Sunday, December 3, 2017

3.


Ma mi főztük a templomban a kávét. Mert a kávé - kis túlzással mondom persze - majdhogynem ugyanolyan fontos része az istentiszteletnek, mint az igehirdetés, olyan, mint szavak nélküli meghívás az emberek felé, hogy szívesen látjuk őket, ne siessenek annyira haza, maradjanak még kicsit beszélgetni.
Az utóbbi időben több kritikus hangot megütő társalgásba is belekeveredtem egyébként, miszerint ez a közösség már nem olyan jó, mint régen volt, már nem olyan sokszínű, már nem ilyen, már nem olyan. Ez amúgy mind igaz, szerintem is. Mégis. Én szeretem. A közösség mi magunk vagyunk, ezért pont olyan, mint mi. A változást pedig nem követelhetjük mástól, inkább mindig csak saját magunktól.
Ha már változás, kezdhetem csupán annyival, hogy mikor újból rám kerül a sor a takarításnál, a tőlem telhető legnagyobb gondossággal súrolom ki a mosdókagylókat.
S ha újból rám kerül a sor a kávéfőzésnél, igyekszem szeretettel, időt és fáradtságot nem sajnálva a tőlem telhető legfinomabb süteményeket elkészíteni, s ezeket a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel felszolgálni.
Hogy mi a különbség a kötelességből s a szívből végzett munka között, az nem mindig fejezhető ki számokban, nem mindig mérhető le mérlegen.
Én csak azt tudom, minden szeretettel végzett dolog önmaga jutalma. Nem szükséges, hogy bárki más is észrevegye. (De attól még észreveszik.)

5 comments:

Piroska said...

"Az utóbbi időben több kritikus hangot megütő társalgásba is belekeveredtem egyébként..." ez a gondolat ma nekem (is) szólt... Áldott advent első vasárnapot kívánok neked, Márta és családodnak.

Katalin said...

de hiszen ez különleges alkalom, amikor ti főzhettétek a kávét, hiszen az első adventi vasárnap, ez azért nem mindenkinek adatik meg!!:)♥
persze minden szeretettel végzet dolog jutalma az, hogy elvégezhetjük, de minden dolog egyben KÜLÖNLEGES is, egyedi, és rendkívüli♥ megérdemli, hogy tökéletesen legyen elvégezve♥

márta said...

Ez így igaz, ahogy mondod.:)

mancoka kertje said...

"Hogy mi a különbség a kötelességből s a szívből végzett munka között" ÓRIÁSI a különbség! Még ha nem is mindenki veszi észre, de neked, aki készíti, nagyon sokat ad! Áldott adventi köszülődést!

L. M. Zsuzsi said...

végülis, ha az ember a kötelességnél örömtelibb motivációkat is talál az elvégzendő munkára, azzal nagyon megkönnyíti a saját dolgát, szóval tiszta haszon szeretetből cselekedni:-)