A hetvenhat éves füzet.

A régi íratok rendezgetése közben ma találtunk egy régi receptes füzetet. 1944 októberében varrta össze néhány lapból egy asszony, aki valószínűleg a férjem nagymamájának a testvére lehetett. Néhány napja, amikor a padláson kerestem valamit, megtaláltam a néhány évvel ezelőtti naplóimat. A könyveimben rendszeresen találok a lapok között általam otthagyott képeslapot, fotót, préselt virágot, falevelet. S talán ezért szeretem annyira ezeket az analóg dolgokat, mert kézzelfoghatóak, mert a legváratlanabb helyeken bukkannak fel s létrehoznak egy teret, ahol a világlátott, tájékozott felnőtt olyan csodálkozásra lesz képes, mint egy kisgyerek. Az idő és tér által elválasztott világok ezen a helyen összeérnek. Egyszer csak felragyog valami váratlan, valami egészen meglepő, mély megértés, kapcsolat, otthonosság. Valami, amire nem számítottunk, vagy nem így képzeltük el, hirtelen ott van. Közünk lesz hozzá. Beragyogja a pillanatot, láthatóvá lesz, mint egy karácsonyi csoda. Mint egy találkozás. Mint egy másik világ, melynek létezéséről eddig nem árulkodott semmi más, csak a szívünk mélyén mindig is ott fájó honvágy.