21.

Nem ébredtünk sokkal későbben, mint máskor, csak hát.
Hajszolt volna az óramutató haladása, de hát.
Gyorsabban mozogni egyszerűen nem tudtunk. Csigalassúsággal mondogattam folyton és hiába, hogy
 j  a  a  a  j  j  j,   j  a  a  j  j  j,   s  i  e  s  s  e  t  e  k ,   m  e  r  t     e  l  k  é  s  ü  n  k  !
Nem volt idő se reggelizni, se tízórait pakolni.
Útközben betértünk a pékségbe perecért és zsemléért és fánkért és diós csigáért ésésés.
Végül levett a boltoshölgy a polcról egy akkora süteményt, mint amekkora udvarostul a Hold, azt is nekem adta, ráadásként.
Valamelyik kisasszony az autóban felejtette persze a perecét és zsemléjét és fánkját és diós csigáját ésésés.
Délután látom ám, nem halt közben éhen, mesélte, hogy kapott:
egy fél mandarint, néhány sós ropit, néhány szem bonbont, egy egész szendvicset plusz egy zsemlét is felajánlottak, de azt már nem tudta volna megenni.
Nem is tudom, mit szerettem volna mondani.
Talán, hogy az emberek jók. A gyerekek jók. Az élet jó. S ugyan nem fenékig tejföl, de egy kicsit azért tejföl.*

(* Így jegyeztem meg Esterházy mondatát, pedig egészen pontosan így szól: "Se az élet, se az irodalom nem kívánságkoncert. És persze nem is fenékig tejföl. Egy kicsit tejföl, de nem fenékig.")