Adventi kalendárium.

 

Idén adventben az egyetlen, még itthon lakó gyermekem egy egyszerű csokoládés kalendáriumot kapott tőlem, s az utolsó percben egy teásat is. Mindkettőnek meghatóan örült, mindkettőt megbecsüléssel bontogatja. Ebben, ha visszatekintek az utóbbi évekre, a viszonylag ingerszegény időszaknak is szerepe van. Október óta már harmadjára volt két-két hetet karanténban, majd mire a végére ért volna tegnap, teljes távoktatásra állt újból az iskola. Nem marad más társaságnak napközben, csak a kutya. S egy kutya vidám társasága nagyon, de nagyon vigasztaló tud lenni. Én ezekben a napokban reggel megyek, este jövök. A lefekvésig hátralevő kevés idő, ha szeretné, az övé. A gyermekemé. 

Tegnapelőtt este régi videókat néztünk, azokból az időkből, mikor a falu egyetlen egy-tanáros zeneiskolájának a mikulás sapkás tanulóiként ők szolgáltatták többek között a zenét a karácsonyi vásárokon. Mi mindig ott álltunk az első sorban, fotózva, videózva, integetve, büszkén. Azt csak így utólag látni, hallani, milyen fülsértően szólt az egész. Szerintem minden gyermeknek rendelkeznie kellene falsul hangzó régi, büszke szülők által készített, drága kincsként őrzött videókkal. 

Tegnap este forró csokit főztem kettőnknek. Ehhez nem kell más, csak egy tábla jó minőségű étcsokoládé (100 g), egy fél liter tej, 200 ml tejszín és fél kiskanál fahéj. A tejet, 50 ml tejszínt és a fahéjat egy fazékban kevergetve felfőzöm, majd a tűzhelyről félrehúzva hozzáadom a darabokra tört csokoládét. A maradék tejszínt keményre verem. A forró csokit két csészébe osztom, a tejszínt rájuk lapátolom, s díszítem, ha akarom.

Ez is kalendárium, esténként valami egyszerű tevékenység, amit együtt csinálhatunk. Legyen az csak hópelyhek kivágása fehér papírból. Vagy vacsora az adventi gyertya fényénél. Nem kötelező, szabadon adott-kapott jelenlét. Közben nem panaszkodni a fáradtság, a kevés idő miatt, szívből megelégedni, örülni annak, ami van, ameddig van.