinap

   Tegnap 30 éves lettem. Fura úgy gondolni magamra, mint egy harmincévesre, mert belül kevesebbnek érzem magam. Anyósom is mondta egyszer, hogy néha a tükörbe néz, és csodálkozik, hogy ráncokat lát, mert ő belül fiatalnak látja magát. Na, nekem még nem kell ráncokkal szembenéznem a tükörben, csak itt-ott néhány szarkalábbal, de ez nem zavar.
   Nem tagadom, kicsit elgondolkoztam tegnap, csak úgy, az életemről, hogy mire jutottam ennyi év alatt, meg ilyesmi. Éppen ezért nem volt az a hű de bulis hangulatom, de hát ilyen is kell legyen. Elégedett vagyok az életemmel. Ez persze nem jelenti azt, hogy elértem a csúcsot, mert rengeteg olyan terület van, ahol még gyerekcipőben járok, sok bizonytalanság van, ami egy harmincévesnél már illenne, hogy ne legyen. De azt mondják, fejlődni, tanulni sose késő.
  Rengeteg üdvözletet, köszöntést kaptam, amit itt is köszönök, nagyon-nagyon jólesett. Nem tudtam, hogy ennyien szeretnek. Bemásolom a Sárától kapott üdvözletet :"Anya. Kedves anya nagyon szeretlek és kérlek hogy soha de soha nefelejcsélel." Mintha ő olyan kislány lenne, akit csak úgy el lehet felejteni... Enikőtől kaptam egy pici homoktortát és Anna egész nap ontotta a szebbnél szebb szülinapi rajzokat. Tibi pedig adott nekem egy 200 db-os cicás puzzle-t, amit azóta sem sikerült kiraknom. Én csak azt mondtam, hogy szeretek puzzle-t kirakni, és nem azt, hogy tudok is :)
  A képek tegnap készültek a játszótéren, jól nézzétek meg, mert itt pontosan 30 éves vagyok. Se több, se kevesebb:)
  

Álmos szombat

  Hát rég volt ilyen álmos, teszetosza szombatom. Nem sok értelmeset csináltam reggel óta, az biztos. Ülök egyik helyről a másikra. Kinnt esik az eső. Kimentünk a gyerekekkel, miután vagy egy órát csak készülődésre fordítottunk. Így szokott ez lenni, nagyobb a nekikészülés, mint  maga a séta. Kimentünk, hogy megmentsük a csigák életét a pusztulástól. Ha nem tudná valaki, mi vagyunk Pápa-város Hivatalos Csigamentő Kommandója, azaz PHCsK. Eső után, most közben, ki szoktunk menni a bicikliútra, hogy az odatévedt csigákat visszarakjuk a fűbe. Rengeteg csiga köszönheti nekünk azt a kis lassú életét, de most EGY SEM volt kinnt. Hát hazaballagtunk.
  Talán mégis sikerült tenni valami maradandót, ugyanis Sára kihozott magával egy borzalmas hangú sípot, és azt fújta végig, mondván azzal vidítja fel a kutyákat. Igaz, hogy csak egy kutyával találkoztunk, ott ázott szegény egy kerítés mögött. Nem értettem, mit jelent az ugatása, de ha azt, hogy "ihaj-csuhaj, ilyen vidám napom sose volt még!", akkor már nem hiába keltünk fel ma:)

