Tuesday, March 27, 2007

Politika

  Az késztet arra, hogy ezt az unalmas című bejegyzést megírjam, hogy nagyon elegem van a politikából. Mondjuk ez eleve egy tőlem nagyon távoleső műfaj, nem érdekel, nem foglalkozom vele, de mivelhogy én is emberek, újságok és net között élek, csak megtudok ezt-azt. Két nagy párt van, ez a kettő marja egymást állandóan. Egyik sem sokkal jobb a másiknál, bajban is vagyok, mikor teljesítenem kell állampolgári kötelességemet. Úgy szoktam dönteni, hogy biztos nem szavazok arra, aki megtagadta szeretett szülőföldem polgárait.
  Már egy ideje figyelem, mit művelnek Demcsák Zsuzsa körül. És nagyon elkeserítő ez a hatalmas rosszindulat, ami folyik. A kormány őt kérte fel szóvivőnek, igent is mondott, de most mégis visszalépett, mert már nem bírta elviselni a ellene irányuló támadásokat. Minden fronton támadták: a múltját, a családját, a blogját, egyszerűen hihetetlen, mennyire leleményesen építették fel a lejárató hadműveletet. Nekem Demcsák Zsuzsa senkim, nem ismerem, nem is az ő pártját favorizálom, de úgy gondolom, a munkáját kellett volna méltatni, de erre, mármint a munkára, nem kapott lehetőséget. Lehet, hogy tényleg nem lett volna alkalmas erre a munkára, nem tudom, de miért van szükség ennyi rosszindulatra? Nem értem, miért nem lehet másképp hozzáállni a dolgokhoz?
  Nem is tudom, miért is háborodok ilyesmin. Nem érek el vele semmit. Csak felhúztam magam, és még jó, hogy kiírhattam magamból.
  Jól mondta Salamon annak idején: "Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál." (Péld.22:1)

7 comments:

Időbeosztás-guru said...

Állampolgári kötelesség? Ha a szavazásra gondolsz, az én véleményem az, hogy ez nem kötelesség, hanem jog. Állítólag kiváltság is, de csak egy ideális társadalomban.
Válaszhatom azt, hogy élek ezzel a jogommal,és azt is, hogy nem. Én ezután nem fogok élni vele, azzal nem fogom a napot lopni.
Ami Demcsák Zsuzsát illeti...hááát, szerintem elég durva volt, amit a blogján írt. Te hogy érezted volna magad, ha a te gyerekeid is ugyanabba az oviba jártak volna? Igaz, hogy utána bocsánatot kért, meg hogy nem gondolta komolyan, de izé...hogy lehet ilyesmit "nem komolyan" gondolni?

Anonymous said...

nem el a naplopo a jogaval, de lopja a napot az olvasast azzal amire mar nem szant lopast :)) cool.

no, szamomra a politikaban az a legviccesebb, hogy mindig azt latjuk amit ok akarnak, hogy lassunk. a rendes polgarok felhaborodnak, de nem tudnak csinalni semmit, mert ugyis a bolond jut magasabra. szoval ezekbol a csucstalalkozokbol jobb kimaradni es megtalalni azt ahol nekunk a legjobb csucstalalkozoink lehetnek...

márta said...

Én olvastam a blogját, és nekem is ellenszenves volt, amit írt. De ő megbánta, bocsánatot kért. Én is szoktam hülyeségeket mondani és írni, az ember csak akkor nem hibázik, ha nem mond semmit. Én nem is őt védem, csak a rosszindulatot nem értem. Ha valaki egyszer hibázik, akkor már nincs kegyelem. Amúgy kisgyerekes anyaként én is gondosan, sőt nagyon gondosan választottam óvodát, iskolát és játszóteret. És igen, mindazt megnéztem, amit ő is. Csak hálistennek, nem írtam le a blogomba (mert akkor még nem volt :), és nem jelöltek szóvivőnek.
Ami a szavazást illeti, én sem mennék szavazni, de engem erre "kényszerítenek". Szavazáskor engem krónikus lustaság fog el, de Tibi mindig elrángat...:(

Időbeosztás-guru said...

A politikában akkor sincs kegyelem, ha valaki egyszer sem hibázik.
Szerintem neki egyszerűen nem volt egy jó tanácsadója, és túl naiv volt. Aztán lemészárolták.
Különben apropó, ha egyszer valamit kiírsz a netre, és a saját nevedet használod, akkor számíthatsz arra, hogy akár évek múlva is előbányászhatják, még ha régen le is törölted közben. Valahol csak megmarad, egy cache-ben, az Internet Archive-ban, stb.

márta said...

Hát akkor most már tényleg nagyon fogok vigyázni, hogy nehogy véletlenül szóvivőnek jelöljenek, mert akkor végem...:)

Anonymous said...

Tegyen mar valaki egy linket arra az ovodas blogra...
Jozsi

márta said...

http://demcsakzsuzsa.blog.storyonline.hu/

Erre gondoltál? Nem tudom, hogyan kell linket tenni, csak bemásoltam a címet. A "Bölcsikeresés kálváriája" bejegyzés volt a felháborodás tárgya. Amúgy van, amit már kitöröltek belőle, azt ahol ecseteli, hogy olyan parkot vagy játszóteret talált, ahova jól szituált szülők viszik a gyereküket.