Néha arra

gondolok, mit is írjak még, mikor jószerivel leírtam már mindent, amit ide lehet, ismételni meg nem akarom se magamat, se mást. Na mindegy. Befejeztem a Lewis könyvet (Keresztény vagyok), s azon kívül, hogy megállapítottam, azért írt néhány hajmeresztő dolgot, találtam egy jót a vége felé, pont, amikor az eredetiségen gondolkoztam amúgy is. A veszítsd-el-az-életed-hogy-megtaláld-azt féle keresztény paradoxon boncolgatásához illetve a magunk körül való forgolódás értelmetlenségéhez kapcsolódóan írja hogy:

" Még az irodalomban és a művészetben sem lesz soha senki eredeti addig, amíg azzal vesződik, hogyan legyen eredeti; ellenben ha egyszerűen megpróbálunk igazat mondani (mit sem törődve azzal, hogy milyen gyakran tették ezt korábban), tíz esetben kilencszer eredetiek leszünk, anélkül, hogy észrevettük volna. Ez az elv végigkíséri az egész életet, a legelejétől a legvégéig. Engedjük hát el magunkat, hogy megtaláljuk valódi énünket! Veszítsük el életünket, és megmentjük azt!...Ha magunkat keressük, hosszú távon csak gyűlöletet, egyedüllétet, kétségbeesést, haragot, romlást és pusztulást fogunk találni. De ha Krisztust keressük, meg fogjuk őt találni, s vele együtt mindent ráadásként".

Nos, ez az az elv, ami elvileg az élet minden területén működik vagy működne, ha hagynánk. S ha belegondolok, ez olyannyira fura, hogy talán igaz is. Mert elvileg könnyű elfogadni bármit, a gyakorlat a nehéz, és most távolról sem akartam eredeti lenni.

S nem ide tartozik, de a mindennapjaimhoz annál inkább, hogy csak csodálkozom, mennyire szépek mostanában a virágaim. Harmincegy éven át a legszívósabb virág is elpusztult a közelemben, hogy most, a harminckettedikben legyen végre egy szép, virágos lakásom. A petúniák illatosak és dúsak, a kis sárga rózsám szó szerint a túlvilágról jött vissza, hogy annál szebb és erősebb legyen most...hát nem hiszem el. Egy ideje nem vásárlok semmilyen növényt amúgy, sőt, még a fejem is elfordítom a virágárusnál, nehogy olyat lássak, amit magam is megbánok, de...mindig van egy de...:) Szóval ma vettem még két muskátlit, mert nagyon különlegesnek találtam őket és egy idős bácsi árulta és az az igazság, hogy szívtelenség lett volna otthagyni őket.