Szívesség-bank

  Tegnap este vasalás közben láttam egy jó Tv-műsort az M1-en. Ritkán nézek tv-t, inkább rádiót hallgatok, de ez a műsor nagyon tetszett. Rövid kis riportok gyűjteménye volt, és az a különleges benne, hogy szép és jó dolgokat dolgozott fel. Szerintem ez nagyon ritka manapság, pedig olyan nagy szükség lenne rá.
  Na, itt hallottam az ún." szívességbankról". Ennek az a lényege, hogy az emberek nem a pénzüket teszik be kamatra, hanem az idejüket és valamilyen szaktudásukat, cserébe ők is igénybe vehetik mások idejét és szaktudását. A "fizetőeszköz" egysége:  1 talentom. Például, volt egy fickó, aki betette a polcfelszerelési tudását, egy nő a varrási, egy másik a vasalási tudományát. Ezeket igénybe lehet venni, akár én is, de cserébe én is rendelkezésre kell bocsássak valamit. Aki felszerel egy polcot valakinek, nem biztos, hogy attól kap vissza valamilyen szolgáltatást, mert lehet, hogy nem arra van szüksége, amit az illető tud adni. Ezért van szükség a szolgáltatások talentumokban való meghatározására, hogy legyen valahogy mérni a dolgokat.
  Ha csatlakoznék, mit is tehetnék be? Azt hiszem, jó vagyok a mosogatásban, vasalásban, meseolvasásban, gyerekfürdetésben és adóbevalláskészítésben. Cserébe kérnék szépen ablakpucolást, gáztűzhelytisztítást, kamrában renderakást és szemétlevivést.

Visszatérve

  a tegnap megnézett filmre, a legszebb jelenet szerintem az volt, amikor a templomban vannak és énekel a kórus. Főleg szegény, szerencsétlen emberek ülnek a padokban, és mindenkit nagyon megérint a ének. Chrisnek is könnybelábad a szeme és átöleli egyetlen megmaradt kincsét, a kisfiát. Erről eszembe jutnak a volt lelkészünk szavai. Néhány hónapja meglátogatta a gyülinket, és láttam rajta, hogy csalódott, mert amikor imára és hálaadásra buzdított minket, csak hallgatást és megszokott szavakat hallhatott. Elmondta, hogy előtte való héten egy hajléktalanoknak fenntartott kápolnában prédikált, ahol az emberek valóban hálásak voltak és tiszta szívből tudtak énekelni és imádkozni, megköszönve azt a keveset, amijük volt. Erre mi akkor nem voltunk képesek, és minél inkább buzdított, annál inkább bezárkóztunk, legalábbis én igen.
  Mostanában ilyen vagyok :
      "Egy ember állt a nyitott peronon,
      és szomorú volt mérhetetlenül,
      mint őszi fák a dérütött mezőn.
      A ködbe nézett - sűrű volt a köd,
      fakó szemében harmat csillogott.

     Álltam mellette, némán, jeltelen,
     szomorú voltam mérhetetlenül
     mert életemben eltévedt a fény,
     és nem volt hozzá
                 fényt vivő szavam."
        (Füle Lajos, Egy ember állt)

Megnéztem...

 ...a Pursuit of Happyness-t. Félretéve minden dolgomat megnéztem, és olyat sírtam... Szegény 
ember, hogy rohangált végig azzal a hatalmas ketyerével. Nagyon tetszett. Meg kell még emésszem ezt az egészet. Kösz, hogy felhívtátok rá a figyelmemet.

Készül a gyümölcssaláta

Kicsi lány, nagy segítség

Nem értem...

  ...hogyan tudják egyesek felismerni, hogy melyik szimfóniából való egy adott zenefoszlány. Az előbb ebéd közben a "Játék és muzsika tíz percben"-t hallgattuk a gyerekekkel. Volt benne egy áriarészlet is, mi is énekeltünk az énekesnővel :)  Szinte mindig meghallgatom ezt a műsort, pedig nem is szeretem, csak lusta vagyok kikapcsolni a rádiót a hírek után. És mindig elcsodálkozom, hogy vannak emberek, akik felismerik a zeneművet. Nem mondom, van amit én is felismerek, például az Örömódát vagy a Négy évszakot, de kb. ennyi. Vagy, ha fel is ismerem, hogy ezt már hallottam, nem tudom egy adott zeneszerzőhöz kötni.
  Úgyanígy nem értem azt sem, hogy képesek a fiúk felismerni kapásból az autómárkákat. Igaz, én is felismerem, de csak miután elolvastam az autó elején vagy hátulján. Egyszer, mikor még tanultam vezetni, azt mondja az oktatóm, hogy kerüljem meg azt a Pözsót. Na, akkor felvilágosítottam, hogy nekem úgy mondja, hogy kerüljem meg azt a piros vagy lila autót, mert különben még baj lehet belőle. Erre is születni kell, az autófelismerésre. A Tibi cégautója egy sötétkék Opel, de szerintem úgyanúgy néz ki, mint a sötétkék Ford. Volt már, hogy a szomszéd Fordja mellett álldogáltam, várva, hogy jöjjön már Tibi és nyissa ki az autót.
  Na, még egy dolog van, amit nem értek, és ezzel befejezem. Éspedig az, hogy egyesek hogyan képesek megjegyezni egy telefonszámot, vagy többet. Mert én például ezt nem tudom. A saját számom is be van írva a telefonomba és ha valaki kérdezi, inkább megnézem. Mert már jártam úgy, hogy kapásból megadtam, aztán vártam a hívást...Később kiderült, hogy a számok ugyan stimmeltek, de más lett a sorrend. Tibi ebben is nagyon jó, mert 16 éves korában járt Svédországban, még akkor megjegyzett egy telefonszámot, és bár soha nem hívta fel, most is fel tudja idézni. Neki viszont rossz az arcmemóriája. Ez filmnézéskor vicces, mert sose tudja
 ki kicsoda :)

