"Úgy gondolom, túl sokat adsz magadból, és nem biztos, hogy minden a te dolgod, a te felelősséged" - mondta nemrég egy közeli ismerős, barát. Rosszul esett. Ma van az önkéntesek nemzetközi napja, és az utóbbi időben valóban sok időt, energiát, munkaerőt fektetek olyan dolgokba, amelyek a szívügyem, s amelyekre valóban nem biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember, de mivel nincs más, egyelőre csinálom én. Attól még - mindig is túlérzékeny voltam - fájt a kijelentés. De csak addig, míg eszembe nem jutott, hogy minden mondat többet árul el arról a személyről, aki mondja, mint arról, akinek-akiről mondják. Néha csak egy-egy álmatlan éjszaka van egy kioktató, gúnyos mondat mögött, vagy egy feldolgozatlan trauma, túlterheltség, és az ebből adódó ingerlékenység. Vagy mélyebbre nézve, a saját életével való elégedetlenség, békétlenség, irigység, önbizalomhiány. Van kritika, amit valóban érdemes megszívlelni, de a legtöbb fájó mondatot érdemes derűs, irgalmas szívvel nézni - bárcsak tudnám gyorsabban, kevesebb küszködéssel megtanulni! -, látni a mögötte levő valódi hiányt és sóvárgást. Minden mondat mögött van egy másik, a nyilvánvalótól néha teljesen különböző történet, ami nem biztos, hogy rólunk szól. Ez olyan felszabadító! Annyira más így hallgatni azt, amit a másik mond. A panaszkodás mély vágyódássá válik, a vádaskodás kéréssé, az éles szavak életet megváltoztató elhatározásokká, az ellenség baráttá.
5 comments:
Igen,Nagyon felszabadító lenne így hozzáállni a dolgokhoz!
Ismerek egy mondást: Akkor is magunkról beszélünk, ha másról. Ez erre a mondatra is érvényes lehet.
A szarvas a kedvenc karácsonyi dekorációm. Megtalálható a plédjeimen, bögréimen, ágynemúmeimen, karácsonyfa díszeimen, papírszalvétáimon. Most látom a te sütikiszúródat. Eszembe jutott, hogy leírom neked ezt a tényt magamról.
Nem mindenki érti...
Mások terhét könnyíteni életfeladatunk.
Nem is oly régen történt meg velem, hogy egy ismerős kioktatott segítés ügyben.
Írtam neki a kárpátaljai nehéz sorsú gyermekeket segítő alapítványról, a KEGYES-ről. Beteg, kórházban hagyott, vagy nyomorúságban élő elhagyatott gyermekekkel törődnek.
Nos megtudhattam, hogy mi közünk is lenne hozzá?! Miért kellene nekünk "külföldi" gyerekeknek adakozni?
Stb.
Végül aztán megértette, hogy milyen fontos a határon túlra is gondolnunk.
(Vagy legalábbis úgy tett, hisz maga az adakozás élete része volt eddig is.)
Éppen ma kaptam az értesítést, hogy újabb, karácsonyi adományt küldött annak a fiatal anyukának, aki elveszítette párját és apukáját, és karonülő gyermekét egyedül, nehéz körülmények között gondozza, neveli az árván maradt kicsinyét. Neki segítek, hogy ne kelljen árvaházba adnia a kisfiát.
Most sikerül kicsit könnyebbé tenni a karácsonyt, vehet tüzelőt, meleg ruhát.
Minden fillérrel, odagondolással, jó szóval tudunk másoknak fényt és reményt nyújtani.
Ez annyira jó!!! Köszönöm! (A többi is :)) Hédi
Post a Comment