15.

Talán csak aki állt már reményvesztetten bezárt arcok, szemek, szívek előtt tudja igazán értékelni az akár csak résnyire nyitott ajtókat is.
Advent van, ideje a megbocsátásnak, a továbblépésnek, ideje a nyitogatásnak.
S nyílnak is, nemcsak csokoládés kalendáriumokon az apró kartonablakok, nemcsak ablakpárkányon a karácsonyi kaktuszok, de otthonaink ajtajai, s arcunkon a mosoly is, fellazul talán egy-egy ökölbe szorított kéz, lágyabb lesz talán egy-egy kővé dermedt szív.  Most asztalt terítünk. Csörömpölünk a tányérokkal, elővesszük a legszebb abroszt, a felső polcról a talpas poharakat is - s koccintunk mindenkire, ki újból odaszánja magát arra, hogy szívből szeressen.