Kommunikáció

  A szombati fórumbeszélgetésen egyik házaspár a kommunikációról beszélt. Mármint a házasságon belüli kommunikációról. Ami hol van, hol nincs, és néha meg van, de nagyon félresikerül. Mint az este nálunk. Merthogy ő mondott egyet, de tulajdonképpen mást akart és én meg teljesen mást kódoltam ki magamnak. Erre én mondtam valamit, ő nem értette, hogy miért és mit...Valaki becsapott egy ajtót, erre a másik is. Egyikünk vette a sátorfáját és átvonult a másik szobába. Pityergés, ötperc csend. A másikunk halkan bejött a nagyszobába és megharapta a fülemet. Kicsit még kérettem magam, aztán szent a béke. "Én így értettem!" "De én nem is azt mondtam!" "Illetve igen, de nem úgy értettem!"
  Még jó, hogy a kommunikáció olyan, hogy hol van, hol nincs, hol meg helyre lehet állítani.

Egy kába nap végén

  Egész nap olyan kábult voltam, mint egy hangya, amelyik mellett elhaladt egy gőzmozdony. A hasonlat kitalálója Tibi, de nagyon tetszik, és szeretném, ha elterjedne. A három prücsköm a változatosság kedvéért már megint betegecske, meg azt hiszem én is. Illetve hol az vagyok, hol nem, félóránkénti váltással. Ma pakolásztam, kimostam két adag ruhát, mosogattam, porszívóztam, feltöröltem, főztem, időnként meg ágynak dőltem. Megnézegettem az esküvői képeket, írtam néhány emailt, Annával kiraktunk egy puzzlet. Illetve inkább ő rakta, én csak néztem. S ezzel mindjárt vége is a napnak.
  Ja, és felhívott egy barátnőm, akinek visszautasítottam a kérését, és most lelkiismeretfurdalásom van miatta. Azért utasítottam vissza, mert elhatároztam, szeretném, ha az igenem igen lenne, a nemem pedig nem, de ha másik oldaláról nézem a dolgokat, nem tudom, néha és jelen esetben is nem-e azt jelenti, hogy azt teszem, amihez éppen kedvem van, és ha valamihez nincs kedvem, akkor nem teszem.

Vendégek

Vendégek a vacsorán

Esküvő képekben

Újra itthon

  Késő délután érkeztünk haza Zsolt esküvőjéről, és én annyira, de annyira fáradt vagyok...Mielőtt bedőlnék az ágyba, még írok egy kicsit.
  Szép volt, jó volt. Nagyon sokan eljöttek, ami egyértelműen pozitív, egyedüli hátránya az, hogy az ember rohangál egyik ismerőstől a másikig, megígéri neki, hogy majd még beszélnek az este folyamán, amit aztán persze nem tud betartani.
  "Leg" - dolgok:
  1. A legszebb menyasszony, akit életemben láttam: Ildikó
  2. A legjóképűbb vőlegény : Zsolt
  3. A legígéretesebb dolog: legalább hárman megígérték nekem, hogy a közeljövőben meglátogatnak.
  4. A legidegesítőbb mondat: "Jaj, de sovány vagy!" Köszönöm mindazoknak, akik nem mondták :)
  5. A legnagyobb győzelem saját magamon: nem sírtam el magam a köszöntésem közben. Ettől nagyon féltem, mert én még a menetrendváltozástól is elérzékenyülök.
  Beszámoló folytatása majd következik. Jó éjt!

