Ma délután

nagyon sok mindent alkottunk a gyerekekkel és akkor hadd mutassam meg, hogy körülbelül miket.
Enikővel megalapítottuk a "Skatulya" nevű bábszínházat. Az alapötletet egy német könyvből lestük el. Egy cipősdoboz szükségeltetik hozzá, vízfesték az oldalak kipingálásához, olló egy kis ablak kivágásához, papír és színes ceruza valamint pici fanyársak a bábocskák elkészítéséhez, egy kisgyerek, egy anyuka és egy vasárnap délután. Egy ilyen kis színházban az a jó, hogy elvileg nem növeli majd a gyerekszobában jelenleg is uralkodó rendetlenséget, mert ha egy lapot teszünk az ablakos részre, valamint a bábokat is bepakoljuk a dobozba előadás után, akkor az egész színház ott fog lakni nevéhez méltóan ebben a kis takaros skatulyában.





A nagyobbak pedig bepötyögték a barna füzetbe írtakat a számítógépbe, amit aztán ki is nyomtattak és a végén közölték, hogy ez egy vers. :)

Lassan

beférkőztek hozzánk is ezek a kis hogyishívjákok...A gyerekek odavannak értük, az iskolában is például minden szünetben ilyesmivel játszanak. Egyszerűen megjelennek időnként az ilyen divatirányzatok és a leginkább természetes anyagok iránt elkötelezett szülőnek is meglágyul a szíve és vesz néhányat a csemetéinek. Amúgy szerintem valami elképesztően néznek ki és én például még véletlenül sem találom el, melyik milyen állat akar lenni.

Néha

ilyen értelmesen tudnak az én kicsi lánykáim együttjátszani: Anna távcsővel figyeli a madarakat, felhőket és meséli, mit lát...közben Sára mindent lejegyez a szülők előtt szigorúan titkos barna füzetbe - avagy: egyszerű múlatása az időnek egy lusta vasárnap délután.

(És itt nyelvileg bajba kerültem kissé, mert nem tudom pontosan, hogy akkor mulatjuk vagy inkább múlatjuk az időt, mindkettőre találtam példát és mindkettőben vélek értelmes értelmet felfedezni.)

Mivel

úgy tűnik, a hajam az egyik leginkább érdeklődésre számot tartó téma ebben a blogban :), feltöltök még egy képet és nem hiszem el, hogy megteszem. S hogy mégis, nem azért van, mert olyannyira szépnek látnám magam és az újdonsült frizurámat, mert egyáltalán nem, viszont rájöttem, hogy mélységesen szeretem a tökéletlen dolgokat, tárgyakat, épületeket, embereket s hát ez utóbbi lennék jómagam is , és ráadásul mostanában jól érzem magam a bőrömben, tehát úgy külsőleg, mint belsőleg elfogadva és szeretve, és ez egy olyan tény, ami csak tőlem függ. Igaz, hogy mások kell elfogadjanak, de mégis tőlem függ az, hogy elfogadom-e azt a tényt, hogy ez így van - nem annyira bonyolult ám, mint ahogy mondom. Sokan nem tudják elhinni, hogy szerethetők, és van egy olyan barátnőm, aki szerintem pont emiatt nem szereti, ha fényképezik, szegénynek nincs valami nagy szerencséje velem, mert én ritkán indulok el bárhova is gép nélkül.

Amúgy ma igazi szép napunk volt, olyan, amikor kerek a világ, mert kell az ilyen is, hogy legyen erőnk majd akkor, mikor nem lesz ennyire kerek...Ez a kép egy ilyen emlékezetes pillanat megörökítő próbálkozása (vagy inkább próbálkozó megörökítése? )egy tavacska partján, napfényben, ezernyi színes szappanbuburékkal és gyerekekkel.

