Míg néhány

évvel ezelőtt olyan szépséges időszakban volt részem, hogy például három apróságot kellett egyidejüleg pelenkázni, most meg az van, hogy minden évben adódik valaki, akivel a szorzótáblát kell tanulni. Ennek köszönhetően hetek óta először megint elővettem a félbehagyott nyárikalaphorgolást, hogy addig se teljen hiába a drága idő, míg századjára is elismételjük az acht mal acht ist gleich...-ot. És különben is, ha már így alakult az élet, hogy 7-8 évesen van itt az ideje a szorzótáblatanulásnak, és ráadásul, mint észrevettük, a német szorzótábla nehezebb is, mint a magyar megfelelője (ember legyen a talpán, aki mindig zöld ágra vergődik ezzel a fordított számsorrenddel...) - akkor legalább legyen kéznél egy szelíden noszogató, gyereknek békét nem hagyó, de annál türelmesebb anyuka, míg be nem vándorol a buksiba a sok tudomány. Szerintem. No de a bevándorlás ténymegállapításáig még sok van hátra, ami nem is baj, mert ami értékes, azért bizony becsülettel meg kell küzdeni, márpedig a szorzótábla az igenis értékes, legalábbis ezt próbáljuk itt elhitetni az utánunk következő nemzedékkel...