Az idei karácsonyfánk tegnap estére díszítődött fel.
Tulajdonképpen magától.
Egy hete valaki beállította a talpába,
két napra rá valaki feltette rá az égőket - ez lehet, hogy én voltam -
tegnap estére, mire nagy fáradtan hazaértem, valakik felaggatták rá az évek alatt összegyűjtögetett díszeket.
Néhány ajándék is volt alatta már, gyönyörű csomagolásban.
A ház összes többi része tele papírdarabkákkal, szalagokkal, ragasztóval, az asztalon még ugyanott az ebédről megmaradt tányérok, fogalmam nincs, ki mit vacsorázott, közben a nem túl tiszta ablakokon át halványan hatol be a ködbe burkolódzott utcai lámpák fénye.
Szép. Így ahogy van, így mindenestül. Betelni alig tudok ennyi szépséggel.
A gyerekek örülnek, hogy örülök, hogy szóba sem hozom a káoszt, s hogy egész este eszembe sem jut tenni-venni.
Nem lehetek soha túl szegény, túl fáradt vagy nyúzott ahhoz, hogy semmit se hozzak.
Magammal hozom azt, hogy biztonságban hazaértem.
Magammal hozom, hogy vagyok, hogy tulajdonképpen jól vagyok, s hogy hagyok mindenki mást is lenni.
Hamarosan véget ér az adventi út, s még egyik évben sem volt ilyen csodaszép a karácsonyfánk, mint idén.
7 comments:
szóhoz sem jutok, amiket írsz...
ajándékozni magunkat, a csendünket, az örömünket, a nem-helyesbítésünket ...gyönyörű gondolat
meghatódtam
♥
"... s hogy hagyok mindenki mást lenni..." Tegnap én pont nem ilyen voltam :( és most nagyon bánt! De te figyelmeztettél jókor, jóidőben. Köszönöm, Márta!
Amúgy minden egyes mondatodat szívom magamba, mint vizet a szivacs.
most jövök a https://www.instagram.com/p/_elDg1mumn/-ról, és teljesen odavagyok a kottáidért !:)))
Köszönettel az írásaidért üdvözöl: a másik szivacs.:-)
:)
Vagyunk itt meg szivacsok:-) ♥
sokkal sokkal többek vagytok (vagyunk), mint egyszerű szivacsok!! :))))
amire a szivacsok törzse nem képes: mi tudunk viszont-szeretni, és ez a legfontosabb:))))
Post a Comment