A tegnap estét avval töltöttük, hogy kibogoztuk és szétteregettük a nappaliban azt a karácsonyi égősort, amit még a múlt év nyarán kivágott szép, nagy fenyőfánkról szedtünk le. Hogy hogyan került fel az égősor a fenyőfára, azt egy hat évvel ezelőtti naplóbejegyzésből idézem: úgy, hogy két négyméteres létrából eszkábáltunk egy minden irányba imbolygó kétágú létrát, amit én egy hosszú kötél húzásával-engedésével megpróbáltam épp csak annyira egyensúlyban tartani, hogy el ne dőljön, míg gyermekeim apja a tetejéről nyújtózkodva fel nem díszíti a fa embermagasságon felüli ágait.
Idén karácsonyra nincs nagy fenyőfa már az udvaron. Az égősor sem működik. Mégis előszedtük, kibogoztuk, szétteregettük. Majd egy multiméterrel megmértük, folyamatos-e a kábelben az áram, s ha nem, akkor hol van megszakadva. Kicseréltünk néhány kis égőt. Nézegettük, tanácskoztunk. Majd megállapítottuk, idén már nincs időnk megjavítani. De jövő karácsonyig kitaláljuk, hogyan lehetne, talán valamilyen fémlemezkék beépítésével mégis újra működővé tenni. Nem dobjuk el. Még nem adjuk fel.
Egy olyan világban, ahol mintha a kétségbeesésé, a halálé lenne az utolsó szó, kis, működőképtelen égősort próbálunk megjavítani. Mintha számítana. Ha már más, ennél sokkal fontosabb dolgokat úgysem sikerül jóvá tenni.
Isten országa olyan távolinak tűnik, mint a messzeségben ragyogó, hideg csillagos ég!
Bennünk él mégis valami megmagyarázhatatlan vágyódás a hely után, hol minden megtalálja az értelmét, s a végső nagy képben a saját helyét.
Közben elveszlődünk pillanatnyi fájdalmakban, fulladozunk átmeneti sérelmekben, s mert elhisszük, a reménytelenségé az utolsó szó, feladjuk, rosszkor.
Pedig hajnalhasadás előtt legnagyobb a sötétség, karácsony előtt leghosszabbak az éjszakák, s egy gyermek mindig akkor születik meg, mikor az édesanyát annyira elönti már a fájdalom, hogy azt hiszi, nincs tovább.
Ha csak a keresztet néznénk, az volt a vég. Ha tovább is látunk, minden csak ott kezdődött el.
Az legutolsó szó nem a kétségbeesésé, nem a halálé. Hanem a reménységé. Az életé.
(Isten országában pedig az összes kivágott fenyőfán régi, tönkrement, de újra működő égősorok világítanak majd karácsony éjjelén.)
13 comments:
hiszem, hogy neked az a küldetésed, hogy elmond ezeket a gondolatokat, mint lámpás, az én lépteimhez is világít...különösen akkor, amikor a dolgok összegubancolódnak bennem (mintha én lennék az az égősor)
de sosem hagy el a remény
nem csak miattad,
de neked is köszönöm
♥
Köszönöm én is, Márta, ezt a mai nagyon szépet Hasznos szók. Segítők. S Bécsben is jártál. Itt. ��
... Az egy szív, a két kérdőjel :)
Hála és köszönet minden egyes mondatodért, gondolatodért... a jó Isten százszorosan - ezerszeresen jutalmazzon meg érte Tégedet!
Kiváltság ez azt gondolom, hogy ilyen mélységeket ilyen egyszerűen fogalmazol meg. Könnyes szemmel olvasom gondolataidat és hálát adok érte, hogy írsz. Ölellek, Márta Budapestről
Nagyon köszönöm Márta! Személyes, helyzetemre illő üzenetet kapok általad, szinte minden nap! Amit nehéz szavakba önteni, te azt mégis ki tudod fejezni... Hédi
Mélységes, reményt adó gondolatok! Köszönöm. Hédi
Nekem erről az jutott eszembe, hogy manapság mennyire nem divatos megjavítani valamit.. Kidobjuk a dátum szerint tegnap ugyan lejárt, de még fogyasztható ételt, elromlott égősort; barátságokat, kapcsolatokat, melyeknek csak annyi a “hibájuk”, hogy túl éles tükörként állnak velünk szemben.
Jó látni, hogy vannak, akik hozzám hasonlóan nem ezt a tendenciát követik. Akik a gyertyacsonkban is látják a fényt, akik először életet próbálnak lehelni valamibe, mielőtt elköszönnek tőle.
Jól jött egy így a napforduló előtt, kicsit kezdem már feladni..
Bogi
Kedves Márta, köszönöm ennek a nehéz évnek a túlélését segítő bejegyzéseidet! Áldott vagy, hogy a legnagyobb sötétségben fényecskéket hozol.
zugolvasód, Luca
Köszönöm ezt is.
Köszönet érte részemről is. És kicsit rebbenő pillákkal olvastam a sok kedves, de néhol hasonlóan szomorú (mint ahogy én érzek ) hozzászólást is.
Drága Márta! Én is kilépek a zugolvasói névtelenségből, hogy megköszönjem azt az ajándékot, amely személyiségedből rám árad! Léleksimogatóan írsz! Mindig rácsodálkozom, mintha az én kis életem történéseit, érzéseit fogalmaznád meg, olyan költőien, ahogy csak az igazán, őszintén nagyok tudnak írni! Hálás vagyok érte, hogy feltöltődhetek, inspirálódhatok Nálad! Ez a dal jutott eszembe ma reggel, ezzel szeretnék áldott ünnepeket kívánni Neked: "nem a keresztnél van vége..."! https://youtu.be/jGfuXTFJG1c
Szeretettel: Gyetvai Betti
"Ha csak a keresztet néznénk, az volt a vég. Ha tovább is látunk, minden csak ott kezdődött el."
Ez a mondat nagyon megérintett. Boldog új évet kívánok nektek Marta!
Post a Comment