Hát

valahogy így...Ráadásul ez a benti, viszonylag eladható-mártafej változat, mert kint most épp nagyon szeles idő van és minden szál hajam szanaszéjjel fújódik, ha kilépek. Nem baj, ilyen frizurája is kell legyen valakinek. :)

Szerintem

minden nőszemély ismeri azt a pillanatok alatt kialakuló elsöprő érzést, hogy AZONNAL le kéne vágassa a haját. S ilyenkor nincs észérv, józanság vagy arra gondolás, hogy és mi lesz ha holnap a hosszú haj után fog mindent elsöprő érzés elönteni ...
Szóval most rövid a hajam. Én mondtam T.-nek, hogy először csak egy kicsit vágjon a végéből, a biztonság kedvéért, de ő kb. öt darab ollóvágással megszabadított a hajam nagyjától. Ugyanis én (jól megalapozottan amúgy) nem bízom a fodrászokban és az a véleményem, ha már hajvágás, akkor valaki olyan tegye, akit szeretek, mert a fodrász is ugyanúgy nem tudja normálisan levágni a hajam, de neki nem kezdhetem el például aztán előadni a hattyú halálát, ami pedig a frizurázás fontos utómozzanata nálam.
Most amúgy pont annyira hosszú a hajam, ha valakit érdekel, hogy se összefogni nem tudom normálisan, kibontva pedig, mivel nagyon sűrű hajról van szó, úgy mindenfele eláll. :)
Ui. Nem, nem, képet nem fogok mutatni. :)

Hadd meséljem

el, mi van a képen, mert úgyse látszik. Ez kérlek szépen a ping-pong asztallá nemesült konyhaasztalunk és mivel nincsen rajta háló, meg nem is lesz, a szabályok arra irányulnak, hogy ne üssük bele a labdát a krumplilevesbe és minél kevesebbszer üssük a labdát a földre, Herr Alsószomszéd idegeit kímélendő.

Megint

kerti beszámoló következik, aki unja, ugorja át...:)
Megért az első három eper, na jó, némelyikük csak pici nagyvonalúsággal nevezhető érettnek, de ez az örvendetes tényen nem sokat változtat.



Kinyílt az első bazsarózsa. A többi kertben természetesen - mivel a szomszéd kertje...ugye - már vagy két hete virítanak, de mi türelmesen kivártuk a mi rózsánk nyílását, és nagyon megérte, mert bizony hogy gyönyörű.



Ez pedig a liliom. Eddig azt hittem, hogy a liliom az fehér, de miután a múltkor láttam rózsaszín nefelejtset is, már semmin sem csodálkozom.



Ez egy ilyen érdekes virág, én ugyan meg nem mondom, mi a neve, de mindenesetre szép.:)



S végre kinyílt a kakaóillatú csokoládévirágom is, és már csak azért is ideteszem ezt a képet, mert olyan, mintha utólag ragasztottam volna egy lapra magát a virágot, pedig nem is, mert én soha nem szoktam utólag alakítani a fotóimon.

Néha arra

gondolok, mit is írjak még, mikor jószerivel leírtam már mindent, amit ide lehet, ismételni meg nem akarom se magamat, se mást. Na mindegy. Befejeztem a Lewis könyvet (Keresztény vagyok), s azon kívül, hogy megállapítottam, azért írt néhány hajmeresztő dolgot, találtam egy jót a vége felé, pont, amikor az eredetiségen gondolkoztam amúgy is. A veszítsd-el-az-életed-hogy-megtaláld-azt féle keresztény paradoxon boncolgatásához illetve a magunk körül való forgolódás értelmetlenségéhez kapcsolódóan írja hogy:

" Még az irodalomban és a művészetben sem lesz soha senki eredeti addig, amíg azzal vesződik, hogyan legyen eredeti; ellenben ha egyszerűen megpróbálunk igazat mondani (mit sem törődve azzal, hogy milyen gyakran tették ezt korábban), tíz esetben kilencszer eredetiek leszünk, anélkül, hogy észrevettük volna. Ez az elv végigkíséri az egész életet, a legelejétől a legvégéig. Engedjük hát el magunkat, hogy megtaláljuk valódi énünket! Veszítsük el életünket, és megmentjük azt!...Ha magunkat keressük, hosszú távon csak gyűlöletet, egyedüllétet, kétségbeesést, haragot, romlást és pusztulást fogunk találni. De ha Krisztust keressük, meg fogjuk őt találni, s vele együtt mindent ráadásként".

