13.

Az egyik legkedvesebb német szó szerintem a Vorfreude. Magyarul annyit jelent, mint előre örülni valaminek. Nem vagyok nyelvész, csak a mindennapi életből s az emberekkel való beszélgetésekből  gondolom, olyankor kell használni, amikor az, aminek örülünk, biztosan bekövetkezik.
Vorfreude. Szép szó, jól illik az adventhez.
Kicsit olyan, mint amikor könyvet rendelek, majd várom a postást, mikor csönget be vele. Vagy mint amikor vendégeket hívok, és tudom, hogy el is jönnek. Vagy koncerten a karmester jeladására várok, megélve azt a néhány örömmel és feszültséggel teli pillanatot, mielőtt szárnya kel a dal. Vagy álmatlan éjszakán az ablakot nézem, s ott a reggeli derengés legelső jelét figyelem. Vagy a kávéfőző sistergő hangjára várok, s a készülő sütemény illatára. Vettem nemrég aprópénzért egy amarillys gyökeret, s odatettem a konyhaablak párkányára. Annyi örömet szerzett ahogy figyeltem, mennyit nőtt, mennyit változott, hogyan nyújtózott minden nap egy kicsit, akárcsak a gondolataim, az ég felé. Egy reggel aztán egyszer csak ott pompázott gyönyörűen, fehéren.
Annyi hiábavaló reménykedés után, közben és mellett van ilyen várakozás is. S az élethez nem is kell néha más, nem kell dobpergés, virágnyílás, csillaghullás, semmi, néha elég csak a gondolat, hogy a csoda létezik. S míg hozzám is elérkezik, addig is előre örülök. Vagy ha még nem tartok ott, akkor előre örülök annak, hogy majd előre örülhetek annak, hogy majd egyszer örülni fogok.