Azokon a

csodálatos karácsonyi képeslapokon, amiket még Angliában vettem volt néhány éve az áll, hogy Season's Greetings. Mert a karácsony egy időszak. Nem egyetlen est, nem egyetlen éj, s nem veszik kárba minden csak azért, mert az az egy éj nem csendes, esetleg egyáltalán nem is szentséges.
Úgy szerettem egy egész hosszú időszakon át hajnalban kelni, a még sötét konyhában néhány sort leírni, látni a betűket, ahogy világítani kezdenek az ujjaim alatt. Szerettem olvasni mások szövegeit is, adventi ablak volt mindegyik. Szép volt feldíszíteni apránként az otthonunkat, sorban meggyújtani a gyertyákat. Szerettem volna minden adventi estén mesét olvasni, mint régen, a gyerekeknek, kicsit együtt lenni velük - ez körülbelül háromnegyed részben sikerült. Tanulom szeretni azt is, ami részleges, ami nem teljes.

Véget ért a szép karácsony. Lassan az új évet várom. Egy másik kezdetet.

Tény, új autót venni nem fogok. Nem iratkozom be fitness stúdióba, nem változtatok frizurát, nem keresek új munkát, nem nyitok új bankszámlát. Nem kezdek el másik hangszeren tanulni, nem keresek magamnak új hobbit.
Ehelyett előveszem a régi zongorakottákat. Jobban megbecsülöm a régi barátaimat. Gyakrabban felveszem a régi futócipőt, kimenni futni egyszerűen csak ide, a legközelebbi erdőbe. A kamrából elhasználom az összes régi befőttet, élelmiszert. Elolvasom a már meglévő, olvasatlan könyveket. Folytatom a blogot. Nem találok ki új álmokat, csak őrzöm a régieket. Kicsit komolyabban veszem őket.

Majdnem betelt a régi, aranypöttyös füzetem. Az utolsó lapokat üresen hagyom. Mintha a szavak lennének, amiket jó lett volna kimondani, de nem mondtam mégsem. Mintha a kéz lenne, amit nem fogtam meg, az összes jótett, amit nem tettem meg, mintha oda lenne írva minden, ami visszahozhatatlan, jóvátehetetlen.

Új füzetet kezdek.
Tisztát, szamárfül és kávéfolt nélkülit.
Mintha ez lenne életem felett a szép kegyelmi üzenet: újra újat kezdhetek.
Ha a régivel örökre adós maradok, akkor is.