Nos, ez az az elv, ami elvileg az élet minden területén működik vagy működne, ha hagynánk. S ha belegondolok, ez olyannyira fura, hogy talán igaz is. Mert elvileg könnyű elfogadni bármit, a gyakorlat a nehéz, és most távolról sem akartam eredeti lenni.

S nem ide tartozik, de a mindennapjaimhoz annál inkább, hogy csak csodálkozom, mennyire szépek mostanában a virágaim. Harmincegy éven át a legszívósabb virág is elpusztult a közelemben, hogy most, a harminckettedikben legyen végre egy szép, virágos lakásom. A petúniák illatosak és dúsak, a kis sárga rózsám szó szerint a túlvilágról jött vissza, hogy annál szebb és erősebb legyen most...hát nem hiszem el. Egy ideje nem vásárlok semmilyen növényt amúgy, sőt, még a fejem is elfordítom a virágárusnál, nehogy olyat lássak, amit magam is megbánok, de...mindig van egy de...:) Szóval ma vettem még két muskátlit, mert nagyon különlegesnek találtam őket és egy idős bácsi árulta és az az igazság, hogy szívtelenség lett volna otthagyni őket.

Lassan

rendet kellene raknom a fényképeim között is. Ahogy ma a gyerekek dolgai, ruhái, kockái, ceruzái, rajzai között...el is tartott vagy egy fél napig. Néha elfog egy olyan jó érzés, hogy minden úgy jó, ahogy van. Hogy az ilyen apró semmitmondó dolgokból építődik fel egy szép élet, az én életem is. Visszatérve a fotókhoz, több kedvenc témám is van:

1. A virágok - mert arra késztetnek, hogy letérdeljek a koszos földre és közelről rácsodálkozzak a kis részletekre meg arra, hogy mennyi szépség van ezekben a maximum néhány napig tartó, tulajdonképpen "haszontalan" (bár szerintem a szépség az egyik leghasznosabb dolog a világon) életekben.

2. A gyerekek, felnőttek - ismerősök és ismeretlenek -. Például a múlt napokban olyan távoli rokonokat láttunk vendégül, akikről - legalábbis én -szinte semmit nem tudtam. Féltem is, hogy miről beszélgetek majd velük, mert én állandóan szoktam ilyen mindenféle butaságoktól tartani. Hát a semmiről és a mindenről. Nem kell mindig arra törekedni, hogy olyat mondjak, amit eddig még senki, mert én állandóan szoktam ilyen mindenféle butaságokra törekedni. Egyik éjjel arra gondoltam elalvás előtt, milyen jó, hogy eljöttek és a kis történeteik által bevontak az életükbe, megosztották azt velünk. A sok elkattintott pillanatfelvétel pedig nem kivülállóvá tett, hanem megörökített valamit, amire mindannyiunknak jó érzés visszagondolni.

3. Mióta itt élünk, vagyok olyan szerencsés, hogy sok szép régi épületet látok. Legújabban az jutott eszembe, hogy el is kezdem gyűjteni őket, mert nekem szoktak ilyen mindenféle butaságok eszembe jutni. Fura formájú ablakokat, régi ajtók színeit, kopott házhomlokzatokat, érdekes házszámtáblákat...s megmutassam mire gondolok, akkor fel is teszem néhány kedvenc "ócskaságomat". :)

Nénikék

egymás között Weimar belvárosában...:)

Hogy soha

ne felejtsük el, hogy nézett ki Anna, mikor pontosan nyolc éves lett...:)

Most már

csak kilencszázkilencvennyolcat kell összegyűjteni...:)

Ez az első

ugyan minden kétséget kizárólag NAGYON picike retek és ez még úgy is látszik, hogy szupermakró beállítással csináltam a képet - de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a kerti munkám első gyümölcse itt Enikő édes kicsi kezében. Úgy fordítottam, hogy ne látsszon, valami más már nekikezdett a lakmározásnak, de a biozöldségek már csak ilyenek...:) Attól tartok, úgy fogok bevonulni a történelembe, mint a kertészek királynője.

