Kösz

a tegnapi Annás írásomhoz érkezett bátorításokat, én tényleg meg tudok nyugodni az ilyenektől :) Eszembe jut, hogy egy évvel ezelőtt tulajdonképpen ugyanezt éltem át Sárával, de úgy látszik, mindegy, hány gyereke van valakinek, mindegyikkel megharcolja, amit kell. Szegény kicsi Sára, kb. három hétig minden reggel sírva ébredt és sírva aludt el iskolakezdés után, nem evett és ilyesmikkel próbálta tudomásomra hozni, hogy ő NEM AKAR odajárni. Pedig tényleg elég jó suli, tényleg kedves a tanító néni, meg minden, de ezen túl kell esni. Aztán lett egy barátja, aztán több is, aztán szerveztem neki egy bulit, és aztán már azért dünnyögött, hogy menni akar iskolába, mikor egyszer beteg volt, és itthon kellett maradnia egy hétig. Amúgy nincs rossz dolguk, mert a legtöbb gyerekkel ellentétben, őket hazahozom délben és a délutánt együtt töltjük. Na, és képzeljétek, sikerült nagyjából bevásárolnunk a tegnap, Anna kapott egy rózsaszín cicás-nyuszis táskát ( ha egyszer ez tetszett neki ! :)) meg piros tolltartót, csak füzet és könyvborítót nem találtam sehol.