Beszámoló pósztocska 1.

Mind ígértem, hogy beszámolok, hát most akkor beszámolok, akarjátok-e vagy sem, mert nem bírom magamban tartani. Egyszer megyek el én is nyaralni egy évben pár napra, aztán odavagyok tőle, de tényleg annyira szép volt, hogy csak na. Tehát két héttel ezelőtt hétfőn vagy kedden, már nem emlékszem, négyen elindultunk a Paring hegységbe ( T., öcsém, Zsolt és felesége Ildikó, és jómagam). Ez a hegység a Déli Kárpátok középső részén van, olyan 2500 m-es csúcsok környékén mászkáltunk. Biztos kedden indultunk, mert egy csomót pakolásztunk, hogy minden szükséges dolog beférjen négy hátizsákba, amit aztán cipeltünk magunkkal, mint csiga a házát. A fiúk zsákja nagyobb volt, az enyém meg nem olyan nagy, de azért nehéz, mert én cipeltem a konzerveket, meg a fejszét, meg a mini-gáztűzhelyünket, meg az edényeket. Aztán meg a mind nagyobb szemeteszsákot, mert mi mindannyian nagyon környezettudatosak vagyunk, nem hagytunk magunk után semmit, csak szép emlékeket. Na, szóval, ott tartottam, hogy elindultunk, csepegő esőben, de nagyon determinálva, hogy mit nekünk az a kis eső, mi erősek és bátrak vagyunk. Hááát, aztán, mikor már szólni sem tudtunk a fáradtságtól, és esőkabát ide vagy oda, mindenünk elázott, meg a villámok cikáztak ide és oda, és már rég túljutottunk azon a holtponton, amikor nem értjük, miért is kellett nekünk elindulni egyáltalán, hát pont akkor megérkeztünk egy tisztásra, ahol egy kb. öt méteres sziklán volt egy menedékházikó, ami üres volt, és azt írta rajta, hogy az a mindenkié, tehát a miénk is, és ezért örömmel elfoglaltuk, hogy a Jó Isten áldja meg azokat, akik építették, mert nagy jót tettek velünk mindenesetre. A fenti képeken látszik is a ház. Volt benne mindenféle hasznos dolog, amit a turisták otthagytak, többek között egy naplóféle is, írtunk bele, aki nem hiszi járjon utána, aztán írjon bele ő is.