Ha

Bridget Jones karrier nélküli, súly+alkohol+cigaretta+férfiproblémákkal távolról sem küzdő családanya lenne, tehát pont az ellenkezője annak, ami, akkor az én lennék. Igaz, még csak 106 oldalt olvastam el a 344-ből, de ez már nagyjából feljogosít egy ilyesmi kijelentésre. Ez ma reggel jutott eszembe, mikor fésülködni próbáltam, végülis próbálkozni lehet ugye...és ahogy Bridget mondaná, hogyan akarom én belső kiegyensúlyozottsággal élni az életemet, mikor még a hajamat sem tudom rávenni, hogy úgy álljon, ahogy én akarom?! Na mindegy.
Szóval vendégeket várok ma estére, akik a következő napokat velünk töltik és ilyenkor arra kell gondoljak, hogy szoktam-e én egyáltalán takarítani? Úgy általában értve, mert ilyenkor azért igyekszem jó benyomást kelteni és például a tegnapi napom is egy az egyben egy mosómedve tevékenységére emlékeztetett. Egyszer egy barátnőmmel nézegettük a mosómedvét az állatkertben, ahogy rendületlenül és állandóan mosta a képzeletbeli ruhákat, és megállapítottuk hogy a mosómedve az nem normális. Szóval nincs mese, állandóan kell csinálni ezt a rendrakás dolgot, ezvanennekkellörülni vagy pedig nem kell akarni annyira jó benyomást kelteni.

Ma reggel

T. úgy jött haza, hogy az éjjel megmentette egy ember életét, én pedig közben azon gondolkoztam, mit is főzzek ebédre, mit is kezdjek el tanulni, mit is kezdjek itt magammal és mivel nem jutott eszembe semmi különös, meg azért ettől függetlenül is felmentünk a Pauline-toronyba, mert onnan is jó látni a repceföldeket, és közben hadd mutassam meg, mit fényképeztem már megint:

Variációk...

Míg megiszom

a kávémat, addig hadd jegyezzem meg itt, hogy minden kérdésemre választ kaptam ma. Mármint ami az ismeretlen növényeket illeti a kertben, igen, már megint erről lesz szó, elnézést. Tegnap nem tudtam kimenni, mert Enikőnek hatalmas láza volt és nagyon köhögött - ma már nincs láza és a köhögés is szépen múlik attól a borzalmas ízű hagymateától, amit főztem neki. Szóval ma mentünk és pont meglátogatott a volt tulajdonosa a kertnek, s mivel 27 éven át dolgozott benne, hát nem csoda, ha nehezen válik meg tőle. Így volt alkalmam minden végigkérdezni, és hát kérlek szépen kiderült, hogy ami oregánónak nézett ki, az tényleg az, és hirtelen nekem is visszatért a szaglásom, mert eddig nem éreztem az illatát, de ma igen. A szőlőlevél alakú levelekkel rendelkező bokor pedig valamilyen virág, nem tudtam megjegyezni a nevét. Megmutatta, mit kell csinálni az elvirágzott tulipánokkal, és még egy csomó mindent megmutatott, például a szerszámokkal kapcsolatban is. Nekem élmény volt és jó érzés, hogy minden nap tanulok valami apró újdonságot.
Aztán lenyírtam a fűvet, mert van ám bőven füves terület is amit rendben kell tartani, kerten belül és kívül is. Van valami bájos abban, mikor egy olyan kétbalkezes nőszemély, mint én, előveszi az aprócska kis fűnyíróféleséget, meg a különféle hosszabítókat, összeszereli őket és hát életében először lenyírja a fűvet. Annyi eszem azért lehetett volna, hogy ne a legszebb nadrágomban tegyem, mert utána nem volt olyan porcikám, ami ne lett volna tele zöld hogyishívjákokkal. Az izomlázról nem is beszélek, tény, hogy nem tagadhatnám le: nyápic városi lány vagyok.
Kicsit főzök még valamit, aztán megint kimegyek most már az összes gyerekkel, mert sok munka van még, illetve hát kicsit csak úgy ott lenni is szeretnék, mert munka után édes a pihenés, csak itthon ne felejtsem a József Attila kötetet, mert az este is olyan szépet olvastam, hogy például ilyet:
"A szívem ócska, istenes, remek
szelence s rajta nem fogott a rozsda".
(Fohászkodó ének)
Nem mindig van lehetőség naponta fél könyveket kiolvasni, de ha csak két verssort, vagy akármi más szépet - ha ez elmarad, olyan mintha vacsora nélkül feküdnék le, szóval hozzá lehet és szerintem hozzá is kell szokni. Az ember legyen igényes, mert az ilyesféle luxus nem kerül semmibe. Szerintem.