Murphy megint bejött

   Szombaton bekötik az öcsém fejét. Szóval megházasodik, illetve megfeleségesedik. Úgy volt, hogy ma délután indulunk haza, hogy egy kicsit hamarabb ott legyünk, "segíteni" ugyebár,  bár én ilyenkor a gyerkőceimre szoktam vigyázni inkább, hogy ne legyünk nagyon láb alatt. Szerintem ez a legnagyobb segítség.
  Na, de mi szokott történni kisgyerekes családokban, ha indulni kell valahova? Hát minimum, hogy belázasodik valaki. Most éppen Enikő.  Úgyhogy áttettük holnapra az indulási időpontot, de ez még nem garantált.
  Azért készülgetek, csomagolok, kisbeteget ápolgatok, és remélem, hogy találkozunk a lagziban.
  A kép jónéhány évvel ezelőtt készült Zsoltról, de ha tudta volna, milyen kedves, szép és aranyos felesége lesz, azt hiszem, még jobban örült volna :)

Ugandai gyerekek

Barika

Ezt a blogbejegyzést - kivételesen- én írtam - Tibi (csak ezért nem fogok külön 
blogot csinálni magamnak :)  
A Barika Anna életének alapvető része... Este, ha nincs meg a Barika, addig
nincs lefekvés... a Barikáját Anna lefekvéskor gondosan elrendezi, külön mesét
kell neki olvasni, stb...  A Barika úgy került a családba, hogy tavalyelőtt
Karácsony előtt Márta használt plüssként vette a boltban, mivel kellett a 

Karácsonyi bábelőadáshoz.  Anna, amint meglátta az egyébként 
mellékszereplő Barikát, integetett neki, és az előadás után az első dolga

az volt, hogy elkérje a Barikát, nehogy a másé legyen. 
Szóval azóta van a Barika...
Ma  a gyüliben az első dicsőítő ének a győztes Bárányról szólt. Anna éppen 
figyelt, és a következő következtetést szűrte le, amit azonnal közölt is velem:
"Apa, a Barikám győzőtt!"  

Angyalkák

      Ma én tartottam a vasárnapi iskolát a gyerkőcöknek a gyüliben. Kis angyalkákat készítettünk. Szerintem szépek lettek.

Boldog szülinapot! (A tortát én sütöttem:)

Móka a parkban

Nem felejtette el :)

  Nagyon kishitű voltam a tegnapi bejegyzésemben Tibi memóriáját illetően. Mea culpa. Nem felejtette el a nőnapot, de nem ám. Kaptam tőle egy nagy doboz Cherry Queen csokit, és nem kell megosztoznom rajta senkivel,mert Tibi nem szereti, gyerekeknek meg nem való (szerencsére), mert konyakos töltelék van benne. Már megettem felét. Sejhaj, szép az élet ! :)

