Sunday, November 16, 2008

Már majdnem



azzal kezdtem ezt a pósztot is, hogy ma este, vacsora után kimentünk kicsit sétálni, mert hogy a gyerekek akkora csetepatét rendeztek, hogy azt már nem lehetett bírni...de ez nem lenne igaz, mert mi igenis nemcsak akkor megyünk sétálni, ha már verik szét a ház oldalát, mert amúgy is, például ha már fáj a fejünk a sok nyígástól. Vannak ilyen frontos napok...de amúgy tényleg édesek. Reméljük, sok-sok unokánk lesz egyszer...:)) (Jut eszembe, vissza kell varrjam Sára sapkájának az egyik szárát, amit Anna tépett le "véletlenül" séta közben.)
S ha már séta a sötétben és szélben...előkaptam az ágy alól a fényképezőállványt is, s a fényképezőmasinát, s még hozzá egy szett pótelemet, mert az mindig kellene, ha éppen nincs nálam. S ezeket a képeket sikerült készítenie Tibinek, de ÉN mondtam neki, hogy mit fényképezzen. Azért csak ennyit, mert az elemek lemerültek, s aztán a pótelemek is lemerültek, vagy tán fel sem voltak töltve rendesen, pedig személyesen felügyeltem a feltöltési folyamatot, mondjuk ez látszik is. De nem baj, mert lesz még itt frontátvonulás, s lesz még itt esti séta, meg feltöltött pótelem is, s ennek megfelelően még több ilyen szép kis éjjeli fotó is.

4 comments:

Lea Mónika said...

hát valóban nagyon szépek!
meghoztad a kedvem egy kis esti sétára....:)

Klári B. said...

nekem az a furcsa, hogy milyen csendes nálatok olyankor este a város, hogy nincs senki ay utcákon. Tetszik. :) Itt nem lehetne járókelők nélküli képet készíteni, csak nagy nehezen. Szuper képek. :)

Babi néni said...

Nagyon jók lettek.

Az elemek közül sajnos a legtartósabb az ezüst lithiumos eleme az Energizer-nek. Ez 1500 Ft/2 db, viszont még Norvégiai igénybevétel (napi 2-300 kép) mellett is vitték a gépet 3 napig és utána még jók a tv távirányítójába sokáig. A többi, amit fényképezőgéphez ajánlanak 1 napot bír, az aksik meg sajnos csak pár órát. De ha ebből is a több ampert leadót választod, akkor valamivel tovább bírja. :o)

Tücike said...

Megprobalhatjuk itt is Klari :) En ugy vettem eszre ejjel 3-kor azert elegge kihalt mar a kozpont is :))))