Az öröm vonzásában.

Hogy milyen az adventünk, az leginkább rajtunk múlik. Nem másnak a felelőssége, nem vagyunk a körülmények tehetetlen áldozata. Az ünnep lehetséges, akkor is, ha újból lezáródik a világ. Még mindig annyi mindent szabad, még mindig minden kapható, amire valóban szükségünk lehet. Van kenyér és bor és könyvek. Működik a posta. Csak bátorságot és képzelőerőt nem lehet sehol pénzért venni. Csak örömöt nem. És békét sem a káosz közepén. Úgy érkezik, csendesen, puhán és lassan, mint az advent első hava. Nem az én érdemem. De az már rajtam múlik, kimegyek-e nézni a pelyheket arccal az ég felé fordulva. Sok olyan feladatom volt egy ideje, amit csak azért vállaltam el, mert nem volt más, aki csinálja. Muszájból. Fogalmazzak azzal a régimódi szóval, hogy engedelmességből? Ezeken a helyeken egyszer csak hihetetlen, mély örömmel találkoztam. Változással, mint mikor egy kis növény megerősödik, lassan terhelhetővé válik, míg el nem bírja saját gyümölcse édes terhét. A hosszú kilátástalanság csak látszólagos volt. Ahol úgy tűnt, nem fog megteremni semmi, ott áldás és élet van, ott, a szív legmélyén, az öröm vonzásában.