Az én nőnapom

  A mai napom úgy kezdődött, hogy lenyomtam az ébresztőórát hatkor, és még aludtam húsz percet. Elvégre nőnap van vagy mi, legalább ilyenkor lazsáljak. Minden reggel hatkor kelek, hogy friss kiflit hozzak a kis családomnak. Nálunk minden nap "kanyarog a kifli a vaj alatt"..:) Gondoltam, ma jó lesz a tegnapi kenyér is. Aztán a szokásos keltegetés, könyörgés, hogy siessenek már, mert elkésnek. Mindennap egy kissebb csodaként élem meg, hogy viszonylag időben elkészülnek a munkába, suliba, oviba indulók. Sok puszi, integetés az ablakból. Anna ezen a héten itthon van, mandulagyulladással.
 Aztán minden a szokásos daily routine szerint ment. Délben mentünk Enikőért, aki egy akkora hisztit produkált az ovi öltözőjében, hogy majd' elsüllyedtem szégyenemben. Még a cipőjét is bevágta a székek alá. Egyszerűen képtelen voltam vele szót érteni. Meg lehet a véleményük a nevelésemről, de hát mit csináljak, ez van. Aztán kb. egy órán át tartott a nyafogás, de végül megunta.
 Ovi után elmentünk Sáráért és fél kettőre elvittem zongoraórára. Közben bevásároltam a két kicsivel, vétettek velem: Danonino joghurtot, illatos papírzsebkendőt, csokoládégolyós müzlit és három drága Micimackós képeslapot.
 Tibit reggel láttam utoljára és holnap délután fogom látni legközelebb, mert ma ügyeletes. Szóval, nem volt ma nagy nőnapi köszöntés, de mondjuk, nem is számítottam rá, az elmúlt évek tapasztalata alapján. És higgyétek el, ez egyáltalán nem panasz, mert tudom, hogy egy férfinak nagyon nehéz észben tartani ezeket a jeles napokat. Van amikor eszébe jut, van amikor nem. Én váratlanul szoktam virágot kapni. A legkedvesebb csokor az volt, amikor öltönyben képes volt kiszállni az autóból egy búzamező mellett és szedni nekem egy hatalmas csokor pipacsot.:) Ugyancsak váratlanul szoktam kapni Raffaelo csokit, vagy négercsókot. 
  Most már édesen szuszmákolnak a gyerekek, lefekvés előtt kaptam tőlük mindenféle puszit: őzike, bárány és eszkimópuszit, és sok-sok simogatást. Azt hiszem, én is elteszem magam holnapra, bár holnap németórám lesz és arra kellene tanulni. Á, inkább hagyom, hiszen Nők Napja van még:)
  

A menyasszony és két koszorúslánya

Forma és tartalom

  Tibi kapott karácsonyra egy gyönyörűséges tea-kompozíciót: egy bögrét és egy fémdobozkát, amelyen azt írta, hogy "Specialty Collection". Az egész szépen átkötve masnival. Már rég meg akartam kezdeni, végül tegnap elkunyeráltam tőle, hadd legyen az enyém. Mikor kibontottam a Specialty Collectiont, hát a nagy fémdoboz alján
 ott lapult két kis 
csupasz filter teaféle. Ennyi volt a kollekció.
  Most lehetne mindenféle párhuzamokat vonni, de nem teszem. Mindenesetre, nem szeretném, ha ilyen lenne az életem...
  Mondjuk, jó lenne egyszer kellemesen csalódni: semmitmondó forma mögött valami igazán tartalmasat találni. Akivel ilyen előfordult, szóljon nekem.

Gondolkodom, tehát vagyok

  Néha az az érzésem, mintha nem is lennék. Hogy a világ akkor is forogna tovább, ha én nem léteznék. Mondjuk ez tényleg így van, csak ilyenkor jólesik, ha valaki azt mondja: dehogyis forogna...
  Nem vagyok valami emelkedett hangulatban, na. Csak éldegélek egyik napról a másikra. Nem történik semmi egetrengető.
  "Nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik".
  Mostanában Afrikán gondolkozom. Van egy ugandai levelezőtársam. Gladesnek hívják, és egy lelkipásztor felesége. Negyven árváról gondoskodik a férjével. Nagyon megérint, mikor a mindennapjaik nehézségeiről ír. Hogy néha nincs mit enniük. Hogy nincs víz és villany a házukban. És mégis felvállalják a gyerekek gondját és megteszik, amit lehet. Nagyon kedves nő, remélem, 
egyszer személyesen is találkozom vele.
  Azon gondolkozom, hogy miért vagyok ilyen tehetetlen. Hogy tudom, tenni kellene valamit, akármit, mégsem teszek semmit, csak agyalok összevissza. Illetve, nem igaz, hogy nem teszek semmit, de az nagyon-nagyon kevés. Jó lenne megtalálni a helyemet...
  