Míg néhány

évvel ezelőtt olyan szépséges időszakban volt részem, hogy például három apróságot kellett egyidejüleg pelenkázni, most meg az van, hogy minden évben adódik valaki, akivel a szorzótáblát kell tanulni. Ennek köszönhetően hetek óta először megint elővettem a félbehagyott nyárikalaphorgolást, hogy addig se teljen hiába a drága idő, míg századjára is elismételjük az acht mal acht ist gleich...-ot. És különben is, ha már így alakult az élet, hogy 7-8 évesen van itt az ideje a szorzótáblatanulásnak, és ráadásul, mint észrevettük, a német szorzótábla nehezebb is, mint a magyar megfelelője (ember legyen a talpán, aki mindig zöld ágra vergődik ezzel a fordított számsorrenddel...) - akkor legalább legyen kéznél egy szelíden noszogató, gyereknek békét nem hagyó, de annál türelmesebb anyuka, míg be nem vándorol a buksiba a sok tudomány. Szerintem. No de a bevándorlás ténymegállapításáig még sok van hátra, ami nem is baj, mert ami értékes, azért bizony becsülettel meg kell küzdeni, márpedig a szorzótábla az igenis értékes, legalábbis ezt próbáljuk itt elhitetni az utánunk következő nemzedékkel...

Ez most egy

teljesen öncélú bejegyzés, ugyanis ezek a növénykék a kertben virulnak, de nem tudom, melyik micsoda, és hát nyilván szeretném tudni. Az utolsó képen levőről van egy olyan sejtésem, hogy nem haszonnövény, mert mindenütt ott van és ma jutott eszembe, hogy nem-e egyszerűen - egy amúgy aranyos - kis gazhoz van szerencsém...Szóval egy kis növénymeghatározói segítséget kérek szépen. :)

Ma kialakítottam egy kis zöldfűszerrészleget és elültettem az egy szál cukkinipalántát. A néhány napi esős idő után nagyot nőttek a gazok a kertben, és tán a borsó is néhány miliméternyit. Az újrakialakított retekágyásba vetett magok kikeltek, nem is jött hogy higgyek a szememnek. Ráadásul a csigák is összevissza vándorolnak, aminek nem örülök, mert a múltkor is megették az egy szem picuri salátámat, és bár elismerem, hogy ők is kell valahol sétáljanak és valamit ebédeljenek, na pont az én salátámat!

Ha egyszer nagyon

sok kihasználatlan időm lenne, vagy mikor már nagyon öreg leszek és ebből kifolyólag lesz naaaagyon sok szabad időm :), na akkor szívesen tanulnék teológiát. Csak úgy, hogy okosabb legyek egy kicsit, nem másért. :) S hogy erre a nem mindennapi gondolatra jutottam, azért egyedül Mr. C.S.Lewis a hibás, eléggé fura módon, mert hát ő még csak nem is teológus volt, de a könyvei annyira lenyűgöznek ilyen szempontból, hogy az a néhány mondat, amit naponta olvasok mostanság tőle, olyan nekem, mint kalácsban a mazsola vagy raffaellóban az a finom kis mandulamag a közepén. Nem lenne jó sokat és egyszerre fogyasztani belőle, de így apránként... egy-egy gondolatot, hát nagyon szeretem. Nemrég fejeztem be az "A zsoltárokról" c. könyvét, és már jó ideje itt van az asztalomon a "Keresztény vagyok". Aszongyahogy:

