Gyakran magamra ismerek egy mondatban, amit Henri Nouwen fogalmazott meg egy számomra kedves könyvében. Ezt arról a hét hónapról írta, amit egy trappista kolostorban töltött, ahol többek között arra próbált választ keresni, mi az, amitől mindig annyira kimerült és fáradt. Ott a csendben és nyugalomban, távol a mindennapi tanári munkájától rájött arra, hogy minden egyes találkozásba, beszélgetésbe, előadásba annyi energiát és időt fektet, mintha minden egyes alkalommal újra be kellene bizonyítania másoknak, méltó a rá fordított figyelemre és időre. A mentora azt mondta neki: Ön az egész identitását kockáztatja, és mindig nulláról indul. Ezért olyan fontos az imádság és a csend, mert legmélyebb identitását ezek segítségével találja meg, és ez meg fogja őrizni attól, hogy amikor másokkal együtt dolgozik, az egész lényét kockáztassa.
Gyakran magamra ismerek abban a divatos önmegvalósító mondatban is, miszerint ha elég keményen dolgozunk valamiért, akkor azt előbb-utóbb el fogjuk érni. De az ilyen és hasonló mondatok vezetnek el oda embereket, hogy teljesen kizsákmányolják saját magukat, és mégsem érik el, amit akarnak. Néha egyszerűen csak azért nem, mert szívünk mélyén mindannyian szeretetre, megbocsátásra vágyunk, és azt nem lehet kemény munkával elérni.
Az életem egyszerűen csak nem a saját kezemben van.
Ha a tőlem telhető maximumot is adnám mindig, az alakulása végső soron akkor sem tőlem függ.
A befektetett munka nem mindig fizetődik ki.
Nem tudom mindig a legjobb formámat hozni.
A lehető legjobb akaratomat és igyekezetemet is félre lehet érteni.
Nem tudom mindig betartani az ígéreteket. Se a szabályokat.
Nem hívom fel elég gyakran a szüleimet, nem vagyok elég türelmes az anyósomhoz, elég hűséges a barátaimhoz, elég kedves a férjemhez, elég következetes a gyerekeimmel szemben.
Ha az emberileg tőlem telhető legtöbbet is adom, akkor is adósa maradok, mindenkinek.
Erre jöttem rá, tehát megpihenhetek.
Reménykedhetek benne, hogy így is szeretnek.
S ha már itt tartunk, akkor ugye abban is:
nem kell minden adventi blogbejegyzés csillagos ötös legyen, hogy mégis örömet szerezzen...
5 comments:
VAN AKKORA RENOMÉD, HOGY AZZAL IS ÖRÖMÖT SZEREZNÉL, HA CSAK EGY SZÁMOT ÍRNÁL BLOGBEJEGYZÉSKÉNT:)))
♥
nem, talán az mégsem lenne elég, ...mert én, pl. hosszú időre szoktam gondolkozni azokról a dolgokról, amiket írsz, szeretem a gondolatindító szösszeneteidet (mind az)
Valóban nem kell az legyen... de mégis az! :)
(mert még a gyengeségeid, erőtlenségeid által is megerősítesz, hiszen akkor nekünk sem kell mindig mindenben a maximumot nyújtanunk, lehetünk engedékenyebbek, türelmesebbek magunkhoz és nem csak másokhoz, hiszen nem vagyunk egyedül mert, Te is hasonló gondolatokkal küzdesz időnként.)
5*köszönöm!
Ez pont ettől 5*! Üdv.Márta Budapestről
Post a Comment