Vasárnap

   Ma délután megvolt az imaalkalom. Paraguay asszonyaiért imádkoztunk. Szép volt, mikor a végén az összes vallás képviselői megfogtuk egymás kezét és úgy énekeltünk. A végén sokáig sütiztünk és beszélgettünk. Tele volt a szívem barátsággal.
  Hazaérkezve, egy éhes, hangos és izgatott kis csapat ugrott a nyakamba. Ezért érdemes elmenni időnként, ha utána ilyen fogadtatásban lehet részem:) Kaptam ajándékokat: Sárától egy kis kagylót, amelyre ráragasztotta azt a szót, hogy "szeretlek" és egy rajzot, amelyen rajta vagyok én, ő és egy házikó. Annától egy hegyezőt, három üveggolyót, egy radírt és egy gyönyörű télapós rajzot. Enikőtől egy csomó hajcsattot és egy rajzocskát. Minden szépen be volt csomagolva alufóliába.
  Tegnap este megnéztem a holdfogyatkozást. Teljesen lenyűgöz minden olyan dolog, ami az égbolton történik. Mindenkinek nyugodalmas jóéjszakát kívánok! :)

"Csicsónénak három lánya..."

   Az e heti Nők Lapjában négyoldalas cikket szentelnek a háromlányos családoknak, a következő címmel: "Ha három a kislány...Csapás vagy Isten ajándéka?" Nem tudom, miért pont a hármas szám ragadta meg őket. Lehet, hogy majd lesz egy olyan cikk is, ahol a négylányos családokat vizsgálják. A háromlányos anyákat Csicsónéknak nevezik. Szóval én egy Csicsóné vagyok. Ezek szerint akkor Tibi egy Csicsó. Na mindegy, a lényeg az, hogy a cikk szerint is inkább áldás a három lány. Bár állítólag van olyan apa, aki csak úgy beszél a lányáról, hogy ő a leendő fiúunokája édesanyja. Engem soha nem foglalkoztatott ez a téma, és ha még születne valamikor gyerekem, azt szeretném, ha ő is kislány lenne. Báááár, vagy két éve kaptam anyósomtól egy kis ajándékot Húsvétra: egy picike kosarat, benne egy tyúkanyó és körülötte három sárga és egy szürkés-fekete csibe. Most is ott van a konyhában a kis dísz, néha elnézegetem és azon gondolkozom, hogy vajon nem prófécia-e? Hogy esetleg lesz majd egy szürke csibém is a három sárga mellett? :)
  A mai napom hamar eltelt. Délelőtt Annát elvittem az ún. Iskolavárba. Ezt az iskola szervezi a leendő elsősöknek, hogy megbarátkozzanak egymással és a tanító nénivel. Annának nagyon tetszett, már holnaptól szeretne iskolába járni. Aztán délután sütöttem  három adag süteményt, mert holnap nálunk a gyüliben lesz megtartva a Női Ökümenikus Imanap, jönnek a katolikus, evangélikus és református testvérnők közös imára, és szeretnénk megvendégelni őket. A három adagból már csak kb. másfél van meg, a többi elfogyott. Most még hátravan az esti fürdetés, csak gondoltam, erőt gyűjtök hozzá egy kis bloggolással...:)

Csak gondolkozom...

  Tegnap olvastam egy áhítatot a neten. Arról szólt, hogyan fog fogadni minket Isten,
mikor megjelenünk előtte. KEDVESEN !
   Sokszor volt olyan helyzet az életemben, amikor féltem találkozni valakivel, mert nem tudtam, mit fog szólni hozzám. Vagy valamilyen hibát követtem el, és szidást vártam, de ölelést kaptam helyette.
   Eszembe jut az is, amikor nem is olyan rég, elveszítettem Sárát, elkavarodott a tömegben mellőlem, mert nem akarta megfogni a kezem illetve a babakocsit, amiben akkor Enikőt toltam. Kb. egy órán át nem tudtam róla. Tibi nem volt itthon akkor.Nem kívánom senkinek sem ezt az érzést. Közben ő, mivel ő sem talált, hazament busszal és otthon várt az ajtó előtt. Csakhogy én
ezt nem tudtam.Sokan  kerestük, míg egy barátunk ráakadt.Míg arra vártam, hogy elhozzák 
oda ahol voltam ,egy másik ismerős azt tanácsolta, hogy adjak neki egy kis verést, hogy tanulja meg a szófogadást.
  De én csak arra vártam, hogy átölelhessem az én elveszett báránykámat.
  Szóval, én csak abban reménykedem, hogy majd engem is kedvesen fognak fogadni.:)

