kevesebbet írok a gyerekekről persze, mint amennyire betöltik és kitöltik az életemet...A két nagyobbikom például nagy lépéseket tesz meg önállósodás terén legnagyobb "rémületemre", de ugyanakkor nagyon örülök, mert ez így normális, én pedig próbálom óvatosan felvenni az iramot. Legutóbb azt találták ki és adatták rá az áldásomat, hogy majd Sára egyedül kimegy Annáért az iskolabuszhoz és onnan majd csak ők ketten elmennek a könyvtárba, ugyanis Sárának saját kártyát csináltattam egy meggondolatlan pillanatomban, aztán majd szépen hazajönnek. Ez feltételez úttesten meg síneken való átmenést is, de itt messziről megállnak az autósok a zebránál, mostanra már megszoktuk. Szóval így. Szépen megcsinálták és rettenetesen büszkék voltak magukra. Amúgy Sára végre elkezdett mondatokban beszélni az iskolában, és ez is nagy öröm, mert hiába ígértette meg velem a Fráu, hogy legalább naponta egy órát németül beszélünk itthon, ez soha de soha nem sikerült. Igaz, legalább próbálkozni illett volna, de most már mindegy.
6 comments:
Öröm számomra ha olvashatom soraidat.Igaz eddig csak csendben, most pedig kommentet is írok.Hát először is aranyosak a lányaid, aztán az évek telnek, csak észre vesszük mennyire nőnek gyermekeink.:)
Én ezektől úgy félek... Jó, még odébb van azért nálunk, de azért egyszerre öröm és fájdalom is minden ilyen kis lépés... (Mondjuk egyelőre fogalmam sincs, lesz-e valamennyire is önálló a fiam, de azon vagyunk, hogy legyen :-)))
mindig te fésülöd a lányaid? olyan szép hajuk van!
Ja, gondolom mi is ezt csinaltuk Anyainkkal... Soha nem kerdeztem ra, hogy annakidejen O ezeket hogyan elte meg... de ugy gondolom olyan kettos erzes ez egy anyanak: egyik szeme sir, a masik nevet.
Sara es Anna majdnem egymagassaguak, nem gondoljak sokan roluk, hogy ikrek? Gyonyoruek!!!
Hat szerintem mi is ezt tettuk. Nottunk, es onallosodtunk egyre jobban, aztan egyszer csak kirepultunk a feszekbol. Na ne ijedj meg, a kirepulesig van meg. :)
De, állandóan ikreknek nézik őket és általában én fésülöm a hajukat. :)
Post a Comment