Még mindig a Magnificat.
Olvasom, hogy a szívük szándékában felfuvalkodottak szétszóratnak, a hatalmasak a trónjukról ledöntetnek, a bővelkedők pedig üres kézzel küldetnek el.
Az ember olyan vak, már ami saját magát illeti. Beszélgettem nemrég valakivel, mondja, őt egész életében mindenki csak bántotta. Lehetséges, hogy tényleg így van. De én tudok olyan esetről is, amikor ő volt az, aki - talán nem szándékosan, de - nagyon is megbántott másokat.
Olvasom a Magnificatot, és annyira, de annyira csodálatosnak látom minden egyes szavát!
Egészen addig, míg egyszer csak belém fájdul a gondolat: ott, ahol a felfuvalkodottakról, a hatalmas(kodók)ról, a magukat gazdagnak tartókról, tehát senkire sem szorulókról ír - nos, ott valószínüleg rólam van szó.
9 comments:
:) szeretem a bejegyzéseidet , Mindig úgy kezdem, hogy kinyitom az aznapi fotót, és elmerülök benne. Sokat ad, jó megpihenni benne, annyi minden jót eszembe juttat...
Bár tüdőgyulladásom lett (december elseje óta náthával küszködve), még ebben is meglátom a jót, és hálás vagyok minden apróságért (pl a sok alvásért:)))
és miután kigyönyörködtem a képeidben, jövök vissza a mondataidért....és aztán továbbgondolom...nem mindig mondom el mit, de olyan jó itt "beszélgetni"
https://www.youtube.com/watch?v=7XhXtbwoYAQ
Köszönöm!
Értelek..és átérzem.de azt hiszem Márta,hogy sokan sokfélét hozzátettek már az "eredeti" üzenethez,és oly módon,hogy az sokunkban ezt a folytonos keresztényi bűntudatot táplálja--más, nyilván pozitív erzuletek mellett.csak azt próbálom mondani,hogy talán fent kéne tartanunk annak a lehetőségét,hogy ez az isteni ideál,nekünk embereknek nem feltétlenül megugorható..igy érzem legalábbis...most.
Én is értelek.:) Hogy semmiféle ideált nem tudunk megugrani, az nem csak lehetőség, hanem tény. Azt hiszem, az járt az eszemben, hogy például egy ilyen szöveget olvasva, én mindig a pozitív szereplővel azonosítom magam, szeretnék felemeltetni stb. - de ez csak akkor lehetséges, ha valóban őszinte vagyok saját magammal, valóban elismerem, hogy nem mindig én vagyok a jó vagy az áldozat. Mindannyian tettesek is vagyunk, meg áldozatok is, s csak akkor részesülünk a kegyelemben, ha van szemünk meglátni az igazságot saját magunkról.
...amúgy,teljesen őszinte felindulásból jött a mondandóm,mert mikor máskor lazadjon fel bennem a bűnbánó gyermek,aki sosem lesz elég jó (pedig van más baja is,becsszóra),mint például adventnek egy vasárnapján.de úgy látszik valamire jó volt,mert a szavaid nyomán most leesett egy húszfilléres(tényleg!!),ami már egy ideje meg volt akadva..ez az evidencia.hogy sajna nem is leszek sosem olyan nagyon jó,,,,csak tán éppen elég jó..ha töretlenül próbálkozom,újra meg újra.:) Kellett! <3
Jó,nem bánom, próbálkozzunk.:) De ne túlságosan. A sorrend, azt hiszem, fordítva van. Nem akkor tart minket Isten méltónak a vele való kapcsolatra, ha már elég jók leszünk, hanem van a kapcsolat, és abból eredően ered a jóság. De a lényeg akkor sem ez, hanem a kapcsolat. Például csak a gyerekeimre gondolva...én nem bánom, ha nem olyan nagyon jók, vagy illedelmesek... ha közben beszélnek velem, őszinték velem, ha van köztünk valami igazi kommunikáció, még ha ajtócsapkodás is. Nem hiszem, hogy Isten kevésbé jó vagy szerető szülő, mint mi magunk képesek vagyunk lenni...
...most már tényleg értelek!:-)
Post a Comment