Jóság

  Ma reggel megint orvoshoz kellett mennem Sárával és Enikővel, kontrolra. Sára már egészen jól van, de sajnos Enci nem reagált a gyógyszerre, most másat kap. Mikor kijöttünk a rendelőből, ömlött az eső. Gyorsan beszálltunk az autóba, és én elkezdtem tolatni, hogy kiálljak a parkolóból. Nem volt könnyű, mert közben keresztben is beálltak autók, úgy hogy csak tekertem a fejem, hogy nehogy nekimenjek valaminek. DE mégis meghúztam egy piros autó hátulját. Ráadásul már jött is a tulajdonosa. Kiszálltam, mondtam neki, hogy bocsánat és rendezni akartam a kárt, de ő azt mondta, hogy nem baj, maradjon minden úgy, ahogy van. "Tényleg?" "Tényleg." És ezzel elment. Csak álltam és néztem. Én biztosan nem így reagáltam volna. Szóval, kedves piros JSA 033, a Jó Isten áldjon meg a ma reggeli jóságodért:)

Még egy lista

  Most a gyengeségeimről, jobban mondva a gyengéimről fogok listát írni. Ha van még lista-ötletetek, ki vele, mert most lista-író kedvemben vagyok:)
  1. Minden áldott reggel megiszok egy csésze finom, illatos, forró kávét.
  2. Minden szerdán megveszem a Nők Lapját.
  3. Muszáj bemennem a szemben lévő Second Hand üzletbe, ha új árujuk érkezik. Ma is vettem magamnak egy barna, egy kék és egy piros mintás szoknyát. Illetve akkor is betérek, ha depis hangulatban vagyok.
  4. Ha elmegyek a sétáló utcán levő könyvesbolt előtt, ahol törzsvásárló is vagyok, be KELL mennem. És ha véletlenül pénz is van nálam, annak annyi. De legalább minden januárban levásárolhatom az előző év vásárlásainak 12 %-át. Idén ez az összeg 3200 Ft volt.
 5. Szeretek vezetni, különösen az én autómat. De ezt csak azóta, mióta nem fulladok le vele minden kanyarban. Napi egy-két lefulladás még belefér.
 6. Odavagyok a Ligrettóért, de nincs kivel játszanom. Próbáltuk Tibivel kettesben, de unalmas volt.
 7. Szeretem a McDonalds kaját. De nagyon.
 Most nem jut eszembe más, illetve igen, de az vagy nem publikus, vagy túlontúl komoly ahhoz a komolytalan hanvételhez, amivel a lista többi eleme készült.
 Rólam sokan azt hiszik, hogy én abszolút komoly, türelmes, bölcs és megbízható vagyok. A blogom többek között azt a célt szolgálja, hogy ezt a tévhitet szétoszlassa.

Ki van a szívedben?

   Ma reggel kaptam valamit Annától: egy szép kis rajzot. Van rajta egy nagy szív, és benne három nevető kisgyerekarc. Egy nagyobb, egy közepes és egy kicsi. A szív az én szívemet jelképezi, és akik benne vannak, tudjátok kiket. Kicsit meghatódtam, na.
  Erről jut eszembe, hogy mikor tavaly nyáron nézegettük a horvátországi nyaralásunkon készült képeket (ahova nem vittük a gyerekeket), Enikő megkérdezte:"És én hol vagyok a képen?" Mondtam neki, hogy ő nem volt ott akkor. Erre ő felháborodottan:"De az eszedben ott voltam!"
Hát fel van adva a lecke a tudósoknak: tessék kitalálni az olyan fényképezőgépet, ami megörökíti azt is, ami vagy aki a szívünkben és az eszünkben van.