" Nem kell törődnünk a gúnyolódókkal, akik megpróbálják a keresztények mennyországba vetett reményét nevetségessé tenni azzal, hogy azt mondják: nem akarják "az örökkévalóságot hárfázással tölteni". A válasz ezeknek az embereknek, hogy ha nem értik meg a felnőtteknek szóló könyveket, akkor ne beszéljenek róluk. A szentírásbeli szóképek (hárfa, korona, arany stb.) természetesen csak szimbolikus kísérletek arra, hogy kifejezzék a kifejezhetetlent. A hangszereket azért említik, mert sok ember számára (de nem mindenkinek) a jelenvaló életben a zene fejezi ki legjobban a felfokozott örömöt és végtelenséget. A koronát annak kifejezéseként említik, hogy akik Istennel az örökkévalóságban egyesültek, azok megosztják vele az ő ragyogását, hatalmát és boldogságát. Az arany a mennyország időtlenségét (az arany nem rozsdásodik) és értékét érzékelteti. Akik ezeket a jelképeket szó szerint értik, azok akár azt is gondolhatják, hogy amikor Krisztus azt mondta, legyünk olyanok, mint a galambok, akkor ezen azt értette, hogy tojásokat kellene tojnunk."

:)))

Szavak nékül...

Bár azt mondják,

virágot lopni nem bűn és időnként annyira szeretném ezt így ahogy van elhinni, főleg egy ilyen orgonaágabarackfavirága-féle ünnepen - de nem, nem szakítottam magamnak ebből a fehér orgonából, csak így, fényképen hoztam el, az illatát meg majd jól hozzáképzelem.

Ma úgy alakult,

mert szándékosan úgy alakítottam, hogy kicsi Enikőmmel elmentünk a vásárba félpénzzel. De nem cukrot vettünk, hanem mindenféle kis virágot és növényt.


Vettem egy piros muskátlit, mert lehet ugyan piros muskátli nélkül is élni, de minek. Életemben először láttam sárga muskátlit, hát mit mondjak, kicsit fura volt nekem, én maradok a konzervatív ízlésemnek megfelelő pirosnál...Aztán vettem még mindenféle zöldfűszereket, egyik másiknak már ki is ment a neve a fejemből, egy cukkinipalántát és egy levendulát is természetesen.



És aminek nem tudtam egyáltalán ellenállni, az kérlek szépen a csokoládévirág. Micsoda szép név! Az én virágomon még csak kis bimbók vannak, de ott megszagoltam a kinyílt virágokat és tényleg csokiillatuk volt! Elképesztő. Itt bővebben is lehet olvasni róla, akit érdekel, ne hagyja ki, mert szerintem nagyon érdekes.

Idén talán

most volt az első igazi nyári záporban részünk. Ó, én annyira szeretem a nyári záporokat, mert remélem, egyszer úgy fog elérni, hogy nem lesz hova elbújni előle vagy leszek annyira bátor, hogy kiszaladjak és csak hagyjam, hogy eláztasson nem gondolva arra, vajon mit gondol rólam más. Na mindegy. (Miért nem az a normális reakció az emberek részéről egy nyári zápor esetén, hogy mindenki kirohan az esőbe?!)
Szóval utána pedig egy olyan szépséges duplaszivárvány képződött, hogy egyik ámulatból a másikba estünk át. Persze van egy csomó fényképem is róla, teljesen feleslegesen, mert a szivárványt azt élőben kell látni. Meg hát jó lenne amúgy az egész életet úgy élőben élvezni. (Ez utóbbi mondat nem olyan nagy butaság ám, amennyire tűnik.)
(Na jó, azért látszik egy kis színes darab az ablakban tükröződve, de alapvetően számomra nem a szivárvány miatt kedves ez a kép.:)

Bár nagyon

szeretném, ha egyszer olyat is létrehoznék az életben, ami úgy kézzelfogható és körülírható, hogy azt ne mondjam maradandó - bár ezt már most érzem, mennyire sántító gondolat, de mindegy is, mert nem is erről akartam beszélni, csak hát el kell kezdeni valahogy...Szóval néha jönnek nekem olyan egyszerű kis gondolataim, hogy bár nem igazán tudok, - de mivel az a meggyőződésem, hogy naponta kell a meleg étel a családnak,- hát akkor jól kigondoltam, hogy én szeretek főzni, ami mellesleg a világ legkevésbé maradandó munkája. A legjobban akkor szeretem csinálni, amikor például jókedvem van, mert akkor mindent szeretek csinálni, és akkor is, amikor egyáltalán nincs jókedvem, mert ha mégis ráveszem magam, akkor semmi sem ad végül nagyobb örömet, mint a tele fazék tejfölös krumplileves vagy a friss pizza látványa.

