November közepétől elkezdtem fényfűzérekkel feldíszíteni a házat. Van egy végighúzva a balkon korlátján, egy a zongorán, a konyhaablak függönytartóján, az ebédlő ajtaja felett, a nappali ablakában, a könyvespolcon, a bejárati ajtó koszorújába fonva, és még legalább négy-öt a szobákban, csak úgy, ahol még maradt hely, az ablakokban világító két nagy csillagról nem is beszélve. A benti fények nekünk szólnak, a kintiek a szomszédoknak, az utcán sétálóknak, az elindulóknak, a hazaérkezőknek, a hajnalban a szemetet elszállító kukásautó sofőrjének.
Nem mindegy, mi van bennem, mert azt akaratlanul is továbbadhatom. Egyetlen sötéten látó, panaszkodó ember el tudja rontani egy egész közösség hangulatát. Át tudja ragasztani másra a félelmet, a reménytelenséget. De az örömet is, a jókedvet, a kiegyensúlyozott gondolatokat, segítőkészséget. Ezekben az időkben szomorúnak és aggódónak lenni érthető, elfogadható és mélységesen emberi hozzáállás. De sötétség és világosság nem oltja ki egymást.
Felelősségünk van önmagunk és a mások fénye iránt.
S ha kissé eltúloztam is volna idén a felaggatott fényfűzérek számát, csak azért, mert nem vágyom jobban semmi másra annál, hogy akivel találkozom, kicsit fényesebbnek lássa a világot, mint azelőtt látta.
7 comments:
Engem máris felvidítottál!
Köszönetet mondtam magamban a szemben lévő ház lakóinak, akik feldíszítették az erkélyüket fényfüzérekkel, mert az én hangulatomat is javítják. Biztosan neked is hálásak a szomszédok, és persze a benti fényekért a család.
Örülök, hogy írtál, az adventi hangulatomnak kellett.:-)
Én neked is örülök Éva!
Hiányolom a blogodat.
Úgy szeretek ilyenkor sétálni, jövünk haza az oviból és a kisfiam mutogatja, hogy ott is egy fény, ott is, ott is. Bent van pár dekoráció meg persze a koszorú, de én fényeket nem szoktam, mert nem látszana, hisz ahol vagyunk, ott ég a villany. Pici gyerekek mellett úgy sincs még félhomályban lazulás:-) Meg az a fura, ha vannak bent fényfűzérek, én mindig azt érzem, megfulladok, viszketek, melegem van:-))) De a kertünkben olyan szép!
:) Olyan fura ez, Márta.... idén én is egy nagy levegővétellel második körben szinte az összes fényfüzéreinket, világítós kis dolgainkat kiraktam. Ennyi még sosem volt a lakásban egyszerre. Gondolkodtam, "próbáltam" azt érezni, hogy ez kicsit sok, de nem, nem érzem soknak, nem is értem. Ott is van, ahol nem tartózkodunk épp, mert egyszerűen jólesik az az apró megtorpanásos öröm, amikor bemegyünk az adott helységbe, és ott nem sötétség van, hanem puha, szelíd, jólesős, melengetős fények.
Érdekes, idén a lányaim is kérték, hogy még több fényfüzért tegyünk ki a házra.Üdv. Márta Budapestről
Post a Comment