Mikor reggel elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakot, komor időjárás fogadott, és sűrű köd.
Mikor este behúztam magam mögött az iroda ajtaját, már sötét volt. A parkolóban csak az én autóm várt.
A két tiszta pillanat között, amikor tudatosan szemügyre vettem a környezetemet, eltelt egy egész nap, többnyire munkával, képernyő előtt, ebéd nélkül. Egyszer csak csengettek. Látogatónk érkezett. Nem kliens. Egy munkatárs, barát, fél éve üres az asztala, rákkal küzd. Megdöbbentően lefogyott, sápadt, erőtlen. Ajándékot hozott, mindenkinek egy-egy papírcsomagot. Csak este bontottam ki, itthon. Van benne egy mécses, egy tasak tea, csokoládé és egy kis karácsonyi manó. Mindehhez, ezekkel a hozzávalókkal és szereplőkkel egy adventi történet.
S így, még mielőtt néhány perc múlva véget ér a nap, amit egész nap visszafojtottam, amit egész nap visszaterelgettem, számokba és fontosnak tűnő munkába temettem, most szabadjára engedem...
8 comments:
♥
Ez úgy volt szép, hogy közben szomorú, de nagyon.
Gyógyulást kívánok a kollégának!
Olyan jó szabadjára engedni, amit egész nap vissszafojtunk,amikor már szabad és tehetjük. Megkönnyebbülés.
Próbáltam meglesni a zoknimintádat, de nem sikerült :(
Ezt én is megkönnyeztem........
nincs szavam
Ancora, megpróbálom észrevétlenül becsempészni egy másik bejegyzésbe.:)
Post a Comment