S ha már tűnékeny dolgok...egész délelőtt esett picit az eső, de pont elállt, mire hazaértünk Enikővel az oviból. Ilyen szép kis homoksüteményeket készítettünk meglepetésül a később érkező nővéreinek meg hát a saját örömünkre, bár délután úgyis szétrombolják a szomszéd kisebb gyerekek. Pici tanulság arra nézve, hogy semmi sem csak a miénk és kevés dolog tart örökké...

Jóval

kevesebbet írok a gyerekekről persze, mint amennyire betöltik és kitöltik az életemet...A két nagyobbikom például nagy lépéseket tesz meg önállósodás terén legnagyobb "rémületemre", de ugyanakkor nagyon örülök, mert ez így normális, én pedig próbálom óvatosan felvenni az iramot. Legutóbb azt találták ki és adatták rá az áldásomat, hogy majd Sára egyedül kimegy Annáért az iskolabuszhoz és onnan majd csak ők ketten elmennek a könyvtárba, ugyanis Sárának saját kártyát csináltattam egy meggondolatlan pillanatomban, aztán majd szépen hazajönnek. Ez feltételez úttesten meg síneken való átmenést is, de itt messziről megállnak az autósok a zebránál, mostanra már megszoktuk. Szóval így. Szépen megcsinálták és rettenetesen büszkék voltak magukra. Amúgy Sára végre elkezdett mondatokban beszélni az iskolában, és ez is nagy öröm, mert hiába ígértette meg velem a Fráu, hogy legalább naponta egy órát németül beszélünk itthon, ez soha de soha nem sikerült. Igaz, legalább próbálkozni illett volna, de most már mindegy.

Bő egy hete

feltöltöttem egy ugyanerről a helyről készült képet, csak annyi a különbség, hogy most már olyan nagyon szépen sárgállnak a repceföldek a távolban. Egy hét alatt kivirultak. Odavagyok értük teljesen.

S hogy akkor már magyarázzak is valamiket: ez a nagy épület itt a jobb oldalon egy rehabilitációs klinika, jóval messzebb pedig ( rá kell kattintani a képre, hogy látható legyen) két építmény tűnik ki valamennyire: egy templomtorony és egy téglatest alakú épület, na ez utóbbiba jár Sára padot koptatni.

Jelentés a kertből

Néhány esős, szeles nap után - amit mellesleg én szeretek, mert akkor nem kell locsolni, bár igazából azt is szeretem, mert olyan jó cipelni ide-oda a jó kis esővízet. A kerti csapvízet eddig nagyjából még csak kézmosásra használtuk, ugyanis felfogjuk az esővízet és azzal öntözök, mert állítólag az jobb. Szóval néhány ilyen nap után ma megint körülnéztem a növények között.


Kinyílt a fehér szívvirág is avagy egyszerűbb nevén a dicentra spectabilis...:)


Elég sok epervirág fehérlik, úgy hogy szép termésre számítok. Az eprekre nagyon vigyázok, állandóan gyomlálgatom, locsolgatom őket.


Ez egy teljesen új virágféle, fogalmam nincs, mi a neve, de mindenesetre nagyon szép.


Aztán van egyetlen tő szőlőnk is, eddig olyan kis száraznak tűnt, de ma észrevettem a friss levélkéket rajta. Ó, de milyen kis aranyosak, nem?


Na, ezt nem ma fényképeztem igaz... ez kérlek szépen a kockás liliom. Minden virágot lefotózok, és milyen jól teszem, mert mostanra már elnyílt és jó így utólag is nézegetni, főleg hogy csak most tudtam meg, mi a neve és milyen ritka virág.

És még lefényképeztem a másik géppel azokat a növényeket, amikről nem tudom, micsodák, de nem tudom őket feltölteni, pedig nagyon számítottam a segítségetekre az azonosításukban. Na mindegy. Majd legközelebb.