Karácsonyi csoda.

Nemrég kihallgattam egy a gyermekeim között zajló beszélgetést, ahol a régi karácsonyokról volt szó. Néhány évvel ezelőttig még, mondták, gyönyörűek voltak az ünnepek, tele meglepetéssel, fénnyel, csillogással. De mióta már nem gyerekek, ez lassan eltűnik. Nincs már meg az a mesebeli hangulat. 

És ez nem baj. Talán pont annak az átmeneti időszaknak a közepén vannak, ahol már nem elég az, amit mások adnak - bár én ugyanúgy készülök meglepetéssel, fénnyel, csillogással, mint mindig is, mióta megszülettek -, de még nem jutottak el addig a pontig, hogy ők teremtsenek ünnepet maguknak, vagy valaki másnak.

Hó helyett eső esik odakint, s a fejem fölött szél rángatja a tetőtéri ablakot. Közben azon gondolkodom, meg lehet-e tanulni újból úgy ünnepelni, úgy csodálkozni, meglepődni, mint egy gyermek -  gyerekesség és erőltetett naivítás nélkül. Egy biztos: a léleknek szüksége van erre a képességre, hogy újból és újból rácsodálkozzon valamire. Hogy megérinthetővé váljon. Hogy akkor is lehessen neki meglepetést szerezni, ha már mindene megvan, amire szüksége lehet. Hogy akkor is lehessen vele beszélgetni, ha már a világon mindenről van határozott véleménye.

Néha egészen apró dolgok is segítenek. Talán csak annyi, hogy autó helyett gyalog megyek el a boltba. Vagy alaposan megfigyelek egészen közelről egy virágot. Elképzelhetőnek tartom, hogy másnak is lehet igaza. Megnyitom a szívemet. Nem fejezem be más helyett a mondatot. Megoldok egy keresztrejtvényt. Tudatosítom magamban: még nem tudok mindent, még nem láttam mindent. S nem válogatok. Ha csodákról van szó, kifejezetten nagylelkű vagyok: csoda az is, ami tulajdonképpen megmagyarázható. Az is, ami egyáltalán nem. A lényeg, hogy átélhető. S ilyenkor az örökkévalóság megérinti a pillanatban a jelent.

Körülbelül egy hete már elkezdtem apránként olvasni a Lukács evangéliumából a karácsonyi történetet. Tele van csodával és csodálkozással. Sok szokatlan, mindent felforgató találkozással. Egy kis félelemmel is. A csodálkozás hozzátartozik a hit titkához. Enélkül marad minden a régiben. Felnőttnek lenni azt jelenti, el tudjuk viselni, ha nincs már mesebeli hangulat. A lényeg valahol máshol van. Benne van minden kicsit nyitva hagyott ajtóban, minden térben, minden résben, amelyen keresztül még érkezhetnek csodák az életünkbe.  Hétköznapi csodák, és mindent felforgató, mindent új fénybe vonó karácsonyiak.